Vágólapra másolva!
A Bombardier Transportation mátranováki gyárából májusban 59 embert elbocsátottak, és további létszámcsökkentésre kerülhet sor az ősz folyamán.  
Vágólapra másolva!

Májusban 59 dolgozó munkaviszonyát szüntették meg a gyárban, 25 saját, és 34 külső, szerződéses dolgozóét - mondta Szini István, a cég magyarországi képviselője. A gyárban jelenleg 729-en dolgoznak, de szeptember-október folyamán további, mintegy 90 embert érintő létszámcsökkentésre kerülhet sor - tette hozzá.

Szini István ezt azzal indokolta, hogy a létszámot a megrendelésekhez, az elvégzendő munka volumenéhez kell igazítani, és ez a gazdasági válság következtében 2010-ben számottevően csökken.

A Bombardier Transportation 2005-ben vásárolta meg a Ganz Acélszerkezeti Zrt. mátranováki gyárát. A vasúti forgóvázakat gyártó üzemben tavaly novemberben adtak át hegesztőrobottal felszerelt új csarnokot 2,2 millió eurós beruházás eredményeként. A fejlesztéshez 50 százalékos támogatást adott a magyar állam.