Kínai bank kártyáit is elfogadja az OTP hálózata

Vágólapra másolva!
Jövő év második negyedévétől a China Union Pay kártyát is elfogadják az OTP Bank hálózatában. A megállapodás egyik ösztönzője az volt, hogy rohamosan növekszik a Kínából hazánkba érkező látogatók száma.    
Vágólapra másolva!

Az OTP Bank és a Kínai Népköztársaság kártyaszervezete, a China Union Pay szerződést kötött, melynek értelmében a legnagyobb magyarországi hitelintézet lehetővé teszi a kínai kártyatársaság plasztikjainak elfogadását a bank ATM- és POS-hálózatán keresztül - derül ki az OTP Bank közleményéből. A szerződést az OTP Bank részéről Csányi Sándor, a hitelintézet elnök-vezérigazgatója, a China Union Pay részéről pedig Chai Hongfeng, a társaság elnökhelyettese írta alá.

A megállapodás szerint 2011. második negyedévétől az OTP Bank lehetővé teszi a China Union Pay által kibocsátott kártyák elfogadását 1800 magyarországi ATM-en, valamint 15 000 kereskedői POS terminálon keresztül. Az elfogadói hálózat bővítése fokozatosan történik majd, és várhatóan 2011 végére zárul le. A hitelintézet vizsgálja a szolgáltatás bevezetésének lehetőségét azon országokban is, ahol leányvállalatain keresztül jelen van, valamint a bankkártya elfogadás kiterjesztését az internetes vásárlásokra.

A China Union Pay és az OTP Bank együttműködésének alapja, hogy Magyarország egyre kedveltebb turisztikai célpont a kínai utazóközönség körében. Az elmúlt években a Kínából érkező beutazók számában évi 20 százalékos növekedés volt tapasztalható. Tavaly körülbelül 40 ezer beutazást regisztráltak a Kínai Népköztársaságból. A China Union Pay prognózisa szerint a kínai turizmus ugrásszerű bővülésének köszönhetően a Magyarországra látogató turisták száma 2011-ben elérheti akár a 80 ezret is.

Tekintettel arra, hogy minden nagykorú kínai állampolgár rendelkezik Union Pay kártyával, a Kínából beutazók számának intenzív növekedése jelentős kártyaforgalmat generálhat. Emellett a China Union Pay megkezdte a Union Pay kártyák kibocsátását az Európai Unión belül is - Németországban és Franciaországban -, így ezekből az országokból is számottevő fizetőképes kereslet jelenhet meg az OTP Bank magyarországi kártyaelfogadói hálózatában.