Új szöcskefajt fedeztek fel magyar kutatók

Az új fajok felfedezése mindig izgalmas és ünnepi esemény az élővilág sokszínűségéért rajongó emberek számára. Ez különösen igaz akkor, ha magyar kutatók írnak le új fajt, amely ráadásul számunkra is elérhető közelségben, itt a Kárpát-medencében él. A most felfedezett szöcskefajt a hangja alapján sikerült azonosítani, hallgassa meg, hogyan ciripel!

A füves pusztáinkra, hegyi rétjeinkre nyaranta oly jellemző sáska-, szöcske- és tücsökciripelés valójában a szexuális hirdetések kavalkádja. A párkereső hangokat a legkülönbözőbb fajok hímjei hallatják a nőstények válaszénekére vagy közeledésére várva. Ahhoz, hogy egy ilyen kommunikációs rendszer hatékonyan működhessen, és mindenki azonos fajú párra leljen, a hímek ciripelésének fajra jellemző mintázatokat kell hordozniuk, és e mintázatokat a nőstényeknek fel kell ismerniük.

A szöcskék ciripelésének tanulmányozása tehát sokszor nagy segítséget nyújt a faji határok felismeréséhez. Ez különösen fontos akkor, amikor egymáshoz "megszólalásig hasonló", úgynevezett kriptikus (rejtett) fajokat tudunk így megkülönböztetni. Ezek ebben az esetben valóban csak megszólalásig hasonlóak egymáshoz, hiszen mihelyt ciripelni kezdenek, kiderül, mennyire más hangokat használnak párkereső viselkedésük során.

Orci Kirill Márk, a Magyar Tudományos Akadémia-Magyar Természettudományi Múzeum Állatökológiai Kutatócsoportjának kutatója és munkatársai egy ilyen kriptikus fajt fedeztek fel a székelyföldi Hargitán. A faj ciripelése annyira eltér nemcsak a közeli rokon fajokétól, hanem a tarsza (Isophya) nemzetség összes többi képviselőjétől is, hogy az első véletlenül előkerült példányok vizsgálatakor a kutatók azt gondolták, hogy csak néhány rendellenes szöcskével van dolguk.

Hallgassa meg a most felfedezett szöcske "szerelmi dalát"!

A felvételen egy Isophya sicula hím és nőstény duett ciripelése hallható. Mivel a hím és a nőstény hangjelei is nagyrészt ultrahangok, ezért a hangfelvétel itt nyolcszoros lassításban szólal meg, hogy számunkra is hallható legyen (a nyolcszoros lassítás 3 oktávnyi transzponálást eredményez a mély hangok irányába). A hangosabb kattanások a hím hangjai (szillabusai) míg az azt követő halkabb kattanások a nőstény válasz jelei (az utolsó előtti hím hangra nincs nőstény válasz).

A következő nyáron már alaposabb vizsgálatokra került sor, és meglepődve tapasztalták, hogy a Hargitafürdő mellett élő népességben az összes megfigyelt hím példány ilyen különös módon ciripel. Hasonlóan a legtöbb szöcskefajhoz, a hímek itt is az első pár szárnyukat összedörzsölve keltik a ciripelő hangot. A ciripelést alkotó, a szárny egyetlen nyitó-záró mozgása alatt keletkező énekelemek, az úgynevezett szillabusok e fajnál különösen lerövidültek, és mindössze 1-4 ezredmásodpercig tartanak. A legközelebbi rokonok 20-50 ezredmásodperces szillabusaihoz képest ez nagyon jelentős eltérés.

E különbség nemcsak a kutatók véleménye szerint feltűnő, hanem az ének szerkezetét tekintve legközelebbi faj, a kárpáti tarsza (Isophya camptoxypha) nőstényei szerint is. Ők ugyanis a hangvisszajátszásos kísérletek során az ilyen rövid elemekből álló ciripelésmintákra szinte egyáltalán nem válaszoltak.

Egy Isophya sicula hím. A díszítő piros csíkok sok példánynál hiányoznak, és más fajoknál is felbukkanhatnak, tehát nem fajra jellemző színezeti jellegek

A szöcskék e csoportjában, az úgynevezett lomhaszöcskéknél a hímek és nőstények egy akusztikus duett során találnak egymásra: a hímek többé-kevésbé bonyolult, fajspecifikus énekére a nőstények nagyon egyszerű, rövid kattanásokkal válaszolnak, s így tudatják a hímmel, hogy "igen, te kellesz nekem". A hím abból tudja, hogy a válasz éppen neki szól, hogy a nőstény nagyon precízen időzítve adja a választ.

Az új faj ebben is különbözik közeli rokonaitól, mert itt a válasz is rövidebb késedelemmel (40-70 ezredmásodperc) érkezik, mint a két legközelebbi rokonnál (100-220 ezredmásodperc). Indokolt tehát, hogy ezt a hargitai rovart jól elkülönült fajnak tekintsék. Az új faj az Isophya sicula tudományos nevet kapta. A névválasztás két dologra utal: egyrészt a faj felfedezésének helye és jelenleg ismert elterjedési területe Székelyföldön van (latinul Terra Siculorum, románul Tinutul Secuiesc), másrészt a székely emberek sok viccben megörökített szófukarsága is mutat némi párhuzamot az új faj ciripelésének meglepően lerövidült szillabusaival.

A faj molekuláris genetikai vizsgálata után további érdekes eredmények várhatóak, hiszen a törzsfejlődési kapcsolatokra jelenleg csak tippelni lehet, és egyelőre rejtély, hogyan alakultak ki érdekes, egyedi hangjelzései.