Justin Timberlake szerelmes lesz Clint Eastwood lányába

Vágólapra másolva!
Az énekesi karriert a színésztre cserélő Justin Timberlake egyre több filmben kap jelentős szerepet. A Social Network-ben nyújtott alakítása után 2011-ben három filmben (Rossz tanár, Barátság extrákkal, Lopott idő) is láthattuk, legközelebb pedig a Coen testvérek Inside Llewyn Davis című drámája mellett Clint Eastwood és Amy Adams oldalán tűnik fel a Trouble with the Curve című filmben, adta hírül a Variety. Justin Timberlake | Amy AdamsMint azt már korábban megírtuk, Eastwood a 2008-as Gran Torino után azt mondta, hogy nem áll többet kamera elé, ám azóta kiderült, hogy producerének, Robert Lorenznek az első rendezésében, a Trouble with the Curve-ben mégis elvállalta a főszerepet. A történet egy baseball-tehetségek felfedezésével foglalkozó férfiról szól, aki hamarosan el fogja veszíteni a látását, ám mielőtt ez bekövetkezne, még elutazik lányával (Amy Adams - The Fighter) Atlantába, hogy megnézzen egy tehetséget. Timberlake Eastwood karakterének cimboráját, egy egykori dobójátékost alakít majd, aki jelenleg a New York Yankeesnél dolgozik, és szerelmi viszonyba keveredik Amy Adams karakterével. A filmben szerepel még Matthew Lillard (Sikoly, Scooby Doo) és az újonc Joe Massingill is. A Warner Bros az amerikai bemutatót szeptember 28-ra tervezi.
Vágólapra másolva!