A Google szolgáltatásai közül a Groups levelezőlisták, a Picasa képtárak, illetve a Dokumentumok szolgáltatás mobiltelefonról elérhető változatai nem érhetők el Kínából jelenleg. Az AFP hírügynökségnek a Google szóvivője megerősítette, hogy az ázsiai országban a cég mobiltelefonos szolgáltatásai részben elérhetetlenné váltak.
Egyelőre még nem tudni, hogy az amerikai keresőcég szolgáltatásait szándékosan blokkolták-e a kínai hatóságok, vagy véletlen rendszerhiba áll a hátterében. Mint arról beszámoltunk, a Google bejelentette, hogy leállítja kínai felhasználóknak szánt keresőjét, mivel öncenzúrára kényszerítette a kínai vezetés, ezért a jövőben a hongkongi kereső kezdőoldalára irányítja át a helyi internetezőket. Erre azt követően került sor, hogy a Kínában egyébként nem piacvezető Google egy hackertámadás nyomán bejelentette, kivonul az országból, ha továbbra is keresési eredményeinek cenzúrázására kötelezik.
A YouTube videomegosztót és a Blogger blogszolgáltatás oldalait már korábban elérhetetlenné tették a kínai internetcenzorok, ezeket a tartalmakat csak a számítástechnikához valamelyest értő felhasználók tudják elérni némi trükközéssel. A hírügynökség információi szerint Kínában mintegy 750 millióan rendelkeznek mobiltelefonnal, a helyi internetezők számát pedig 384 millió főre becsülik, sokan pedig kézi készülékükről érik el a világhálót.