Elszállt a krumpli ára novemberben

Vágólapra másolva!
A múlt év novemberében és első tizenegy hónapjában jelentősen emelkedtek az agrártermékek árai. A burgonya például csak novemberben hatvan százalékkal drágult. Oroszország ráadásul meghosszabbította a búza exportkorlátozását, ami tovább emelheti az élelmiszerárakat a világpiacon.
Vágólapra másolva!

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 novemberében 31 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal.

A termékcsoporton belül a növényi termékek árszínvonala 45, az élő állatok és állati termékeké 11 százalékkal nőtt. A jelentős novemberi drágulás eredményeként, a múlt év első tizenegy hónapjában 16 százalékos volt a drágulás

Jelentősen drágult a krumpli, az alma és a szőlő

Novemberben a gabonafélék termelői ára 52 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A búza felvásárlási ára április óta folyamatosan növekszik, novemberben már 51 300 forintba került egy tonna. Az ipari növények termelői ára 29, ezen belül az olajnövényeké 45 százalékkal nőtt 2009 novemberéhez képest, a zöldségfélék termelői ára pedig 20 százalékkal emelkedett. Kiemelkedő mértékben, 60 százalékkal drágult novemberben a burgonya, így a múlt év első tizenegy hónapjában összességében több mint 30 százalékkal emelkedett az ára.

A gyümölcsök termelői ára novemberben 119 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, elsősorban az alma magasabb ára miatt, de a szőlő ára is közel duplájára emelkedett. A vágóállatok novemberben 9,1 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban: a vágómarhánál 26, a vágósertésnél 6,3, a vágóbaromfinál pedig 9,4 százalékos emelkedést mért a KSH. Ennek következtében január és november vége között összességében az szóban forgó állatok ára 16 százalékkal nőtt.

Megdobja az inflációt

Az agrártermékek árának emelkedése kedvezőtlen hatással lesz az inflációra, erre hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank is, amikor december végén 25 bázisponttal megemelte az alapkamatot. A monetáris tanács közleményében azt írta: a gazdaságot kedvezőtlen költségsokkok érik.

"A nyers élelmiszerárak széles körben megfigyelhető emelkedése begyűrűzik a feldolgozott élelmiszerek áraiba. Az ágazati különadók részleges áthárítása és az üzemanyagárak emelkedése további inflációs nyomást jelenthet. Mindezek eredőjeként az infláció 2011-ben jelentősen meghaladhatja a 3 százalékos célt, és monetáris szigorítás hiányában 2012-ben is kétséges lenne annak teljesülése" - derül ki a közleményből. (A decemberi inflációs adatot január 14-én, pénteken reggel publikálja a KSH.)

Világméretű probléma

Oroszország ráadásul júliusig meghosszabbította a búzára vonatkozó exporttilalmat a tavalyi rossz termés miatt - derült ki a BBC videóriportjából. A korlátozást augusztusban vezették be, és mivel Oroszország a világ egyik legnagyobb exportőre, a lépés a világpiacon erőteljesen felfelé hajtja az élelmiszerárakat.

Az orosz termést szélsőséges időjárás rontotta tavaly: hőhullám és szárazság miatt harmadával esett vissza a betakarított mennyiség. A rossz termés miatt bevezetett korlátozás egyes országokban a duplájára emelte a búzaárat. A búzán keresztül az élelmiszerárakba is árgyűrűzik az áremelkedés, ami nem csak a bolti termékek árát veri fel, hanem a segélyezést is megnehezíti. A riport szerint ráadásul nem várható javulás idén sem, mivel az orosz tavaszi búza termését is gyengének valószínűsítik.

Az alapvető élelmiszerek árának emelkedése világszintű probléma: az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) is vészjósló adatokat tett közzé, a szervezet szerint januárra az alapvető élelmiszerek világpiaci ára magasabbra emelkedett, mint 2008-ban, amikor Mexikótól Indonéziáig, Haititől Egyiptomig erőszakos tüntetések és éhséglázadások törtek ki a megfizethetetlen élelmiszerárak miatt - derül ki az [origo] összeállításából.

A kedvezőtlen körülmények esetén ráadásul tovább drágulhatnak az élelmiszerek. A FAO vezető közgazdásza, Abdolreza Abbassian néhány napja az Independentnek azt nyilatkozta, hogy "még mindig van hova emelkednie az áraknak, ha például az argentin szárazság aszállyá erősödik, vagy télen elfagy a búza az északi féltekén". "Veszélyes területre érkeztünk" - mondta a szakértő, hozzátéve, hogy a FAO ugyan még nem beszél "élelmiszer-válságról", de "riasztó helyzetről" van szó, amely szerencsétlen körülmények között elfajulhat. Az ENSZ úgy véli, hogy a kedvezőtlen tendenciák ellenére, az idei évet még ki lehet húzni a felhalmozott tartalékokkal.