Vágólapra másolva!
Kissé gyengült a forint hétfőn kora reggel, később azonban irányt váltott a magyar fizetőeszköz és a reggel még 268,60 forintos euróárfolyam fél háromra 267,60-ra változott. Az euró hatheti mélypontra süllyedt a dollárhoz képest is, melyben szerepe lehet elemzők szerint annak, hogy a hétvégén szexuális zaklatással vádolták meg Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatóját.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül11 bejegyzés
09:45
május 16, 2011
Vágólapra másolva!

Veszített erejéből a forint hétfő reggelre

Hétfő reggel háromnegyed nyolckor 268,60 forintot ért egy euró a devizapaicon. A dollárért 190,42 forintot kértek a kereskedők, míg a svájci frankért 213,50 forintot kellett fizetni.

Péntek délelőtt még szűk sávban ingadozott a forint, később azonban több mint két forinttal drágult a svájci frank. Este nyolc óra után tíz perccel 268,31 forinton jegyezték az eurót a devizpiacon. A dollár 190,19, míg a svájci frank 213,37 forintot ért ekkor.

09:55
május 16, 2011
Vágólapra másolva!

Új tartományban a forint

A forint árfolyama új sávba került: az utóbbi hetekben megszokott 263-267 forint közötti tartomány helyett 265 és 270 forint között mozoghat az euró jegyzése a következő időszakban - idézett egy kereskedőt a Dow Jones gazdasági hírügynökség hétfő reggel.

10:27
május 16, 2011
Vágólapra másolva!

Hathetes mélyponton az euró

Hatheti mélypontra gyengült az euró hétfőn, közép-európai idő szerint hajnalban, amit elemzők azzal hoznak összefüggésbe, hogy a hétvégén szexuális zaklatással, nemi erőszak kísérletével és személyi szabadság korlátozásával vádolta meg a New York-i rendőrség Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatóját.

Az IMF vezetőjének ügye tovább növeli a bizonytalanságot a Görögországnak és a súlyos adósságválsággal küszködő többi euróövezeti tagországnak nyújtandó segítség körül. Az euró 1,4063 dollárig gyengült hétfőn hajnalban. A legutóbbi kereskedési nap kezdetén, pénteken reggel még 1,4335 dolláron állt az euró. A japán jennel szemben kéthavi mélypontra, 113,35 jenre gyengült az euró hétfőn.

Görögország támogatása egy újabb, több tízmilliárd eurós hitellel Strauss-Kahn botrányától függetlenül is kétséges. A Die Welt című német lap hétfőn azt írta, hogy az IMF igen csalódott, amiért nem halad előre a várt ütemben a görög reformprogram, nem sikerült tartani a hiánycélt, és nem indult be a privatizáció.

Az is előfordulhat, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezet nem járul hozzá a görög hitel következő, júniusban esedékes részletének átutalásához, így az IMF-re jutó 12 milliárd eurót az uniós partnereknek kell átvállalniuk. Ugyanakkor a Die Welt uniós diplomáciai körökből származó értesülései szerint inkább az a valószínű, hogy az IMF a fenntartásai ellenére végül nem száll ki a görög programból.

11:02
május 16, 2011
Vágólapra másolva!

Egy forinttal olcsóbbak lettek a fontosabb devizák

Kilenc órakor 267,78 forintnál járt az euró jegyzése a devizapiacon. A dollár ekkor 189,66 forintba került, míg egy svájci frankért 212,49 forintot kértek a kereskedők.

12:55
május 16, 2011
Vágólapra másolva!

Szűk sávban mozog a forint

Nem sokkal tizenegy óra előtt 267,88 forinton jegyezték az eurót. Egy svájci frank 213,19 forintba, egy amerikai dollár pedig 189,40 forintba kerül. Devizapiaci kereskedők szerint a kétnapos gyengülés után erősödhet a forint hétfőn, ahogy régiós fizetőeszközök is. A forint árfolyamának alakulását befolyásolhatják az Ecofin hétfői ülésének eredményei és az uniós döntések, hiszen a görög és a portugál mentőcsomagról tárgyalnának a tervek szerint.

14:46
május 16, 2011
Vágólapra másolva!

Drágult a svájci frank

Háromnegyed egykor 267,90 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon. A dollár ekkor 189,69 forintba került, míg a svájci frankért 213,57 forintot kellett fizetni.

16:25
május 16, 2011
Vágólapra másolva!

Nem változott a forint árfolyama a kamatdöntést követően

Fél három előtt néhány perccel 267,77 forintot ért egy euró a devizapiacon. A dollárt 189,26 forinton jegyezték ekkor, míg a svájci frank árfolyama 213,39 volt. Az elemzői várakozásoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamat 6 százalékos szintjén hétfői ülésén.

Az eurót délután két órakor 1,4130 dollár környékén jegyezték a délelőtti 1,4140 körüli jegyzések és a péntek késő délutáni, szintén 1,4100 feletti jegyzések után. Péntek délelőtt az euró jegyzése még 1,4300 dolláros szinten járt.

18:20
május 16, 2011
Vágólapra másolva!

213 forint alatt a svájci frank

Nem sokkal fél öt előtt minimálisan erősödött a forint az euróval szemben, az eurót 267,24 forinton jegyezték. Egy dollár 188,44, egy svájci frank pedig 212,65 forintot ért.

19:31
május 16, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödött a svájci frank

Minimálisan gyengült a forint: késő délután 267,5 forintot kellett fizetni egy euróért. A dollár is gyengült: 187,9 forintos áron jegyezték, egy svájci frankért pedig újra több mint 213,3 forintot kell fizetni.

20:35
május 16, 2011
Vágólapra másolva!

Visszafordult a dollár

Az euróért kora este 267,57 forintot kellett fizetni, a dollár viszont újra kissé erősödni kezdett, 188 forint fölé került. A svájci frank 213,34 forinton állt.

22:11
május 16, 2011
Vágólapra másolva!

Kissé gyengült a forint

Az euróért este 8 után már 267,8 forintot kértek, a svájci frank pedig 213,3 forintba került. Az amerikai dollár 188,4 forint körül mozgott.