Gazdaság.hu: Egyre idősebbek az autósiskolák tanárai és diákjai

Vágólapra másolva!
A tapasztalatok szerint országszerte egyre idősebbek a járművezetést oktatók, és a jogosítvány megszerzése is egyre későbbi életkorra tevődik át. Az autósiskolák negyedik éve küzdenek nehézségekkel a gazdasági válság, a növekvő üzemanyagárak hatásai miatt - írta a Gazdaság.hu üzleti hírügynökség.
Vágólapra másolva!

"Negyedik éve küzd nehézségekkel a piac. A vizsgák száma 2009-ben, 2010-ben is csökkent az előző évihez képest, és az első hónapok tapasztalatai szerint idén is fog" - mondta Bári István, a Bács-Kiskun megye területén hat kirendeltséget üzemeltető Kiskun Autósiskola ügyvezetője.

A szakember szerint az elmúlt időszakban az emberek egyre szívesebben választják a nagy autósiskolákat. Náluk például nem csökkent a tanfolyamokra jelentkezők száma, ám ennek az volt az ára, hogy a korábbinál lényegesen több időt, pénzt, energiát kellett a marketingre fordítaniuk - írta a hírügynökség.

Az ügyvezető szerint a fiatalok közül sokan próbálnak egyéni vállalkozóként vagy egy-két fős céget alapítva érvényesülni. "Semmi gond az ilyen kis társaságokkal, de nekik nyilvánvalóan kevesebb lehetőségük van komplex programokat, sokrétű, a kötelező előírásokon kívül plusz ismereteket nyújtó képzési rendszert működtetni" - magyarázta Bári István hozzátéve, hogy az oktatói gárda országszerte öregszik.

Ezzel párhuzamosan a jogosítvány megszerzéséért jelentkezők átlagéletkora is nő. "Míg 20 éve egy-egy 30 fős középiskolai osztályból jellemzően 15-20 diák még az érettségi előtt megszerezte a jogosítványt, ma már általában csak 3-5 fiatal. Egyre több a 18-22 éves tanulónk, aki az egyetemi, főiskolai évek alatt, vagy már munka közben magának finanszírozza az elméleti és gyakorlati képzést, nem kapja meg rá a szükséges összeget a szülőktől" - mondta.

A Gazdaság.hu szerint a szakmán belül többször felmerült már az ötlet, hogy a fiataloknak még az érettségi előtt kötelező legyen megszerezni a jogosítványt, ehhez azonban évi 20-30 milliárd forintra lenne szükség.

"Magyarországon a képzésnek egyelőre nem része az előzetes tudás, a kompetencia szint felmérése, az autósiskolák pedig többnyire bérlik a szükséges eszközöket, a tantermeket, mivel nincs pénzük saját tanpályát, oktatóközpontot építeni" - mondja a szakember.

Szerinte amíg Nyugat-Európában az átlagos havi fizetés másfél-kétszeresébe kerül a jogosítvány megszerzése, Magyarországon ez nagyjából egy havi átlagjövedelemből tehető meg, miközben a tanintézmények a külföldivel megegyező költségeket - rezsi, üzemanyag, új gépjármű árak, karbantartási díj - kénytelenek viselni.