Vágólapra másolva!
A PSG nem viccel, a francia lapok szerint a katari pénzből felturbózott klub akár 50 millió eurót is hajlandó lenne fizetni Thiago Silváért, a Milan brazil védőjéért, aki hétfőn állítólag már a francia fővárosban tárgyalt ügynökével.

Amióta a PSG katari kézbe került, a párizsi csapatnak semmi sem drága, ezt jól mutatja, hogy vasárnap jelentették be, hogy a Napoli argentin csatára, Ezequiel Lavezzi 30 millió euróért költözik a francia fővárosba.

A PSG következő kiszemeltje a Milan belső védője, az utóbbi években a világ legjobb hátvédjei közé emelkedő Thiago Silva, akiről többször elmondta már a milánói vezetőség, hogy nem eladó, de valószínűleg Gallianiék is tudják, hogy van az a pénz.

A francia L'Équipe úgy tudja, a PSG 40-50 millió euróért venné meg a brazil védőt, akit korábban a Barcelona is nagyon csábított. A PSG sportigazgatója az a Leonardo, aki korábban játékosként, vezetőként és edzőként is szolgálta a Milant, ráadásul a párizsiak edzője Carlo Ancelotti, akinek szintén van némi kötődése, hiszen Bajnokok Ligáját és Európai Szuperkupát kétszer, bajnokságot és klubvébét egyszer nyert a piros-feketékkel.

Leonardónak kulcsszerepe volt abban, hogy Thiago Silva a Milané lett, és nagy valószínűséggel most is komoly munkát végez a háttérben, és mivel Galliani egy 40 milliós ajánlatot már lesöpört az asztalról, hajlandó emelni a tétet. A Le Parisien című lap úgy tudja, Thiago Silva ma érkezett Párizsba az ügynökével, holnap orvosi vizsgálaton vesz részt, és ma mindent rendben találnak, akkor szerdán aláírhatja a szerződését.