Megkezdődött a koppenhágai klímakudarc romjainak eltakarítása

Az utolsó előtti körben tanácskoznak az ENSZ-tagállamok környezetvédelmi miniszterei arról, milyen megállapodás váltsa le az üvegházgázok kibocsátását korlátozó kiotói egyezményt, amely 2012-ben érvényét veszti. A koppenhágai klímakonferencia folytatásától látványos eredményt nem várnak, és az sem kizárt, hogy 2011-ben sem sikerül megállapodni a klímaváltozás lassításáról. 

A Mexikói-öböl partján fekvő üdülővárosban, Cancúnban kezdődött november 29-én az a két hétig tartó klímakonferencia, amely a tavaly Koppenhágában jórészt kudarccal felérő tanácskozás folytatásaként szervezett az ENSZ klímaváltozási keretprogamja, az UNFCCC. A cél: nemzetközi megállapodást összehozni az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséről, és ezáltal visszafogni a gyorsuló klímaváltozást.

Az UNFCCC-hez csatlakozó tagállamok először 1995-ben tanácskoztak Berlinben, majd évente megismételték a konferenciát. E folyamat eredménye volt a kibocsátás-csökkentésről szóló, 1997-es kiotói egyezmény, ami 2005-ben lépett életbe, és 2012-ig kötelezi a fejlett országokat üvegházgáz-emissziójuk korlátozására. A tavalyi koppenhágai tárgyalási fordulóban épp azt az ambiciózus célt nem sikerült teljesíteni, hogy új, a részes államokat politikai értelemben is cselekvésre kötelező egyezmény szülessen meg a 2012-es, "Kiotó utáni" időszakra (erről lásd részletesen a kronológiát a cikk végén).

A Cancún Holdpalota fantázianevű hoteljében tartott tanácskozás hivatalos neve COP 16: ez a tizenhatodik alkalom, hogy az UNFCCC felső szintű döntéshozó testülete, a részes államok (vagy felek) konferenciája (COP) tanácskozásra ül össze. Az egyeztetést az idén jóval kisebb médiafigyelem övezi. Ennek egyrészt az az oka, hogy a koppenhágai tanácskozás tétjét túldramatizálták, a másik ok az, hogy idén államfők nem vesznek részt a konferencián.

A dán fővárosban több ezer diplomata, tanácsadó, környezetvédelmi szervezeti képviselő és aktivista, továbbá újságíró volt jelen, és az egyezményt állam- és kormányfők - köztük Barack Obama amerikai elnök és Ven Csia-pao kínai miniszterelnök - próbálták tető alá hozni. Az eredmény viszont egy mindössze kétoldalas megállapodás lett, ami annyit mond ki, hogy a jövőben a Föld átlaghőmérséklete nem emelkedhet további két Celsius-fokkal.

Az idén visszatérnek a klímakonferenciák korábbi rendjéhez, amely szerint környezetvédelemmel foglalkozó szakminiszterek és vezető diplomaták feladata egyeztetni az álláspontokat.

Az utolsó előtti kör a kiotói egyezmény lejárta előtt

Az idei tanácskozástól a hivatalosságok nem is várnak sokat - azt semmiképpen, hogy a tavalyra várt, nemzetközi jogilag kötelező megállapodás megszülessen (ilyen értelemben nyilatkozott Ban Ki-moon, az ENSZ főtitkára, Connie Hedegaard, az EU Bizottságának klímaügyekkel foglalkozó főbiztosa, továbbá az UNFCCC végrehajtó főtitkára, Christina Figueres). Ami mégiscsak várható: a kiotói egyezmény tagállamainak tárgyalói lefektetik a 2011-es klímaegyezmény alapjait.

A megállapodást elvileg a jövő decemberi, Dél-Afrikában tartott COP 17 konferencián kéne megkötni, de várhatóan ez sem lesz csodaszer a klímaváltozás ellen. Maga Figueres is úgy véli, egyetlen, minden államot kötelező, végleges klímaegyezmény nem születik meg az ő életében (nyilatkozatát a The Guardian brit napilap idézi). Amennyiben 2011-sem sikerül megegyezni, az UNFCCC tagállamai dönthetnek a kiotói szerződés meghosszabbításáról is, de ha ez sem jön össze, nem kizárt, hogy egypár évig semmilyen nemzetközi megállapodás sem lesz érvényben az üvegházgázok kibocsátásának megfékezésére.

A megállapodás egyik fő akadálya az, hogyan oszlanak meg az államok között az üvegházgáz-csökkentés költségei. Koppenhágában a legkevésbé fejlett, többségében afrikai államok és a leginkább fenyegetett szigetországok ígéretet kaptak arra, hogy a megállapodás segíteni fogja őket. A fejlődő országok azt követelik, hogy a tavaly 2012-ig megígért 30 milliárd dolláros klímatámogatást ne a Világbankon, hanem az ENSZ-en keresztül biztosítsák számukra. A fejlett országoktól ugyanakkor azt várják, hogy az eddigieknél elszántabban csökkentsék üvegházgáz-kibocsátásukat.

Tavaly sem a tudományos tényekre figyelt a sajtó

Egyébként nem feltétlenül baj, hogy ezekben e hetekben a nemzetközi figyelem inkább a Wikileaks diplomáciai irat-kiszivárogtatására irányul, és nem a klímakonferenciára. Mint az Oxfordi Egyetem újságírás-kutató intézete (RISJ) elemzéséből kiderült, a koppenhágai klímacsúcsról szóló cikkeknek kevesebb mint 10 százaléka foglalkozott elsősorban a klímatudománnyal, ugyanakkor indokolatlanul nagy súlyt kapott a tudósításokban a Kelet-angliai Egyetemen kipattant e-mail botrány tovagyűrűzése.

A RISJ négyszáz klímacsúcs-cikket megvizsgálva arra az álláspontra jutott, újra kellene gondolni a hasonló konferenciákról való tudósítás elveit, és nagyobb súlyt adni az események alapvető hátterét képező tudományos tartalmaknak. A vizsgálatot összefoglaló tanulmány társszerzője, James Painter szerint a klímatudomány nagyobb médiasúlyának elérésére az egyik lehetséges mód az lenne, ha a tudományos intézményeknél növelnék a sajtókapcsolatokért felelős munkatársak számát - míg a Greenpeace húszfős médiastábbal érkezett a dán fővárosba, addig 250 jelenlévő egyetem összesen csupán 12 főt alkalmazott erre a célra.

A koppenhágai klímacsúcs a tizenkét vizsgált ország közül Brazíliában és Indiában kapott a legnagyobb teret a nyomtatott sajtóban, de nagy volt a médiaérdeklődés Ausztráliában és Nagy-Britanniában is. A klímakonferencia a legkevésbé Nigéria, Oroszország és Egyiptom újságíróit hozta lázba.

A klímacsúcsok története Rio de Janeirótól Cancúnig

1992 - Rio de Janeiróban elfogadják az ENSZ Éghajlat-változási keretegyezményét (UNFCCC). A nemzetközi szerződés célja az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának stabilizálása olyan szinten, amely még nem jár a Föld éghajlatának veszélyes mértékű megváltozásával. A szerződés jogilag nem kötő erejű, ugyanakkor lehetőséget biztosít kötő erejű kiegészítő jegyzőkönyvek (protokollok) későbbi elfogadására. Ilyen jegyzőkönyv az 1997-ben elfogadott kiotói jegyzőkönyv. Az UNFCCC-t 192 ország írta alá és ratifikálta. Az aláírók megegyeztek abban is, hogy minden évben megtartják a Felek Konferenciáját (Conference of the Parties, COP ), melyen áttekintik az addig elért haladást.

1994 - Hatályba lép az ENSZ Éghajlat-változási keretegyezménye.

1995 - Berlinben megrendezik a felek első konferenciáját (COP 1). A találkozón aggályokat fogalmaznak meg azzal kapcsolatban, hogy az országok képesek-e teljesíteni az UNFCCC-ben kitűzött célokat.

1996 - A genfi konferencián (COP 2) elfogadott deklaráció az amerikai álláspontot tükrözve elfogadta az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) 1995-ben kiadott második helyzetértékelő jelentésében foglalt tudományos álláspontot a klímaváltozás tényéről, a rugalmasságot helyezve előtérbe elvetette az egységes vállalásokra épülő klímaegyezményeket, végül jogilag kötő erejű középtávú célok lefektetését sürgette.

1997 - A felek harmadik konferenciáját (COP 3) Kiotóban tartották, itt fogadták el a Kiotói jegyzőkönyvet. Ebben 37 fejlett ország vállalta, hogy az 1990-es szinthez képest átlagosan 5,2 százalékkal csökkenti üvegházhatású gázkibocsátását 2008-2012-ig (a célszám az öt év átlaga). Az Európai Unió 8 százalékos csökkentést vállalt, az Egyesült Államok 7 százalékot - azonban nem ratifikálták, így az jogilag nem köti az USA-t -, Japán 6 százalékot, Oroszország pedig 0 százalékot, vagyis szinten tartást.

2000 - Az Európai Bizottság elindítja az Európai Klímaváltozási Programot (ECCP). A program fő célja egy európai stratégia kidolgozása és megvalósítása, amelynek segítségével a tagállamok teljesíteni tudják a Kiotói jegyzőkönyvben tett vállalásukat. Az ECCP talán legjelentősebb eredménye az EU Kibocsátás-kereskedelmi Rendszerének (EU ETS) 2005-ös elindítása.

2001 - A bonni konferenciára (COP 6) az után került sor, hogy márciusban az újonnan felálló Bush-kormány visszautasította a Kiotói jegyzőkönyv ratifikálását. Ennek ellenére, s a széleskörű várakozásokkal ellentétben sikerült megegyezni a protokoll legfontosabb részleteiről, így egyezség született az úgynevezett rugalmassági mechanizmusokról és az úgynevezett karbonnyelőkről (például erdők) is.

2004 - Oroszország hosszas ingadozás után végül rááll a Kiotói jegyzőkönyv ratifikálására, ezzel összegyűlik a protokoll életbelépéséhez szükséges ratifikációs arány.

2005 - Hatályba lép a Kiotói jegyzőkönyv. Elindul az EU Kibocsátás-kereskedelmi Rendszerének (EU ETS) első, 2007-ig tartó szakasza. Az EU ETS a világ legnagyobb üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátás-kereskedelmi rendszere. Hasonló rendszerek kialakítása van folyamatban az Egyesült Államokban, Ausztráliában és számos más országban.

2005 - Montreálban megtartják a felek konferenciáját (COP 11), egyúttal a kiotói aláírók itt egyeztetnek először (Meeting of the Parties, MOP 1). A konferencián elfogadott Montreáli Akciótervben a felek elhatározzák, hogy a Kiotói protokoll 2012-es lejárta után újabb jegyzőkönyv elfogadása szükséges, amelyben még ambiciózusabb vállalásokat tesznek az üvegházgázok kibocsátásának csökkentésére.

2006 - A Nairobi konferencián (COP 12/MOP 2) a résztvevő országok megállapodnak a Kiotói protokoll 2008-tól történő felülvizsgálatában. A felülvizsgálat eredményei a tervek szerint egy 2013-ban hatályba lépő új egyezmény alapját képezhetik.

2007 - A Bali konferencián (COP 13/MOP 3) elfogadják a Bali Útitervet, amely konkrét lépéseket irányoz elő egy Kiotói rendszert felváltó klímavédelmi egyezmény elérésére két év alatt. A Bali Útiterv szerint tehát a 2009-es koppenhágai klímacsúcson kellett volna megkötni az új szerződést.

2008 - Elindul az EU Kibocsátás-kereskedelmi Rendszerének (EU ETS) második, 2012-ig tartó szakasza. A lengyelországi Poznanban tartott klímacsúcson (COP 14/MOP 4) elfogadnak egy munkatervet a koppenhágai konferencia előkészítésére. Ez alapján az előkonferenciákon le kell zárni a vitás kérdéseket, hogy Koppenhágában új egyezmény születhessen.

2009 - A konferenciák egész sorával előkészített, hatalmas várakozások övezte koppenhágai klímacsúcs (COP 15/MOP 5) a remények ellenére kudarccal végződik, a feleknek nem sikerül megkötniük a Kiotói jegyzőkönyvet felváltó, jogilag kötelező erejű globális klímapaktumot. A kudarcot alapvetően a fejlett és fejlődő országok közötti érdekellentét okozta, amelyet a konferencia zárószakaszában megérkező nagyszámú állam- és kormányfő - köztük Barack Obama amerikai elnök és Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök - közötti informális egyeztetések sem tudtak feloldani.

Az ENSZ történetének legnagyobb szabású klímavédelmi konferenciája végül egy jogi kötőerőt nélkülöző, kevés konkrétumot tartalmazó zárónyilatkozat "tudomásul vételével" ért véget. A Koppenhágai Egyezmény 30, illetve 100 milliárd dollár klímavédelmi támogatást irányoz elő a fejlődő országoknak rövid távra (2010 és 2012 között), valamint 2020 utánra, ezenkívül célul tűzi ki a globális felmelegedés 2 Celsius-fokon belül tartását. A koppenhágai klímacsúcs szakmai, civil és sajtóvisszhangját egyaránt éles bírálat és csalódottság uralta. (MTI Sajtóadatbank)