Filmet utánzó álrablással gyanúsítanak New York-i ékszerészeket

Vágólapra másolva!
A manhattani ügyészség meggyanúsított két New York-i ékszerészt, hogy hétmillió dollárnyi biztosítási összeget próbáltak megszerezni úgy, hogy álrablókat béreltek fel üzletük kirablására. A haszid zsidóknak öltözött álrablók vígjátékba illően amatőrködtek a rablás során, az ékszerészek pedig belezavarodtak vallomásaikba.
Vágólapra másolva!

Furfangos biztosítási csalást próbált elkövetni két New York-i ékszerész a manhattani ügyészség szerint. Mahaveer Kankariya és Atul Shah, akiknek a héten indult pere Manhattanben, két férfit bérelt fel, hogy rabolják ki ékszerüzletüket. A rablásról szóló hírt címlapokon hozták a lapok 2008 szilveszterén, nem kis részben azért, mert több hasonlóságot is mutatott a brit filmrendező, Guy Ritchie Blöff című filmjének egyik jelenetével.

A haszid zsidóknak - hosszú szakállal és széles karimájú kalappal - öltözött támadók feltehetően játék pisztolyokkal rabolták ki az üzletet, megkötözték a tulajokat, és távoztak a széfben talált dobozokkal. A két tulajdonos azonban - mint arról a biztonsági felvételek is tanúskodnak - a rablás előtt két órával kiürítették a széfet, és üres ékszeres dobozokkal tömték meg. A biztonsági kamerák képeit rögzítő berendezést ugyan megpróbálták tönkretenni - lefolyótisztítót borítottak rá - ám a hatósági technikusoknak sikerült értékelhető adatokat kinyerni belőle. A videóról a nyomozók szerint az is kiderül, mennyire tehetségtelenek voltak a rablók. "Egyetlen igazi rabló sem viselkedne így" - idézte Eugene Hurley manhattani körzeti ügyészt a brit Telegraph.

A rablást követően az ékszerüzlet tulajdonosai 7 millió dolláros kártérítést kértek a biztosítótól, ám a londoni Lloyd's munkatársainak feltűntek a vallomásaikban szereplő ellentmondások. Az ügyész szerint a cég a csőd felé tartott a rablás idején - nem fizette az üzlet bérleti díjait és egymillió dolláros adósságuk is volt -, ez elegendő indíték lehetett az álrablás megszervezésére. A kiemelkedően nagy értékre elkövetett biztosítási csalással vádolt ékszerészeket 25 év börtön fenyegeti, ügyvédjeik szerint azonban valódi rablásról volt szó, ügyfeleik ártatlanok, elő sem kerültek az ellopott ékszerek.