Lemondott önkormányzati mandátumáról a Hunvald-ügyben megvádolt fideszes politikus

Vágólapra másolva!
Lemondott tiszafüredi önkormányzati képviselői mandátumáról Lipcsey György Imre, a Hunvald-ügy egyik vádlottja. A politikus a Fidesz képviselője volt a városi önkormányzatban.
Vágólapra másolva!

A Blikk című napilap szombaton számolt be arról, hogy a Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármester nevével fémjelzett ingatlanügyben vádlott Lipcsey György Imre Tiszafüred városának fideszes képviselője. Ő a helyi fejlesztési pályázatok koordinálásában részt vevő Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács alelnöke is. Lipcsey októberben kompenzációs listáról került a képviselőtestületbe, a fejlesztési tanács alelnökének pedig a Vidékfejlesztési Minisztérium delegálta - írta a Blikk.

A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője, Újvári Imre megerősítette az MTI értesülését, miszerint lemondott tiszafüredi önkormányzati képviselői mandátumáról Lipcsey György Imre az önkormányzat hétfői rendkívüli ülésén. A frakcióvezető annyit közölt még, hogy a politikus március 22-ei hatállyal mondott le.

A Blikk szerint Lipcsey György Imre a helyi szállodát működtető Tisza Balneum Kft. ügyvezető igazgatója; a 450 millió forint jegyzett tőkéjű cég pedig a Sasliget Tanácsadó Kft. tulajdonában van. Az utóbbinak, a 320 millió forint jegyzett tőkéjű cégnek is Lipcsey György Imre az ügyvezetője, a tulajdonosa pedig a GSK Holding Kft. A 360 millió forint jegyzett tőkéjű GSK ügyvezetője Kékessy Georges Sándor, Kékessy Dezső volt párizsi nagykövetnek, Orbán Viktor közeli ismerősének a fia. A cég tulajdonosa is Kékessy Georges Sándor és egy Prodom Anstalt nevű, Vaduzban bejegyzett offshore cég - írta a Blikk.