Tíz dolog, amit valószínűleg nem fogunk hallani orvostól

Vágólapra másolva!
Az orvosi rendelők mindenütt túlzsúfoltak, így szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha orvosunk 20 percet tud foglalkozni velünk. Ezért hiába van szó legfontosabb szervünkről, a szívünkről, csak olyan általános tanácsokat kapunk, mint hogy mozogjunk rendszeresen, táplálkozzunk egészségesen, ne dohányozzunk és csak kevés alkoholt fogyasszunk. Kis odafigyeléssel azonban ezekből is kihallhatjuk a mögöttes információkat.
Vágólapra másolva!

Tények a dohányzásról


Egyértelmű, hogy a dohányzás káros az egészségre, azt azonban kevesen tudják, hogy a dohányzásról való leszokás már egy év alatt is 50 százalékkal csökkenti a szívroham kockázatát. Egy év füstmentes élet után a rizikó közel a nemdohányzók szintjére esik vissza.


Csak nyugodtan


A krónikus stressz komoly kockázatot jelent az egészség szempontjából. A stressz csökkentése éppolyan fontos, mint az egészséges étrend és a testmozgás. A stresszcsökkentés első lépése a stressz okainak feltárása, ezután következhet a megoldások keresése.


Nem minden problémára jelentenek megoldást a gyógyszerek


Mind a vény nélkül kapható, mind a receptköteles gyógyszerek szedése lerövidítheti életünket. A számos figyelmeztetés ellenére még mindig egy olyan társadalomban élünk, amelyben az emberek azt vallják, a gyógyszerek minden egészségügyi problémára megoldást jelentenek. Sok gyógyszer savas irányba tolja el a szervezet kémhatását, ez pedig kedvez a fertőzéseknek és a daganatoknak. Más szerek befolyásolják a különböző tápanyagok felszívódását vagy anyagcseréjét, tárolását vagy felhasználását. Több betegség esetében létezik természetes megoldás gondjainkra, amelyek biztonságosabbak és nem járnak mellékhatásokkal.


Óvatosan a mozgással


Az orvosok mindig javasolják a mozgást, azt azonban nem teszik hozzá, milyen jellegű gyakorlatokat végezzünk. Legalább heti háromszor szánjuk rá magunkat valamilyen dinamikus mozgásra, például sétára vagy kocogásra, ha pedig súlyzós gyakorlatokat végzünk, csak akkora súlyokat válasszunk, hogy fogcsikorgatás nélkül be tudjunk fejezni egy sorozatot.


Nem jó férfinak lenni?


Hiába fitt és fiatal most valaki, a kor előrehaladtával korábbi bűneink elkezdik éreztetni hatásukat. Annál a hatvanas éveiben járó férfinál, aki valaha is dohányzott, nagyobb eséllyel alakul ki aneurizma (az ér kiöblösödése). A férfiaknak a biztonság kedvéért javasolt tízévente EKG-vizsgálatra menniük.


Ne adj esélyt a ráknak


Már egy lépés is rengeteget jelenthet, ha pedig minden javaslatot betartunk, akár 30 százalékkal is csökkenthetjük a kockázatot. Bár nem létezik biztos módszer a rák elkerülésére, egészséges életmóddal jelentősen csökkenthetjük az esélyt. Ha úgy érezzük, nem tudunk mindent betartani, válasszunk olyanokat, amelyeket nagy valószínűséggel sikerül. Ne dohányozzunk, csökkentsük a vörös húsok, az alkohol, a zsír és a só mennyiségét. Együnk sok zöldséget, gyümölcsöt és teljes kiőrlésű gabonát. Mozogjunk rendszeresen és figyeljünk oda testsúlyunkra.


Változókor és az egészség


A változókor előtt a nők valamilyen módon védettek a koszorúérbetegség, a szívroham és a stroke ellen, ez azonban a menopauza után megszűnik. A legutóbbi vizsgálatok szerint az ösztrogénpótlás nem véd a szívbetegségektől, sőt akár ártalmas is lehet, így a kardiológusok nem javasolják a koszorúérbetegség kockázatának csökkentésére.


Tégy a magas vérnyomás ellen


Az orvosok ritkán mennek bele, mit is jelent a magas vérnyomás. Normál vérnyomásértéknek a 119/79 higanymilliméter alatti értékeket tekintjük, a vérnyomás erre a szintre történő csökkentése 1:11 eséllyel csökkenti a stroke és a szívroham kockázatát. A megfelelő táplálkozás és testmozgás mellett a magas vérnyomás kezelésében rendszerint gyógyszereket is alkalmaznak.


Boldogtalanság, nem depresszió


A Harvard pszichológusa, Dan Gilbert szerint létezik egy úgynevezett "pszichológiai immunrendszer", amely segítségével megváltoztathatjuk, hogyan szemléljük a világot, így jobban érezhetjük magunkat a bőrünkben. A boldogsághoz hasonlóan az egészségre is alkalmazható ez a szemlélet: rá kell jönnünk, hogy nem létezik varázstabletta. Ne keverjük össze a súlyos betegségnek számító depressziót az egyszerű boldogtalansággal.


Mi hiányzik a táplálékból?


A legtöbb ember valamilyen krónikus tápanyaghiányban szenved, mivel a modern étrend igen messze van az ideálistól, emellett az intenzív mezőgazdaság hatására számos nyomelem szintje csökkent a talajban. A krónikus hiányállapot általában csak hosszabb idő után jelentkezik, mert a szervezet először felhasználja saját tartalékait. Sok egészségügyi problémára nem a gyógyszerek, hanem a megfelelő táplálkozás jelent megoldást.