Esést vár a piac a pozitív tőzsdenyitás után

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 209,67 pontos emelkedéssel, 20 434,41 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 1,04 százalékkal erősödött.
Vágólapra másolva!

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint, ha lesz is egy kis "felpattanás" a múlt heti visszaesések után, azt érdemes inkább eladásokra kihasználni, és felkészülni a következő esésre.

Fazakas Péter, a Buda-Cash Brókerház elemzője szintén úgy véli, hogy az alaphangulat továbbra is pesszimista, így a pluszos nyitás után az árfolyamok lemorzsolódása valószínű.

A BUX 590,53 pontos, 2,84 százalékos csökkenéssel, 20 224,74 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma rendkívül magas volt, 48,4 milliárd forint értékben születtek üzletek, a vezető részvények a stabil gyógyszergyártók kivételével veszítettek értékükből.