Ritkán használható az abortusztabletta

Vágólapra másolva!
Bár az egészségügyi államtitkárság szerint Magyarországon nem fogják alkalmazni a nagy vitákat kavart abortusztablettát, a gyógyszer a hazai, hosszadalmas terhességmegszakítási eljárás miatt egyébként is csak az abortuszok kis hányadában lenne alkalmazható.
Vágólapra másolva!

A múlt héten törzskönyvezett abortusztabletta alkalmazása kapcsán olyan mértékű szakmai vita alakult ki, amely nem megnyugtató és nem rendezhető, ezért az egészségügyi szakállamtitkárság úgy döntött, hogy a készítmény beszerzésére, OEP általi támogatására, forgalmazására nem fog sor kerülni - mondta el Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a Hír TV Rájátszás című műsorában hétfő este.

A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium korábban azt javasolta, hogy a tabletta patikai forgalomba ne kerüljön, csak kórházi körülmények között lehessen hozzájutni. Kidolgozásra várt azonban még az eljárás szakmai protokollja: a szükséges vizsgálatok, hogy hány napig kell a nőnek a kórházban tartózkodni, vagy hogy mennyibe kerül a szolgáltatás - tudta meg az [origo] dr. Tóth Zoltántól, a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatójától, a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium alelnökétől.

Az abortusztabletta tulajdonképpen nem egy, hanem két tablettát jelent. "Az első tabletta egy speciális hormontartalmú készítmény, amely a normális terhességi hormonok ellen hat. Tulajdonképpen a tabletta hatására elhal a terhesség" - mondja dr. Csákány M. György, a budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa. A második tablettát két nappal később kell a hüvelybe felhelyezni, hatására - a vetéléshez hasonló - erőteljes vérzés és görcsök mellett az elhalt embrió kilökődik a nő szervezetéből.

Az eljárás előnyei és hátrányai

Az eljárás mindkét szakember szerint az egyik legkíméletesebb terhesség-megszakítási módszer, de vannak korlátai, illetve hátrányai. "Az eljárás egyértelmű előnye, hogy elkerülhetők vele az altatásban végzett hagyományos terhesség-megszakítási műtétek szövődményei, az esetleges fertőzések, illetve maradandó sérülések" - mondja dr. Csákány M. György.

Nincs szükség a méhszáj műszeres tágítására, elkerülhetők az embrió és a méhlepény vákuumszívóval való kiürítése során keletkező esetleges sérülések. Az abortusztabletta alkalmazása esetén csak az esetek kevesebb mint 10 százalékában van szükség a méh falának kaparására, hogy a még ott maradt magzati szöveteket is eltávolítsák.

"A tabletta használatát korlátozza, hogy csak az utolsó menstruációtól számított 49., vagy a fogantatástól számított 35. napig alkalmazható. Később már nő a művi beavatkozás szükségességének kockázata, a tablettás módszer kevésbé biztonságos" - mondja Csákány.

"Hátránya az is, hogy ez nem egy tízperces beavatkozás, mint a hagyományos abortusz. A második tabletta után, még a vetélés előtt, a nő akár napokig görcsölhet, vérezhet, majd a vetélés bekövetkezte után is előfordulhat néhány nap vérzés. Ilyenkor szükség lehet fájdalomcsillapítókra is. Szabályozásra vár többek között az is, hogy a görcsölés, vérzés során a nőnek a kórházban kell-e tartózkodni" - mondja a debreceni nőgyógyászati klinika igazgatója.

Csákány szerint a több napos görcsölés pszichésen is megviselheti a nőt, könnyen érezheti úgy, hogy jobb lett volna a hagyományos eljárást választania.

Az abortusztabletta alkalmazása több vizsgálattal is jár, mint a hagyományos eljárás. "Egyrészt szükség van ultrahangvizsgálatra a beavatkozás előtt, a terhesség idejének megállapítására. Másrészt a beavatkozás után ugyancsak ultrahanggal kell ellenőrizni, hogy a méh teljesen kiürült-e. Amennyiben nem, akkor szükséges a művi beavatkozás" - mondja Tóth.

Forrás: AFP/Robin Utrecht
Forrás: AFP/Robin Utrecht

Az abortuszok csekély részében használhatják majd

2011-ben Magyarországon 38 500 abortusz történt. "Becslésem szerint az abortusztabletta az esetek körülbelül negyedében lenne alkalmazható. Mire ugyanis egy nő észleli, hogy terhes, és erről ultrahanggal meggyőződnek, általában már a 6-7. hétben jár" - mondja Csákány. Ezt követi a kötelező családvédelmi tanácsadás, majd a szintén kötelező 3 napos gondolkodási idő. Ha a nő továbbra is biztos a terhesség-megszakításban, a védőnő kiállítja a szükséges kérelmet. Innentől számítva ideális esetben 4-5, de ha egy hétvége is közbe esik, akkor csak 7-8 nap múlva kerülhet sor a terhesség-megszakításra. Azaz könnyű kicsúszni az időből, hiszen az abortusztabletta itthon csak a terhesség 8. hetéig lesz alkalmazható. "Talán ha a családvédelmi tanácsadás kötelező 3 napos gondolkodási idejét eltörölnék, akkor az abortuszok harmada is végezhető lenne tablettával" - mondja Csákány.

Jelenleg a hagyományos terhesség-megszakítás néhány száz forint híján 30 ezer forintba kerül az abortuszra jelentkezőnek, szociális alapon azonban kérhető támogatás rá.

"Csakúgy mint a hagyományos abortusz, a spontán vetélés, illetve más nőgyógyászati beavatkozás esetén, az abortusztablettánál is legkorábban fél év múlva ajánlott a gyermekvállalás" - mondja dr. Tóth.