Az élelmiszeres dobozok betűméretét is szabályozná az EU

Vágólapra másolva!
A tagállamok agrárminiszterei egyetértenek azzal az európai parlamenti javaslattal, miszerint jól olvasható és informatív címkéket kell elhelyezni az élelmiszereken. A jogszabály most visszakerült a képviselők elé.
Vágólapra másolva!

Az élelmiszerek csomagolásán az eddigieknél egyértelműbb, jól olvasható és informatív címkéket kell elhelyezni, legalábbis ez áll abban az előterjesztésben, amire hétfőn bólintott rá az Európai Tanács - derül ki a Bruxinfo tudósításából. A tervezet a tagállami agrárminiszterek támogatása után visszakerül második olvasatra az Európai Parlamentbe.

Az Európai Unió Tanácsa hétfőn első olvasatban jóváhagyta a jogszabály-tervezetet, az intézkedéstől az EU azt reméli, hogy a fogyasztók vásárláskor tudatosabban fognak majd választani. A tagállamok álláspontja szerint a csomagoláson az energiaérték mellett bizonyos tápanyagok mennyiségi adatait is meg kell majd adni (ezek közé tartoznak a zsírok, telített zsírsavak, szénhidrátok, fehérjék, cukor, só), sőt, az Európai Tanács szerint a nyomtatott szövegnek egy meghatározott minimális betűméretét is el kell érnie.

Néhány alkoholos ital egyelőre mentességet élvez majd a kötelező tápanyag-összetétel megadásával kapcsolatos előírás alól, bár öt évvel a rendelet életbe lépését követően felülvizsgálatot fognak végrehajtani. A jogszabály kimondja azt is, hogy sertés-, bárány- és baromfitermékek esetében a származási országot is meg kell jelölni.