Fidesz: már 850 ezer ajánlószelvény gyűlt össze

Vágólapra másolva!
Saját összesítése szerint már 850 ezer kopogtatócédulát gyűjtött a Fidesz. Ennek ellenére egyetlen jelöltük sem adta még le az ajánlásokat, mert a korábban célként kitűzött kétmilló cédulára hajtanak. Nyitrai Zsolt operatív igazgató szerint ez nem verseny, csak minél több emberrel akarnak személyesen találkozni.
Vágólapra másolva!

Eddig mintegy 850 ezer ajánlószelvényt gyűjtött össze a Fidesz-KDNP - jelentette be szerdán Nyitrai Zsolt, a Fidesz szerdán operatív igazgatója. Az ellenzéki párt jelöltjei ugyanakkor még nem adtak le ajánlószelvényeket a helyi választási irodákban - mondta kérdésre válaszolva Nyitrai. A Fidesz-KDNP korábbi bejelentése szerint céljuk kétmillió darab ajánlószelvény összegyűjtése.

Egy jelöltnek a törvény szerint legalább 750 ajánlásra van szüksége, hogy elindulhasson a választásokon, vagyis legalább 132 ezer cédula kell ahhoz, hogy egy párt minden körzetben jelöltet állíthasson. Nyitrai szerint nem szeretnének számháborúba, versenybe bocsátkozni, a kétmilliós célkitűzéssel az a céljuk, hogy minél több emberrel találkozzanak az ajánlószelvény-gyűjtés március 19-ig tartó időszakában.

A politikus szerint az ország szinte mindegyik választókerületében voltak olyan tapasztalataik, hogy "álfideszesek" a választókat megtévesztve, a Fidesz nevével visszaélve ajánlószelvény-gyűjtéssel próbálkoznak. Nyitrai nem tudott pontos számot mondani, hogy eddig hány feljelentés született emiatt. Úgy fogalmazott: az adott helyeken a jelöltek, illetve a választókerületi munkatársak megtették az ezzel kapcsolatos intézkedéseket.