Emelkedőben a BUX

Vágólapra másolva!
Jól kezdett a pesti tőzsde csütörtökön, az elemzők szerint könnyen előfordulhat, hogy az egész napi kereskedés pozitív lesz. Az OTP és a Magyar Telekom lehet mindennek a nyertese.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,65 pontos emelkedéssel, 24 397,20 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,63 százalékos erősödés. Az index háromnegyed tízkor már 24 500 pont felett járt, ami1 százalék körüli emelkedés.

Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint ellentétes hangulati elemek határozhatják meg a csütörtöki kereskedést. Szerdán az utolsó egy órában eladói nyomás alá került a piac Amerikában, komoly mínuszok vannak a főbb indexeknél a korábbi hetek-napok megszokott emelkedéséhez képest. Ázsiában ugyanakkor a kedvező adatok felfelé húzták a tőzsdéket, a japán börze másfél éves csúcson zárt. Így Budapesten akár emelkedés is lehet. A hétvége előtt igazán nagy változás nem valószínű, pénteken a magyar piac ugyan nyitva lesz, de a többi nem - hívta fel a figyelmet a vezető elemző.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint úgy tűnik, hogy a magyar részvénypiac már korrigált eleget ahhoz, hogy ha a világban nem romlik el a hangulat, akkor négy nap esés után újra emelkedhet. Ennek legnagyobb nyertese az elemző szerint valószínűleg az OTP lehet, amely a legtöbbet korrigálta az utóbbi napokban. A Magyar Telekomra érdemes figyelni továbbra is, ugyanis a korrekció ellenére emelkedett, szerdán átlépte a 800-as küszöböt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 71,02 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel, 24 245,55 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 28,4 milliárd forint volt.