Öt fura könyvkampány

Vágólapra másolva!
Egy fickó 20 ezer kilométert autózott, hogy felrajzolja Amerika térképére a világ legnagyobb könyvreklámját. És nem ő az egyedüli őrült, akadnak mások is, akik meglepő módszerekkel próbálnak könyveket népszerűsíteni - akár a magukét, akár másét. Összegyűjtöttük az öt legbizarrabb könyvkampányt.
Vágólapra másolva!

Az elkötelezett

Nick Newcomen idén nyáron egy hónapot töltött azzal, hogy autókázzon az Egyesült Államokban. Ebben még nincs is semmi fura, de ő nem látványosságokat látogatott ez idő alatt, hanem egy előre kifundált úton haladva a világ legnagyobb könyvreklámját rajzolta meg a GPS útvonalrögzítő segítségével. Virtuális üzenete - "Read Ayn Rand" - végigkígyózik egész Észak-Amerikán. A tengerentúlon mostanában sokan töltik idejüket azzal, hogy értelmes ábrákat próbálnak megrajzolni a megtett kilométerekből. A GPS megjegyzi a koordinátákat, így lehet ellenőrizni, milyen rajz kerekedik ki a girbegurbákból. Newcomen ilyesmi rajzokat böngészve jutott arra az ötletre, hogy ezt a módszert felhasználva küld kontinens méretű üzenetet a világnak. Kb. 20 ezer kilométert autózott, utazása alatt harminc USA-államot érintett. Aki ezt az odaadást kiérdemelte, az orosz származású amerikai írónő, Ayn Rand a tiszta kapitalizmus szószólójaként hazájában jelentős kultusznak örvend. Az ősforrás (The Fountainhead) és az Atlasz vállat von (Atlas Shrugged) című regényei magyarul is megjelentek.

A gyermeteg

Annak még furcsább esetei vannak, hogyan próbálja meg a szerző saját könyvét népszerűsíteni. Mike Heppner kedvelhette gyerekkorában a kincskereső játékot. Ez később különös marketingkampányra sarkallta. Könyvéből ötszáz példányt az ország különböző helyein rejtett el, benne egy cetlivel, amelyen arra kérte a megtalálót, hogy e-mailben jelezze, ki ő, hol találta a könyvet, és hogy tetszett neki. Nem rossz ötlet. Az már nem is számít, hogy csak két levelet kapott, vagyis 498 kötet még kint hever a világban.

A trükkös

A legmókásabb és egyben leghatékonyabb marketingötlet azé a Jennifer Belle nevű írónőé, aki színésznőket bérelt fel, hogy az ő könyve olvasása közben feltűnően és hisztérikusan nevessenek a New York-i metrón. Számítása bevált: lehet, hogy a New York-iak nem özönlöttek a metróból rögtön a könyvesboltokba, de a média kajálta a sztorit. Foglalkozott vele a New York Times, egy rádióműsor és töméntelen blogger. Remek ötlet: mindenki imád belekukkantani a mellette ülő könyvébe. Hát még ha az illető kacarászik is hozzá. A színésznők óránként nyolc dollárt kaptak mindezért.

A remete

Paul Story könyve, a Dreamwords (valójában sorozat) egy világtól elzárt skót tengerparti házikóban játszódik. Találjátok ki, az író hol árusította a művét. Könyvesbolt? Ugyan. Utazási iroda? Nem-nem. Hát persze, hogy a világtól elzárt skót tengerparton! Közel s távol egyetlenegy település sincs, csak hegyek. Az író kirakta a könyveit, és várta a túrázókat, a hely ugyanis egy népszerű túraútvonal közelébe esett. Az innováció itt még nem ér véget. Ugyanis számítva arra, hogy a kirándulóknál ritkán van felesleges készpénz, a szerző hozomra adta oda a könyvét, megadva a lehetőséget, hogy a website-ján keresztül később fizessenek az olvasók.

Az extravagáns

"Ha megveszed a könyvem, narancssárgára festem a hajamat!" Naná, hogy erre mindenki felkapja a fejét. Esetünkben nem a szerző (az üzletember és egykori futballjátékos Sam Brecken), hanem a könyv egy lelkes rajongója posztolta ki a Facebook-oldalára, hogy ha sikerül egy hónap alatt ezer példányt eladnia a regényből, befesteti a haját narancssárgára. A hölgy, Kathy L. Patrick történetesen a világ legnagyobb könyvklubjának (Pulpwood Queens) volt a vezetője, így könnyen ígérgetett. A célt sikerült is elérnie, az eredmény alul látható. És hogy miért pont narancssárga? A könyv címében egy narancssárga tornazsákról esik szó (My Orange Duffel Bag).


Dömötör Ági

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!