Kövér László vette át Schmitt feladatait - parlament percről percre

Események

Vágólapra másolva!
A parlamentben, napirend előtt felszólalalásában jelentette be lemondását hétfőn Schmitt Pál köztársasági elnök. Az Országgyűlés csaknem egyhangú szavazással elfogadta az államfő lemondását, feladatait átmenetileg Kövér László látja majd el. Schmitt annyira váratlanul jelentette be a lemondását, hogy az esemény az egész parlamenti napot felforgatta, amely a rendes munkát egy óra helyett csak délután négy óra után tudta elkezdeni. Cikkünkben végigkövetheti a nap eseményeit.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül95 bejegyzés
12:18
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

13. 09 Schmitt: Jóhiszemű voltam

A dolgozat az 1985-ben a Testnevelési Főiskolán érvényben lévő szabályoknak megfelelően készült - mondtsa Schmitt, aki szerint ez a szabályzat nem foglalkozott azzal, hogyan kell jelölni a hivatkozásokat. "Kisdoktori munkámat jóhiszeműen adtam be és védtem meg" - jelentette ki az államfő, aki szerint sokan összekeverték a mai PhD szabályait a 22 évvel ezelőttiekkel.

13:01
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Kétnapos ülést kezd a parlament

Kétnapos ülést kezd hétfőn a parlament. Bár az országgyűlés honlapján kiadott program szerint a törvényhozás előtt sem a kérdések, sem az interpellációk között nem szerepel Schmitt Pál ügyével kapcsolatos hozzászólás, várhatóan hosszan szó lesz róla az ülésen.

13:29
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Félbeszakadt a Fidesz frakcióülése

Délelőtt kilenc órára hívta össze a hétfői ülés előtti szokásos ülésre a Fidesz-frakciót Lázár János frakcióvezető. A képviselőkhöz fél tíz körül csatlakozott Orbán Viktor miniszterelnök is, de alig fél óra múlva távozott is ülésről. Információink szerint azért, mert üzenetet kapott Schmitt Pál köztársasági elnöktől, hogy találkozni szeretne vele. A frakcióülés ezek után félbe is szakadt, a képviselők távoztak. Úgy tudjuk, főleg Schmitt Pál ügyéről volt szól az ülésen, erről részleteket ebben a cikkünkben olvashat.

13:49
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schmitt távozását követeli az ellenzék

Az ellenzéki pártok biztosan szóba hozzák napirend előtt Schmitt Pál ügyét. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője Beszél majd az utókor... címmel jelentkezett felszólalásra. A párt Schmitt Pál péntek esti tévéinterjúja után közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy Schmitt Pálnak le kell mondania a köztársasági elnöki posztról - várhatóan ugyanez lesz az üzenetük a hétfői ülésen is.

Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője "Következmények nélküli ország" címmel fog felszólalni. Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője Operettország címmel kért szót napirend előtt, ez is azt valószínűsíti, hogy Schmitt ügyéről lesz szó. Az LMP már a Semmelweis Egyetem tényfeltáró bizottságának jelentése után lemondásra szólította fel Schmitt Pált, péntek óta pedig a Sándor-palota előtt tüntetnek az elnök távozását követelve.

A KDNP is jelentkezett napirend előtti felszólalásra, de a "Húsvéti üzenet" cím alapján ők nem Schmitt Pálról fognak beszélni. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője "aktuális kérdésekről" fog beszélni.

14:08
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schmitt Pál is felszólal

A parlament honlapja szerint napirend előtt fel fog szólalni Schmitt Pál is az ülésen, hogy miről fog beszélni, azt nem lehet tudni, mert még címe sincs a felszólalásának. Hétfőn délelőtt még a Fideszes képviselők már úgy tudták, hogy Schmitt napirend előtt fog beszélni a parlamentben. A képviselők akkor még arra számítottak, hogy a köztrásasági elnök a maga igazát fogja ismételni ott is, de a félbeszakadt frakcióülés után már azt mondták, lehetnek még fordulatok estig az ügyben.

14:16
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Hogyan mond le az államfő?

A köztársasági elnök jogállásáról szóló, tavaly elfogadott törvény szerint az államfő az Országgyűléshez intézett írásbeli nyilatkozatával mondhat le a megbízatásáról. A lemondás érvényességéhez a parlament úgynevezett elfogadó nyilatkozata szükséges. A törvény szerint az Országgyűlés a lemondás utáni tizenöt napon belül kérheti a köztársasági elnököt, hogy elhatározását újból fontolja meg (a jelenlegi házszabály szerint ezt bármely frakció vagy tíz képviselő kérheti).

Ha a köztársasági elnök ez után is írásban nyilatkozik arról, hogy távozna, a parlamentnek tudomásul kell vennie a lemondást. A törvény arról is rendelkezik, hogy az államfő megbízatása a lemondó nyilatkozatban megjelölt napon szűnik meg. Ha a távozó elnök nem jelöli meg a pontos dátumot, akkor a parlamenti döntés napján szűnik meg a megbizatás. Az államfő esetleges lemondásának menetrendjéről itt olvashat.

14:20
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Harrach: Következménye lesz Szalma nyilatkozatának

Magánvéleményét közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) budapesti elnöke Schmitt Pál államfő ügyében, nyilatkozatának pedig meglesz a következménye - mondta Harrach Péter. A KDNP frakcióvezetője arra utalt, hogy a párt fővárosi elnöke, Szalma Botond a Népszabadság hétfői számában megjelent interjúban arról beszélt, hogy szerinte Schmitt Pál köztársasági elnöknek le kellene mondani, "semmi köze a mostani helyzethez, hogy PhD-t akar írni".

14:23
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Élőben adjuk Schmitt beszédét

Az [origo] hamarosan élőben közvetíti Schmitt Pál beszédét a parlamentből. Az ülés 13 órakor kezdődik, a közvetítést ezen a liken nézheti.

14:28
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Semjén ma nem mond semmit

A miniszterelnök dolgozószobája felől sétálva elhaladt az újságírók előtt Kövér László és Lázár János, akik elmélyülten beszélgettek egymással, és az újságírók kérdéseit figyelemre sem méltatták. Később a miniszterelnök szobája felől érkezett Semjén Zsolt is, aki a kérdésekre csak megveregette az egyik újságíró vállát azzal, hogy "most nem mondok semmit".

14:37
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Jogszerű volt Schmitt címének visszavonása

Jogszerűen járt el a Semmelweis Egyetem, amikor visszavonta Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori fokozatát - erősítette meg az MR1-Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában hétfőn elhangzottakat az MTI-nek Balázs Ervin, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) elnöke. Az államfő előző nap az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a plágiumügyével összefüggésben egyebek között azt mondta, elfogadja kisdoktori címének visszavonását, de azt szerinte a jelenleg érvényes jogszabályok alapján csak bíróság vonhatta volna vissza; Schmitt Pál álláspontja szerint az egyetem szenátusának ki kellett volna kérnie a MAB véleményét is. (MTI)

14:40
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Az MSZP nem hallgatja meg Schmittet

Mesterházy Attila sajtótájékoztatón jelentette be, hogy amíg Schmitt Pál nem mond le, az MSZP nem vesznek részt frakcióként a parlement ülésein. A beszédet is csak a frakcióvezető fogja meghallgatni, a többiek látványosan kivonulnak az ülésteremből - mondta Mesterházy.

14:45
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schmitt: Szeretnék bemenni a szobámba

A lift felől, testőrei kíséretében érkezett Schmitt Pál az Országházban lévő dolgozószobájához. A rá várakozó újságíróknak nem nyilatkozott, csak annyit mondott: "Szeretnék bemenni a szobámba!"

Fotó: Nagy Attila [origo]

14:54
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

A frakcióvezetők reagálhatnak Schmitt beszédére

A házszabály szerint a köztársasági elnök napirend előtti felszólalására - hasonlóan a miniszterelnök beszédéhez - röviden reagálhatnak a frakcióvezetők. A reakciókon túl nincs helye vitának, de valószínű, hogy az ellenzéki képviselőcsoportok vezetői beleszövik majd Schmitt ügyét a saját napirend előtti felszólalásaikba. Erre utalnak a felszólalások előpre leadott címei: Beszél majd az utókor... (Mesterházy Attila, MSZP), Operettország (Jávor Benedek, LMP), illetve "Következmények nélküli ország" (Vona Gábor, Jobbik).

14:57
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

"Nem tudom, komolyan nem tudom"

Az [origo] tudósítói azt kérdezgetik a parlamentben az ülésterem felé haladó kormánypárti képviselőktől, hogy mit várnak a köztársasági elnök beszédétől, lemond vagy sem. A legtöbb kormánypárti képviselő szó nélkül továbbmegy a kérdést hallva. Turi Kovács Béla csak annyit mondott, "nem tudom, komolyan nem tudom", Fónagy János államtitkárnak pedig elkerekedtek a szemei, amikor az [origo] tudósítói feltették neki ezt a kérdést.

15:00
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Megtelt az ülésterem

Szokatlan módon már majdnem teljesen megtelt az ülésterem, csak egy-két üres széket látni. Schmitt még nincs a helyén.

15:02
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

"Tessenek engedni, kérem!"

"Tessenek engedni, kérem" - mondta Schmitt Pál az újságíróknak, amikor elindult a szobájából az ülésterembe.

15:04
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Kövér megnyitja az ülést

Kövér László házelnök megnyitotta az ülést, köszöntötte Schmitt Pált, akit a kormánypárti képviselők megtapoltak, ő felállt és pedig meghajolt.

15:05
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schmitt: Elszomorító ez a sportszerűtlenség

Elnöki megbizatásomat önöktől kaptam, ezért kötelezettségemnek érzem, hogy tájékoztatást adjak az Országgyűlésnek - mondta a pulpitusról. "Szinte semmi sem szent" - mondta Schmitt a képviselőknek, arra utalva, hogy a politikában minden okot adhat a támadásra. "Elszomorító ez a sportszerűtlenség" - tette hozzá.

Fotó: Nagy Attila [origo]

15:07
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

A vizsgálat előtt támadtak

Schmitt szerint ügyének megítélése nem egyértelmű. "Egy internetes portál névtelen bloggere" azt állította, hogy túl sokat idézett a kidoktori dolgozatában, és erre a politika máris lecsapott, már a tényfeltárás előtt a lemondását követelték, és még a NOB-nál is megpróbálták aláásni a munkáját.

15:11
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

"Ez becsületbeli ügy"

"Ez becsületbeli ügy, amiből nem engedhetek" - jelentette ki Schmitt, aki szerint a tényfeltáró bizottság is arra a következtetésre jutott, hogy a dolgozat megfelelt a formai követelményeknek. Az államfő felolvasta a bizottság összefoglalóját, amely szerint a Testneveési Egyetem szakmai hibát védett. Közben a képviselők soraiból bekiabálások hallatszanak.

15:14
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schmitt perelni fog, ha kell

A Semmelweis Egyetem "gyorsított eljárással, az én meghallgatáésom nélkül" vonta vissza a doctor univ. címemet - mondta Schmitt, aki szerint ez a döntés jogszerűtlen és etikátlan volt. Ez ellen az államfő jogorvoslatot fog kérni, és ha kell, perelni fog. Korábban még kizárta a per lehetőségét, arra hivatkozva, hogy őt sem lehet perelni.

15:16
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schmitt Pál lemond

Kötelességemnek érzem, hogy elnöki mandátumomróél lemondjak - jelentette be Schmitt, mire kisebb üdvrivalgás harsant a teremben. Beszéde végén Isten áldását kérte a parlamentre, amely vastapssal jutalmazta.

Forrás: MTI/Beliczay László

15:18
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Kövér fegyelmez, az MSZP kivonul

Kövér a jegyzőkönyv kedvéért bejelenti, hogy csak Schmitt iránti tiszteletből nem szakította félbe a beszédet, és utasította rendre a bekiabáló képviselőket és a páholyban helyet foglaló hallgatóságot. A házelnök szerint méltatlan, hogy a "tőlem balra" helyet foglaló képviselők egyáltalán ott ülhetnek az Országgyűlésben. Az MSZP-s képviselők kivonulnak.

15:20
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Jávor: Szomorú napja van a demokráciának

Szomorú napja van ma a magyar demokráciának - monda Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője, mire a kormánypárti képviselők kezdtek el kiabálni. Kövér őket is rendre utasította. Jávor szerint Schmittnek nem volt más választása, mint lemondani, de az, hogy ez ilyen sokáig tartott, az a Fidesz szégyene.

Fotó: Nagy Attila [origo]

15:21
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán bezárkózott Schmittel

Schmitt Pál beszéde után Orbán Viktorral együtt kivonult az ülésteremből, és szó nélkül bevonultak a köztársasági elnök irodájába.

15:23
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schmitt beszéde - videó

http://www.ustream.tv/embed/recorded/21543130
15:24
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Megbuktak az erkölcs vizsgáján

A köztársasági elnöknek köszönettel tartozunk a lemondásért, de önök megbuktak az erkölcs vizsgáján - mondta a fideszes képviselőknek Jávor Benedek.

15:26
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vona: Orbán a felelős

A döntésnek örülünk - mondta Vona Gábor, aki kifogásolta, hogy a lemondott államfő nem váta meg a frakcióvezetők reakcióit. A Jobbik elnöke Orbán Viktort is támadta, mivel szerinte ő a felelős azért, hogy Schmitt köztűársasági elnök lehetett. A botrány Vona szerint annyira erodálta a köztársasági elnöki pozíció tekintélyét, hogy már csak azzal lehetne helyrehozni, ha alkotmánymódosítás után közvetlenül választanának államfőt.

Fotó: Nagy Attila [origo]

15:28
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vona a szocialistákat is bírálja

A szocialistákat támadja Vona Gábor, mivel nem próbálták meg lemondatni Horn Gyulát, Medgyessy Péter vagy Gyurcsány Ferencet, amikor kellett volna. "Ne legyenek itt ilyen nagy mellénnyel!" - mondta Vona, és kérte a parlamentet, hogy támogassák az alaptörvény módosítását.

15:30
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Mesterházy: Erre várt az ország

Napok óta erre a mondatra várt az egész ország - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, aki szerint Schmitt távozása ugyan olyan volt; mint az érkezése. A frakcióvezető szerint az államfő plágiumügye felülírta a párthűséget, hiszen nem csak ellenzékiek követelték a távozását.

15:32
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Mesterházy újra Sólyomot javasolja

Legyen ez intő jel, hogy a kétharmad nem korlátlan, és az önök vezetője sem tévedhetetlen - mondta Mesterházy a fideszes képviselőknek. Szerinte ugyanakkor az ügy még nincs lezárva, hiszen új államfőt kell választani. Mesterházy azt javasolta: keressenek közös jelöltet, akiben mindenki meg tud bízni, és aki helyre tudja állítani a köztársasági elnki intézmény tekintélyét. A frakcióvezető megismételte, hogy a szocialisták Sólyom László korábbi államfőt szeretnék ismét a poszton látni.

15:34
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Harrach: Schmitt erkölcsi nagyságról tett tanúságot

Az ellenzék éppen azt javasolja köztársasági elnöknek, akit annak idején nem szavaztak meg - monsta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. Szerinte Schmitt a döntésével olyan erkölcsi nagyságról tett tanúságot, amire nem volt képes az ellenzék, amely méltatlanul viselkedett a beszéde alatt.

15:37
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Lázár: Ne írják át a történelmet!

Mindannyiunknak azzal kellene kezdeni, hogy Schmitt Pál munkáját megköszönjök - mondta Lázár János, a Fidesz farkcióvezetője, aki reméli, hogy ezek után sem akarják megváltoztatni a történelmet úgy, mintha a kétszeres olimpiai bajnok Schmitt nem lenne alkamas államfőnek. "A tudomány elzárt világában élőknek" pedig Lázár azt üzente: senki nem gondolhatja, hogy Schmitt ne lenne képes a sportról dolgozatot írni.

Fotó: Nagy Attila [origo]

15:40
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

A tudomány is nézzen szembe a múlttal!

Lázár azt kérte a magyar tudománytól: nézzen szembe a saját múltjával. A frakcióvezető szerint a rendszerváltás nagy elhallgatásai közé tartozik, hogy senkinek nem volt bátorsága felülvizsgálni az 1990 előtt szerzett tudományos címeket. Tulassay Tivadar rektor lemondásáróél azt mondta: senki nem gyakorolt rá politikai nyomást, egyszerűen nem lehetett negyedszer is rektor, három hónap múlva egyébként is lejár a mandátuma.

15:42
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Szünetet tart a parlament

Lázár János kétórás szünetet kért, hogy előkészíthessék azt a határozatot, amellyel tudomásul veszik a köztársasági elnök lemondását. Kövér László kétórás szünetet rendelt el, és összehívta a házbizottságot.

15:51
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Hogy megy a lemondás hivatalosan?

A hatályos jogszabályok értelmében a köztársasági elnök az Országgyűléshez intézett írásbeli nyilatkozatával mond le megbízatásáról - közölte az Országgyűlés sajtószolgálata. A lemondó nyilatkozatról 15 napon belül vitát kell folytatni, amelynek végén vagy elfogadják a lemondást, vagy felszólítják az államfőt, hogy gondolja meg magát. Ha a köztársasági elnök fenntartja lemondási szándékát, az Országgyűlés ennek tudomásulvételét nem tagadhatja meg.

15:54
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Rogán szemében nagyot nőtt Schmitt

Rogán Antal az [origo] munkatársának azt mondta a parlamenti folyosón, hogy az ő szemében nagyon nagyot nőtt Schmitt Pál.

15:56
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Nem találgatnak az utódról

Nem beszélnek a lehetséges utódokról a kormánypárti képviselők tudósítóinknak, többen is azt mondták, erről a Fidesz elnöksége és a parlament fog dönteni.

15:59
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Kövér László lesz az ideiglenes államfő

A köztársasági elnök lemondása esetén, az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig az állmfő feladat- és hatásköreit az Országgyűlés elnöke, vagyis Kövér Lásló gyakorolja. Kövér a Fidesz egyik alapítója, gyakran emlegetik, hogy övé az egyes számú tagkönyv. 1990 óta képviselő, az első Orbán-kormány idején titkosszolgálatokat felügyelő miniszter volt. Ebből a cikkből megtudhatja, mi történik Schmitt Pál lemondása után, hogyan választ új államfőt a parlament.

16:02
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Pálffy: A lemondás Schmitt erkölcsi nagyságát bizonyítja

Pálffy István, a KDNP képviselője azt mondta Schmitt Pálról, hogy a lemondás az erkölcsi nagyságát bizonyítja.

16:05
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Harrach: Kövér elfogadható utód lenne

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a parlament folyosóján arra a kérdésre, hogy ki lehet a következő köztársasági elnök, azt mondta, hogy erről később kell dönteni. Amikor megkérdezték tőle, hogy Kövér László szóba jöhet-e, azt mondta, hogy a házelnök elfogadható utód lenne, de később fognak a kérdésről dönteni.

16:08
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

"Én nem beszéltem vele"

L. Simon László szerint Schmitt Pál helyes döntést hozott, azt viszont nem tudja, hogy mitől változott meg a véleménye, hiszen vasárnap még azt állította a rádiónak adott interjújában, hogy nem fog lemondani. "Én nem beszéltem vele, kérdezzék meg" - mondta.

16:15
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Rövid tanácskozás Schmitt irodájában

Miután Orbán Viktor bezárkózott Schmitt Pállal a köztársasági elnök szobájába, nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Lázár János frakcióvezető, Habony Árpád, a miniszterelnök tanácsadója és Giró-Szász András kormányszóvivő. Lázár János és Orbán Viktor néhány perce elhagyták a köztársasági elnök szobáját.

16:18
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán csak kurtán válaszolt

Amikor Orbán Viktor kijött a köztársasági elnöktől, körbevették az újságírók, és megkérdezték tőle, hogy mit szól a köztársasági elnök lemondásához. Orbán erre csak annyit válaszolt, hogy "a köztársasági elnök lemondott". Arra a kérdésre, hogy ki lehet Schmitt utóda, azt mondta, hogy "kellő időben meg fogják tudni".

16:23
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

"Egy nagyformátumú ember döntése"

Pesti Imre, a budapesti kormányhivatal vezetője azt mondta az [origo]-nak Schmitt lemondásáról, hogy "egy nagyformátumú ember döntése volt, le a kalappal előtte."

16:26
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Rendőrök zavarják el az újságírókat

Tudósítónk szerint a miniszterelnök testőrei megpróbálták elzavarni az újságírókat a köztársasági elnök folyosójáról, de ők közölték, hogy ez az újságíróknak fenntartott hely, nem mennek el. A testőrök erre rendőrt hívtak, aki elküldték az újságírókat a folyosóról. Másik tudósítónk azt jelentette, hogy a parlament őrei már az ülésterem melletti folyosókról is kiszorítják az újságírókat.

Fotó: Nagy Attila [origo]

16:29
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán és Schmitt a lemondás után - kép

Forrás: MTI/Beliczay László

16:40
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Londoni elemzők: Csekély a piaci hatás

Csekély piaci hatást várnak londoni felzárkózó piaci elemzők Schmitt Pál köztársasági elnök lemondásának bejelentésétől. Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland (RBS) londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének igazgatója Schmitt hétfői parlamenti bejelentését kommentálva úgy fogalmazott, hogy "csak korlátozott" piaci reakcióra számít, mivel - bár az ügy "kisebb csapással ér fel Orbán Viktor miniszterelnök szempontjából" - az államfőt a parlament választja, és a Fidesznek továbbra is nagy többsége van a törvényhozásban, így a kormánypárt nyilván jóvá tud hagyatni egy "Fidesz-barát" új jelöltet.

16:51
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Benyújtotta javaslatát a Jobbik

Korábbi követelésüknek megfelelően a Jobbik képviselői benyújtották a parlamentnek az alaptörvény 1. számú módosításáról szóló törvényjavaslatot. Ez kimondaná: "köztársasági elnököt a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással, a választók akaratának szabad kifejezését biztosító választáson, öt évre választják."

16:54
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schmitt Pál szomorú arca - kép

Forrás: MTI/Beliczay László

17:08
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Aki minden törvényt aláírt - külföldi reakciók

A hat nyelven beszélő Schmitt Pál, három lánygyermek apja, olimpiai bajnok és diplomata, akinek elnöki tevékenységét többek között az jellemezte, hogy minden törvényt aláírt, amit a magyar parlament kormánypárti többsége megszavazott. Hatalma alapvetően jelképes - főként ezeket emelte ki a Reuters Schmitt Pálról szóló gyorselemzése. Az államfő lemondásának rövid idő alatt híre bejárta a világsajtót, írtak róla indiai, afrikai, amerikai és európai lapok. A külföldi sajtóvisszhangról itt olvashat bővebben.

17:12
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Benyújtotta lemondó nyilatkozatát Schmitt

Benyújtotta a parlamentnek - illetve Kövér László házelnöknek - lemondó nyilatkozatát Schmitt Pál. A rövid dokumentumban csupán ennyi áll: "Magyarország és a nemzet egysége érdekében köztársasági elnöki megbízatásomról lemondok."

17:14
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vége az LMP ülősztrájkjának

Befejezték a Köztársasági Elnöki Hivatal előtt folytatott ülősztrájkjukat az LMP-s aktivisták és a hozzájuk csatlakozott tüntetők, akik péntek reggel óta sátoroztak a Várban, a Sándor-palota előtt. Az LMP hétfői közleményében azt ígérte: kedden délelőtt visszatérnek, és megkezdik a park rendbetételét, a terület megtisztítását.

17:18
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Még ma szavazhat Schmittről a parlament

A Fidesz kezdeményezi, hogy az Országgyűlés még hétfőn döntsön Schmitt Pál lemondásáról, valószínűleg az erről szóló szavazással kezdődik újra a parlament ülése 15 óra 40 perckor - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság ülése után.

17:20
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Ötpárti egyeztetést akar a Fidesz

Lázár János Fidesz-frakcióvezető a házbizottság ülése után tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy hétfőn este a kétharmados törvényekről szóló szavazások után ötpárti egyeztetésre várja a parlamenti pártokat a Fidesz. Lázár azt mondta, hogy a Fidesz nyitott arra, hogy meghallgassa a javaslataikat. Utalt rá, hogy a köztársasági elnök lemondása után a Jobbik frakcióvezetője közvetlen elnökválasztást kért, a MSZP pedig Sólyom Lászlót ajánlotta köztársasági elnöknek.

17:23
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Visszaverte az újságírókat Lázár

Lázár a sajtótájékoztatón elhárította az újságírók kérdéseit. Arra a kérdésre, hogy nem kellett volna Schmitt Pálnak előbb döntenie, azt mondta, hogy Schmitt Pál helyesen járt el. Arra a kérdésre, hogy a lemondás után, amikor Orbán Viktorral és Habony Árpáddal bent volt a köztársasági elnöknél, Schmitt Pál adott-e magyarázatot arra, hogy miért gondolta meg magát tegnapról mára virradóra, Lázár arra hivatkozva, hogy ez magánbeszélgetés volt, nem válaszolt. Nem válaszolt arra a kérdésre sem, hogy a lehetséges köztársasági elnökök között legtöbbet emlegett Kövér Lászlót alkalmasnak találják-e köztársasági elnöknek.

17:38
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Testőrei gyűrűjében távozott a Parlamentből Schmitt

Tudósítónk szerint testőrei gyűrűjében az imént hagyta el a Parlamentet Schmitt Pál, akinek autója már el is hajtott az épülettől.

17:51
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Pokorni helyesli Schmitt lemondását

Pokorni Zoltán (Fidesz) az [origo]-nak azt mondta, helyesli Schmitt Pál döntését. Arra a kérdésre, hogy kit látna szívesen a köztársasági elnöki poszton, azt mondta, hogy erre nincs még válasza.

17:55
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Újra kezdődött az ülés

Újra kezdődött a parlament félbeszakadt ülése. Az elnök bejelentette, hogy a szünetben tartott házbizottsági ülésen a Fidesz képviselőcsoportja kérte, hogy még hétfőn szavazzon az országgyűlés Schmitt Pál lemondásáról. Ehhez azonban a házszabálytól való eltérésre van szükség, erről pedig szavazni kell.

17:56
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Pokorni, Kósa összedugta a fejét - fotó

Fotó: Nagy Attila [origo]
Pokorni Zoltán, Kósa Lajos és Semjén Zsolt

17:57
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Mindenki szavazna Schmitt távozásáról

Az országgyűlés 327 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a házszabálytól való eltérést, vagyis lehet szavazni Schmitt Pál lemondásának elfogadásáról vagy elutasításáról. A napirend módosításáról szóló javaslatokról kell most dönteni.

18:04
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Mindjárt szavaznak Schmitt lemondásáról

Az orsszággyűlés megszavazta azt is, hogy Schmitt ügyéről első napirendi pontként szavazzanak. A frakciók 5-5 percben reagálhatnak, a függetlenek 3 percet kapnak. Molnár Csaba független (DK-s) képviselő eddig az egyetlen, aki felszólalásra jelentkezett, miután a frakciók nem akarnak felszólalni az ügyben.

 

18:07
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

"Léket kapott Orbán hajója"

"Ezzel a lemondással nagyon erős léket kapott Orbán Viktor hajója" - jelentette ki Molnár Csaba a Demokratikus Koalíció nevében, mire az ülésteremben nagy hangzavar támadt. Szerinte a szavazás majd arról is véleményt nyilvánít, hogy az elnök bábként való szerepfelfogása nem helyes. Ennek a köztársasági elnöki szerepfelfogásnak nincs jövője Magyarországon - mondta. Balczó Zoltán Jobbik-alelnök szerint pedig ez a szavazás jó alkalom lenne arra, hogy a rendszeren is változtassanak a képviselők, és közvetlen államfőválasztást vezessenek be.

Fotó: Nagy Attila [origo]
Molnár Csaba ül a mélázó Gyurcsány mellett

18:08
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Kövér: Tessék engem békén hagyni

Kövér László házelnök egy percre elhagyta az üléstermet, tudósítónk pedig megkérdezte tőle, hogy mit szólna hozzá, ha őt kérnék fel köztársasági elnöknek. Kövér László erre kérlelő hangon azt mondta tudósítónknak, hogy "tessék engem most ezzel békén hagyni, jó?!"

18:10
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

"Ma is Schmitt Pál mellett döntenék" - videó

Lázár János Fidesz-frakcióvezető a házbizottság ülése után tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy hétfőn este a kétharmados törvényekről szóló szavazások után ötpárti egyeztetésre várja a parlamenti pártokat a Fidesz. Arra a kérdésre, hogy nem kellett volna Schmitt Pálnak előbb döntenie, azt mondta, hogy Schmitt Pál helyesen járt el. "A lemondás nem azt jelenti, hogy elismerte, hogy hibázott", csupán "Magyarország és a nemzet egységének érdekében tette meg ezt a lépést". Ez egy "helyes cseledet volt és a köztársaságot erősítő lépés volt, ez is bizonyítja, hogy helyes döntés volt Schmitt Pált megválasztása". Ma is megadnám az igen szavazatot Schmitt Pálnak - tette hozzá Lázár. A sajtótájékoztatóról készült videót itt nézheti meg.

18:15
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schiffer: Szomorújáték Schmitt szereplése

Méltatlan szomorújátéknak nevezte Schmitt távozását, ezzel együtt megköszönte az államfő eddigi munkáját Schiffer András LMP-s képviselő. A tanulság szerinte az, hogy nem lehet büntetlenül bábszínházat csinálni a demokratikus mechanizmusokból, a magyar demokráciából. Erőnek erejével megtartott székekre sokkal több példa volt az elmúlt húsz évben - mondta Schiffer, aki szerint már korábban meg lehetett volna előzni a köztársasági elnöki hatalom erodálódását. Legyen ez az eset figyelmeztetés mindenkinek - fejezte be a hozzászólást.

Fotó: Nagy Attila [origo]

18:17
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Az MSZP szerint Orbán felelőssége a bukás

Tóbiás József (MSZP) szerint Schmitt nem volt sérthetetlen, ahogy ezt a Fidesz állította. A politikus szerint Schmitt bukása egyenlő a miniszterelnök vereségével. "Az ön felelőssége ez a helyzet" - mondta Orbánnak Tóbiás. A fideszesektől azt kérdezte, "önök azt hiszik, hogy mindenki úgymond hülye ebben az országban?" - mire nagy felzúdulás támadt.

18:22
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Jól leszúrta az ellenzéket Rubovszky

Rubovszky György (KDNP) szerint sokkal méltóbb lett volna a mai naphoz, hogyha az ő korábbi javaslatának megfelelően vita nélkül szavaztak volna az államfő ügyéről. "Mindenkitől kioktatást kaptunk, ennek semmi köze a Schmitt Pál lemondásához. Tessék a tükörbe nézni" - pirított rá Rubovszky az ellenzéki képviselőkre.

18:25
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Miért nem azt mondták, hogy nem tetszik Schmitt Pál?

Ez a lemondás nem a kisdoktoriról szólt, mert erről egy szót sem szólt az elmúlt percekben az ellenzék - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint ez is mutatja, hogy nem a húsz évvel ezelőtti dolgozattal volt a baj. "Önöknek azt kellett volna mondani, hogy nem tetszik Schmitt Pál!" - jelentette ki. Lázár szerint Schmitt megbuktatása volt a célja az ellenzéknek, miközben egy ember becsületében "térdig jártak".

18:26
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Kövér elhagyta az ülést - fotó

Forrás: MTI/Beliczay László
Kövér László távozik a rendkívüli házbizottsági ülésről

18:28
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Jelöltállításhoz is kér ötleteket a Fidesz

Barátként és politikusként is Schmitt mögött állunk, és segíteni fogjuk, hogy megvédje a becsületét - jelentette ki Lázár. Hozzátette, hogy az esti ötpárti egyeztetésre minden képviselőt várnak, és szívesen fogadnak javaslatokat a következő napok forgatókönyvére, és a jelöltállításra vonatkozóan is.

18:29
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Elfogadta a parlament Schmitt Lemondását

338 igen, 5 nem és 6 tartózkodó szavazattal elfogadta az Országgyűlés Schmitt Pál lemondó nyilatkozatát a köztársasági elnöki posztról.

18:31
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Kövér ideiglenes elnök lett

A parlament ezután Lezsák Sándor alelnököt jelölte ki a házelnöki feladatok ellátására 348 igen szavazattal. A házelnök, Kövér László ugyanis átmenetileg átveszi a köztársasági elnök feladatainak ellátását. Kövér hivatalos posztja ezentúl ideiglenes köztársasági elnök. Az interpellációk következnek.

18:34
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Zaklatottan zúgolódnak a képviselők

A hangulat zaklatott az ülésteremben, Újhelyi István (MSZP) interpellációjának elején a kormánytagokra tett megjegyzését is nagy felzúdulás fogadta a kormánypárti képviselők részéről, az ülést levezető elnöknek már többször rendre kellett utasítania a képviselőket.

18:38
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Rogán fázósan összehúzza magát - kép

Fotó: Nagy Attila [origo]

18:39
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán és Semjén is végigülte a szavazást - kép

Fotó: Nagy Attila [origo]

18:41
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Kövér szólt egy szót

Tudósítónk újra összefutott Kövér Lászlóval, aki arra a kérdésre, hogy helyesli-e a köztársasági elnök döntését, azt mondta az [origo]-nak, hogy "elfogadom".

18:46
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

A diákokért aggódik a Jobbik

Hétfőn az MSZP és a Jobbik aktivizálja magát a legjobban az interpellációk terén, a két párt képviselői interpellálnak a legtöbbször. A sort Ujhelyi István (MSZP) kezdte azzal, hogy a határon túli egyetemek miatt aggódott a felszólalásában, majd a jobbikos Z. Kárpát Dániel következett, aki a külföldre vándorló magyar diákokról beszélt.

18:53
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Még mindig nyugtalanok a képviselők

Pánczél Károly (Fidesz) arról érdeklődik a nemzeti erőforrás minisztertől, hogy van-e lehetőség arra, hogy a kistelepülések már az idén szeptemberben átadják az államnak az iskoláik kezelését. Ha pedig erre nincs mód, akkor hogyan juthatnak pénzügyi segítséghez a bajban lévő kistelepülések. A levezető elnök szépen kérte a még mindig nyugtalanul sugdolózó képviselőket, hogy csendben hallgassák végig az interpellációt.

18:57
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Örültek Lázárnak a fideszesek - kép

Fotó: Nagy Attila [origo]
Derülnek Lázár János egyik, az ellenzéknek címzett megjegyzésén a fideszesek

19:00
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Így hagyta el Schmitt a Parlamentet - kép

Fotó: Nagy Attila [origo]

19:11
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Wittner Mária nem akarta, hogy Schmitt elmenjen

Öten szavaztak Schmitt Pál lemondásának elfogadása ellen, ők a következők: Dr. Szabó Tamás (Fidesz), Wittner Mária (Fidesz), Hoffman Pál (KDNP), Karvalics Ottó (KDNP), Varga László (KDNP). A tartózkodók hatan voltak, ők mindannyian fideszesek: B. Nagy László, Csóti György, Csöbör Katalin, Kőszegi Zoltán, Meggyes Tamás, Sebestyén László.

Nem vagyok hajlandó beállni "az üvöltő falkába", Schmitt Pál kitűnő ember - fogalmazott Wittner Mária az MTI-nek. Azért szavazott nemmel, mert ez az ügy nem a kisdoktoriról szólt, hanem Schmitt Pál személye elleni irányuló támadás volt. Megérti a köztársasági elnök döntését, de sajnálja azt - tette hozzá.

Közben Scheiring Gábor és Ertsey Katalin LMP-s képviselők éppen a Malév felszámolásának átláthatóságáról kérdeznek interpellációjukban.

19:13
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Támad a Jobbik - fotó

Fotó: Nagy Attila [origo]
Z. Kárpát Dániel

19:15
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Az államtitkár visszatámad - fotó

Fotó: Nagy Attila [origo]
Halász János államtitkár

19:35
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Beszélgetni akart egy MSZP-s

Az MSZP-s Tukacs István furcsa címmel interpellálta a nemzeti erőforrás minisztert: "Beszélgessünk!" Az interpelláció valójában az egészségügy kormányzati átalakítási terveivel kapcsolatos. A válaszoló Halász János államtitkár szerint Tukacs véleményével ellentétben nem zárnak be kórházak az országban, az átalakítások kulcsa pedig a betegbiztonság. Elbocsátások sem lesznek az átalakítás során, legfeljebb új munkát, megbízatást kapnak az egészségügyi dolgozók. Munkájuk viszont mindenképpen lesz - tette hozzá. Tukacs nem fogadta el a választ, de az országgyűlés igen.

Fotó: Nagy Attila [origo]
Tukacs István

19:42
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Több bűncselekmény, ügyesebb rendőrség

Staudt Gábor (Jobbik) szerint egy évtizede nem volt olyan magas az ismertté vált bűnesetek száma, mint tavaly Magyarországon. "Ahogy mondani szokás, a tények makacs dolgok" - fogalmazott Staudt, aki szerint tény, hogy nőtt az ország bűnügyi fertőzöttsége, és nem lett rend, ahogy pedig a kormány ígérte. Kontrát Károly államtitkár válaszolt, szerinte a statisztikák a rendőrség fokozottabb aktivitásának, eredményesebb fellépésének és a szigorúbb törvények életbe lépésének köszönhetők. A lakosság biztonságérzete pedig javult - mondta. Kontrát azt olvasta ki a statisztikákból, hogy a növekedési trend mostanra megfordult, csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma, a bolti lopások negyven százalékos csökkenést mutatnak. Staudt nem fogadta el a választ, szerinte a regisztrált bűncselekmények száma igenis nőtt - a parlament kormánypárti többsége viszont elfogadta azt.

Fotó: Nagy Attila [origo]
Staudt Gábor

19:47
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Azonnali kérdések következnek

Kezdődnek az azonnali kérdések, Steiner Pál (MSZP) kezd. Nem teszi fel azonban a kérdést, mert már ötödik hete személyesen Pintér Sándor belügyminiszternek szeretné feltenni azt, a miniszter azonban nincs jelen. Steiner inkább kivárja, amíg Pintér eljön az ülésre. Pál Tibor (MSZP) a következő.

19:50
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Szekeres Imrének sokkal több lett a haja - fotó

Fotó: Nagy Attila [origo]
Szekeres Imréről (MSZP) például itt talál egy korábbi képet

19:55
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán: Kérem, ne támadjon engem

A következő Balczó Zoltán (Jobbik), aki megint az EU-t, és Magyarország "gyarmati sorsát" ostorozta. Orbán Viktor miniszterelnök válaszolt neki. Szerinte az önfeladás külpolitikai színtéren nem megoldás, és eddig azt gondolta, hogy ebben - ha sok minden másban nem is - egy fronton vannak. "Ezért arra kérem önt, ne támadjon engem" - intézte el a választ Orbán. Balczó azt felelte, ő nem személyében támadja Orbánt, hanem csak arra szeretné rászorítani, hogy a diagnózis felállítása mellett helyesen cselekedjen is. Orbán erre azt mondta, hogy Balczó személyes célkitűzéseit tiszteli és elismeri. Ezzel együtt megint azt kérte, hogy a kormány nemzeti függetlenség érdekében folytatott politikáját ne támadja.

20:00
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán az LMP-vel is egyetért

Szabó Tímea (LMP) a kilakoltatási moratórium vége miatt kérdezte Orbánt. Jelenleg 140 ezer kilencven napon túli devizaadós van, és egymillió feletti a rezsi hátralékosok száma. "Hol késik a segítség?" - kérdezte. Orbán azt felelte, egyetért azzal, hogy a saját otthon biztonsága mindennél előbbre való, és segíteni kell a nehéz helyzetbe kerülteken, és segítséget kért ahhoz, hogy a kormány ennek érdekében tudjon dolgozni. Szabó szerint viszont a kormány által kínált megoldás nagyon kevés, a végtörlesztés keveseken segít, a Nemzeti Eszközkezelő látszatmegoldás, csúszik az ócsai devizafalu felépítése. Orbán azt ígérte, a következő hónapokban majd igyekszik olyan lépésekről beszámolni, amelyek elnyerik a képviselő tetszését. "Ne támadja a kormányt, hanem tegyen javaslatokat" - ismételte meg csaknem ugyanazt, amivel Balczó kérdésének élét is elvette.

20:08
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Fideszes dicséri a Fidesz-kormányt

A fideszes Balogh László következik, a tanyafejlesztés miatt dicséri a Fidesz-kormányt, a Nemzeti Tanyafejlesztési Program sikeréről és annak megismétléséről beszél, amelyet szerinte "izgalommal várnak" azok az emberek, akik tanyákon élnek. Budai Gyula államtitkár válaszában megerősítette, hogy szerinte sikeres programról van szó, és hamarosan jön a második program is.

20:15
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Szóviccet mondott egy jobbikos

"A hatalom úgyis a Nyergeseké, akarom mondani a nyerteseké lesz" - viccelődött Varga Géza Jobbikos képviselő a Nemzeti Földalap pályázati felhívásainak visszavonását követelve, és a felcsúti állami gazdaság helyzetét is emlegette.

20:19
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán kicsúszott az időből

"Tudomásul veszem, hogy a mostani helyzetben a sértegetés közhelyszámba megy itt a parlamentben" - felelte Orbán Viktor, aki szerint ha panasz van a földek elosztására, akkor jogi úton a panaszosok szerezzenek érvényt az igazuknak. Szerinte mindig lesznek olyanok, akik nem jutnak földhöz, és emiatt mindig lesznek viták, még akkor is, hogy pályázati úton dől el, hogy mi lesz az adott földterület sorsa. Míg válaszolt, kicsúszott az időkeretből, de a levezető elnök, Lezsák Sándor csak plusz egy perc után csöngetett neki. Az engedékenység miatt több képviselő - köztük Novák Előd (Jobbik) - zúgolódott, mire Lezsák azzal felelt, hogy neki jogában áll némi plusz időt adni a felszólalónak. Eközben izgalmában Novák Elődöt Ödönnek nevezte.

20:33
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán nem vette fel a kesztyűt

Szabó Rebeka (LMP) is a Fidesz agrárpolitikáját bírálta a miniszterelnökhöz intézett azonnali kérdésében. "Hogyan tud a tüklörbe nézni, amikor becsapta azokat az embereket, akik megválasztották? Milyen vidékfejlesztés az, ahol a lepsényi földeket egy szolnoki ügyvéd, nevezetesen Nyerges Zsolt érdekeltségei birtokolják?" - kérdezte, és agrár-oligarchák befolyásszerzéséről és klientúraépítésről beszélt. Orbán nem vette fel a kesztyűt, csak annyit mondott: nincs szó földosztásról Magyarországon, csak állami földek bérbe adásáról. Szerinte ma sokkal több ember jut haszonbérleti lehetőséghez, mint korábban. "Támadás helyett inkább készüljünk fel a földtörvényről szóló vitára" - mondta megint Orbán, aki már korábban is ezzel a fordulattal hárította el az ellenzéki bírálatokat.

Pálffy Istán (KDNP) kérdése következik a nemzeti erőforrás miniszterhez, az autisták megsegítése érdekében tett kormányzati lépéseket méltatja.

20:51
április 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vége az azonnali kérdéseknek

Vége az azonnali kérdéseknek, Orbán Viktor távozott a parlamentből. Kérdések következnek, élő közvetítésünket most lezárjuk.