Vágólapra másolva!

Doppingvétség miatt eltiltottak egy amerikai teniszezőt

A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) egyéves eltiltást szabott ki az amerikai Robert Kendrickre, akinek a szervezetében a francia nyílt bajnokság alatt tiltólistán szereplő anyag nyomaira bukkantak.

Kendrick azzal védekezett, hogy a metilhexanemint tartalmazó kapszulát egy repülőút során vette be, hogy így csökkentse az időzónák okozta fáradtságot, és fogalma sem volt arról, hogy tiltott szer lehet benne.

Az ITF elfogadta az érvelést, azzal a megjegyzéssel: minden esetben a játékos a felelős azért, hogy mi van a szervezetében.

A 31 éves Kendrick legjobbjaként a 69. volt a világranglistán, jelenleg a 105., a Roland Garroson pedig már az első körben kikapott.