Iskolagyümölcs: negyven forint egy alma

Vágólapra másolva!
Az iskolagyümölcs programban résztvevő gazdálkodók almánként negyven forintos támogatást kapnak, uniós forrásból. Jelenleg több mint ezerhatszáz általános iskola alsó tagozatos diákja kap friss almát, hetente legalább kétszer.
Vágólapra másolva!

Az akció, melynek távlati célja az ifjúság táplálkozási szokásainak javítása, tanév végéig tart. A programban szállítóként a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) által elismert zöldség-gyümölcs termelői csoportok és szervezetek (TÉSZ), illetve azok társulásai, valamint olyan almatermelők vesznek részt, akik legalább tíz hektár termőterülettel rendelkeznek.
A szállítók - legalább három hónapon keresztül, legalább heti gyakorisággal történő szállítást vállalva - biztosítják az iskoláknak az almát. Ennek ellenértékét az MVH a kezdeményezés támogatására uniós és nemzeti forrásból biztosított, több mint 1,1 milliárd forintból folyósítja. A szállítók 2010 első és második negyedévét követően igényelhetik a támogatást, amelynek összege a leszállított és kiosztott alma darabjáért bruttó negyven forint.

A legtöbben Pest megyében és Budapesten csatlakoztak a programhoz. Budapesten száznegyvennyolc iskolában, összesen több mint huszonhétezer diák kap almát. Különösen népszerű az iskolaalma Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében is.

Borsodban például százharminckét iskolába huszonnégyezer gyereknek szállítanak almát. A Dunántúlról Győr-Moson-Sopron emelkedik ki, ahol kilencvennyolc iskola csatlakozott a programhoz, s összesen több mint tizenháromezer diák ehet rendszeresen a gyümölcsből.