Whitney Houston még énekel egy utolsót

Vágólapra másolva!
Whitney Houston februári halála most egy kis pluszfigyelmet irányít Salim Akil (Seprűs esküvő) tavaly ősszel forgatott Sparkle című filmjére, amiben az énekesnő utoljára lesz látható a vásznon. Az 1976-os musical remake-je három nővérről szól, akik az 50-es és 60-as évek fordulóján énekes trióként próbálnak befutni. Houston a lányok anyját alakítja, aki egykor szintén énekesnő volt, ami természetesen bőven elég ürügy arra, hogy többször dalra fakadjon a filmben. A címszereplő Sparkle-t, a három lány legtehetségesebbikét Jordin Sparks játssza, aki az American Idol tehetségkutató műsor hatodik évadának győztese volt. Az előzetes nem ígér különösebb izgalmakat, legalábbis azoknak, akik egyik énekesnőnek sem kifejezetten a rajongói. A Sparkle az USA-ban augusztusban kerül a mozikba.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=KJcrXfBtHVoKrpbl
Vágólapra másolva!