Szex és Csernobil, zene és zaj

Yonderboi hangtérképes száma egy száz éve létező zenei hagyomány része, amely a köré épített reklámkampány nélkül is értelmezhető. A zajok és zörejek útja a popzenébe, a futuristáktól a pénzcsörgésen át a szex és a zsírleszívás hangjaiból készült zenékig.

Elkészült Yonderboi száma a Vodafone Hangtérkép kampányához beküldött hangokból: a Soundmapping meghallgatható az alábbi koncertvideóban. A dalon nem igazán hallatszik, hogy különleges alapanyagot is felhasznált hozzá Yonderboi: legjellegzetesebb, kiugró hangjairól simán elképzelhető volna, hogy mondjuk effektezett szintiből jöttek. Egyébként pedig teljesen olyan, mintha a tavalyi Passive Control című lemezről lemaradt szám volna (kritikánk itt); pontosabban ennek könnyed, house-os változata, pont olyan, amilyet Yonderboi nyári koncertjein és szombaton játszott.

A korábbi videókban viszont felismerhetőek maradtak azok a hangok, amiket Yonderboi és csapata gyűjtött különféle helyszíneken: óvodában, a Balatonnál, lakótelepen, üveggyárban. Az ezekből készült, a filmek végén hallható rövid zenei részletek összetevői különféle ütésekből, koppanásokból, csilingelésekből összerakott ritmusok, illetve kedves dallamok voltak. De akár az elkészült daraboktól függetlenül is értékelhetjük a Vodafone Hangtérkép kampányt: ez ugyanis Yonderboi és persze a mobilszolgáltató mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a minket a mindennapokban körülvevő hangok mint hangok is érdekesek lehetnek, illetve közük lehet a zenéhez. Nem csak zajok, vagy inkább: ha zajok, akkor a zaj nem a zene szöges ellentéte. Ezzel egy országos kampány szólt hozzá egy majdnem egy évszázados, sok szempontból az avantgárdhoz kapcsolódó történethez, amivel amúgy még a zenei lapok is csak ritkán szoktak foglalkozni. Az alábbiakban ezt vesszük végig főbb vonalaiban, hézagosan. (Yonderboi koncertjén megkérdeztük a hallgatókat, melyik a kedvenc zajuk: erről készült videónk itt látható; a zenésszel készült interjúnk pedig itt olvasható.)

Fotó: Nagy Attila [origo]

Kattintson a fotóra még több szombati Yonderboi koncertfotóért!

Ezt a történetet az olasz futurista Luigi Russolóval szokás kezdeni, aki a közmegegyezés szerint először fejtette ki, hogy a zenének nem kell a "zenei" hangokra korlátozódnia, hanem a világ minden hangját felhasználhatja. (Az 1913-as A zajok művészete angolul itt olvasható.) Aztán a musique concrete valósította meg ezt az elgondolást kifejlett formában. Pierre Schaeffer francia zeneszerző a negyvenes évek elején kezdett el dolgozni az alapokon; első bemutatott darabja az 1948-as Cinq études de bruits volt, vagyis öt "zajetűd". Közülük az első máig a legnevesebb konkrét zenei darab: a vonathangokból komponált Étude aux chemins de fer. (A musique concrete-et magyarul szokás konkrét zenének is nevezni, de az eredeti francia kifejezés is igen elterjedt, az angolok is ezt használják. Bár a mozgalomnak az egész világon voltak és vannak követői, azért Franciaországban máig nagyon erős a hagyománya. Érdemes megemlíteni Sáry László Lokomotív szimfónia című lemezét, ami a legismertebb magyar kortárs darabok közé tartozik.)

A musique concrete alkotói nem csupán felhasználták a "nem zenei" hangok felvételeit, hanem különféle módszerekkel manipulálták, megvágták, lassították-gyorsították, loopolták, vagyis ismételve játszották le stb. Az alapelv az volt, hogy a hangnak el kell szakadnia eredetétől, vagyis például ha a vonat hangját egy zeneműben felhasználják, akkor abban nem az az érdekes, hogy ez egy vonat hangja, hanem hangzó tulajdonságai, például hangszíne (szakkifejezéssel: akuzmatikus hangok). Arról már komoly viták voltak, hogy emellett mennyire "szabad" megmaradnia az utalásnak a hang eredetére, például amolyan történetet mesélni a zenedarabnak. Érdemes azt is megjegyezni, hogy John Cage (akiről mostanában sok szó esik, lévén száz éve született) szintén felhasznált zajokat - mi több, a szerzői szándék szerint a híres-hírhedt 4'33" nem 4 perc 33 másodperc csend, hanem a darab "tartalma" mindaz a hang, ami ezalatt az idő alatt megszólal. Azonban Cage filozófiája éppen ellenkezője a musique concrete-ének: számára éppen az volt a fontos, hogy a világ hangjai pont mint a világ hangjai legyenek zenévé.

A musique concrete nemcsak magával az ideával, illetve a konkrét eljárások kidolgozásával játszott úttörő szerepet, hanem egyes szerzői is nagy becsben állnak máig. Jól mutatja ezt, hogy Pierre Henry, az irányzat Schaeffer mellett másik leghíresebb tagja 1997-ben remixlemezt kapott: ezen olyan elektronikus zenészek értelmezték és táncosították darabjait, mint Fatboy Slim, William Orbit, a Coldcut, DJ Vadim, St. Germain.

A szűkebben vett popzenében a "nem zenei" hangok felvételei legtöbbször hangsúlyosan megtartják eredeti jelentésüket. Gondoljunk a milliószor hallott példákra: pénzcsörgés; autó, motor, repülő, helikopter, vonat hangja; madárcsicsergés, kutyaugatás, légyzümmögés; vízcsobogás, az eső kopogása, a szél zúgása; gyereksírás, gőgicsélés, a játszótér ricsaja, kiabálás; erotikus nyögdécselés; visszhangzó lépések; evőeszközök csörgése; a lemezjátszó zörgése; ne adj isten lövések vagy a pisztoly felhúzásának jellegzetes hangja - ezek mind legalábbis részben azért szerepelnek egy-egy dalban, hogy illusztrálják annak mondanivalóját. Közben persze azért nem árt, ha hangzó tulajdonságaik is illeszkednek a számba, hangszínükkel és ritmusukkal jól kiegészítik a hagyományos hangszerekkel készült zenét.

A nem zenei hangok pop- és rockzenei felhasználásában nem a Pink Floyd volt az úttörő, bár talán megkockáztathatjuk, hogy a Money pénzcsörgése a legismertebb példa erre, az 1973-as The Dark Side Of The Moonról. A gyakran őrült zseniként leírt Joe Meek producer azonban már jóval előttük kidolgozta a "stúdió mint hangszer" megközelítést. A Telstar című 1962-es szám legalább annyira ismert Meek valójában a stúdióban előállított és felismerhetetlenné változtatott űrhangjairől, mint a Tornados zenéjéről.

A zenén kívüli hangok beépítése azonban sokáig inkább kivétel volt, őrült zsenik illetve kísérletező, művészi korszakukat élő sztárok kiváltsága. Az olyan szélsőséges irányzatokban, mint mondjuk az ipari zene vagy a krautrock, sem volt a maihoz fogható mértékben jelen az eljárás. A kilencvenes évektől kezdett sokkal inkább terjedni, hiszen ekkoriban jelentek meg azok a technikai eszközök, amelyekkel mind a hangok felvétele, mind azok manipulálása jóval leegyszerűsödött, egyre hozzáférhetőbbé vált. Elsőként minden bizonnyal Matthew Herbertet kell említenünk. Ő különféle neveken alkot, olykor nagyon is szép, érzelmes jazzes house-t (a Herbert néven kiadott Around The House és Bodily Functions csodálatos darabok), vagy klubokban működő tánczenét - olyan hangok felhasználásával, mint például egy újság széttépése, egy halott elhamvasztása; vagy egyik legutóbbi, nagy visszhangot kapott projektjében egy disznó életét követte születésétől a feltálalásáig (de pont a disznóvágást nem vehette fel).

Legutóbbi lemezét Wishmountain néven adta ki: a Tesco a címben jelzett áruházlánc legnépszerűbb termékeinek hangjaiból készült, itt meg lehet hallgatni. Tulajdonképpen a sajátos eredet nem hallatszik rajta, inkább az, hogy furcsán kemény, érdes hangokból áll össze a többé-kevésbé kísérletező tánczene. Pedig maga Matthew Herbert azt mondta a Quartnak adott interjúban, hogy "egyetlen hang sem létezik önmagában", csak kontextusával együtt, és így olyan politikai jelentést kap, amelyet szerinte a hangmanipuláció sem szüntet meg. Vagyis Matthew Herbert úgy véli, hogy ha tiltakozásul széttép egy újságot, amely támogatja az iraki háborút, majd a hangot egy táncos dalban felhasználja, akkor ez utóbbi több mint táncos dal: politikai gesztussá lesz a felhasznált hangok által. Alább meghallgatható az egyik legismertebb Wishmountain-szám, az 1998-as Bottle, ami ténylegesen egy üvegből nyert hangokból készült - ki tudja, van-e politikai jelentése az alkotó szerint.

Majdnem Herbertéhez fogható az amerikai Matmos hírneve, köszönhetően például annak, hogy Björk is felkérte a duót együttműködésre. Ők is előszeretettel használnak különleges hangforrásokat; például a 2001-es A Chance to Cut Is a Chance to Cure című lemezüket orvosi eljárások, például műtétek felvett zajaiból rakták össze. Ezzel együtt egy szórakoztató, különleges humorú lemezről van szó - a zsírleszívásból például ez lett. A kultikus berlini klub, a Berghain hangjaiból készült az Ostgut Ton kiadó Fünf című válogatása; a klubban Emika járt mikrofonjával, az eredményt a mai techno olyan nagyságai dolgozták át, mint Marcel Dettmann, Luke Slater, Ben Klock, Shed, Len Faki és mások. Itt bele lehet hallgatni. Híres-hírhedt még az ismert breakcore-zenész Venetian Snares és akkori barátnője, Hecate közös, Nymphomatriarch című albuma: ezen minden hang kettejük szexuális együttléteiből jött, bár ezt aligha találná ki bárki is a végeredményt hallva. A lemezt elkészítését állításuk szerint kizárólag a művészi és szexuális vágy inspirálta, nem az, hogy mint az várható volt, komoly sajtóvisszhangot kapott az ötlet.

Néhány kicsit kevésbé ismert példa: az emészthető mértékben kísérletező elektronikus zene két neves alkotója, Scanner és Tonne Sound Polaroids néven adott ki egy lemezt, amelynek számai Londonból, Milánóból, New Yorkból, Tokióból és Montrealból küldött "hangpolaroidok" (itt lehet belehallgatni). A Matthew Herberttől is balra álló Ultra-Red erősen politikus jellegű lemezeket készít olyan témákkal, mint a bevándorlás, oktatás, tűcsere-program stb. - kizárólag a témába vágó hangforrásokból, hol táncosabb, hol kollázsszerű eredménnyel. (Mindent alaposan dokumentálnak honlapjukon.)

Szűkebbre véve a fókuszt: sok zenész használ az otthonában felvett hangokat. Közülük talán a legérdekesebb Leafcutter John esete, aki egy időben olyan súlyos agórafóbiával küzdött, hogy nem hagyta el a lakását - így hát The Housebound Spirit című lemezét (2003) ott felvett hangokból rakta össze. Mint innen kiderül, absztrakt és folkos, vidám és nyomasztó darabok egyaránt születtek így. Némileg hasonló az az eljárás, amikor egy lakásban vagy a természetben veszik fel a zenét, és szándékosan nem szűrik ki a környezet dalait. Sok ilyen darabot készített például Kenneth Kirschner: a zongorán megszólaló ritkás hangok között, körül ott van az ablakon beszűrődő zaj. (Honlapjáról rengeteg zenéje letölthető, a régebbiek között érdemes ilyeneket keresgélni, az újak között vannak másfajták is.)

Néhány magyar példa a közelmúltból: a Morningdeer-számokban gyakran előfordulnak otthon megtalálható tárgyak kopogásai, zörgései stb. - leglátványosabban ez ebből és ebből a videóból derül ki. Eril Fjord a gyermekkor világát idézi meg békabrekegéssel, kopácsolással, recsegésekkel. (Bővebben lásd kritikánkat; itt meghallgatható a lemez.) A Bajdázó-tag Győrffy Ákos egyszemélyes, horhos nevű projektje a Börzsönyben felvett hangokat társít lebegő dallamtöredékekkel, finom zúgásokkal (itt írtunk róla, letölthető innen). Mike_Rosoft 2007-es koncertfelvétele (letölthető mp3 itt) pedig a finom, kísérletező ambientbe egyszer csak tyúkok hangját dobja be.

A könnyűzene határai környékén, vagy néha azon túl (de azért a kortárs komolyzenéne innen) az ambientben, kísérleti zenében és az elszabadult szabad improvizációban pedig aztán tényleg se szeri, se száma az olyan lemezeknek, amelyek különféle hangfelvételeket használnak, akár eredeti formájukban, akár felismerhetően vagy felismerhetetlenül manipulálva. A közelmúltban a legnagyobb figyelmet Jacob Kierkegaard 4 Rooms című 2006-os lemeze váltotta ki. A művész elhagyatott helyiségekben dolgozott Csernobilban. Elhelyezett egy-egy mikrofont templomban, uszodában, tornateremben és előadóterem; a felvételt visszajátszotta ugyanott, majd felvette azt is, ahogy a terem saját hangja visszaverődik; és ezt újra meg újra megismételte tízszer. Kérdés persze, hogy minek nevezzük ezt: Kierkegaard alkotott vagy csak rögzített? Aligha lehet ezt egyértelműen eldönteni; az viszont biztos, hogy egészen másképpen hallgatjuk ezeket a monoton, sötét darabokat, ha tudjuk, hogy Csernobilban készültek. (Alább a templom hangja hallható.) Az internet is tele van ilyen zenékkel is, sőt, van olyan netlabel, ami csak környezeti felvételeket felhasználó zenékre koncentrál. Utazásai közben készített felvételekkel dolgozik a Quiet American: honlapján sok órányi eredeti hangfelvétel és sok, ezekből készült zene található, utóbbiak egyébként a "műfaj" könnyebben befogadható darabjai közé tartoznak.

Bizonyos értelemben a végpont az, hogy megjelennek olyan ún. field recording albumok, amelyeken a felvételekhez utólag nem tesznek hozzá semmi "művészit" - igaz, az elterjedt álláspont szerint a helyszín, az időpont kiválasztása, az "érdekes" rész kivágása mindenképpen emberi beavatkozás, amit szubjektív motivációk vezérelnek. Emiatt van, aki művészetnek tartja a field recordingok készítését, mások inkább dokumentációnak. Sokan gondolják úgy, hogy a manipulálatlan felvétel is hordozhat politikai jelentést, ha például egy harmadik világbeli szegénynegyedben vagy egy a környezetszennyezés, klímaváltozás által fenyegetett természeti élőhelyen készül.

A field recording-készítők között legnagyobbra Chris Watsont tartják, aki kitűnő felvételeket készít mások számára elérhetetlennek tűnő helyeken; Weather Report című 2003-as albuma alapműnek számít. (Chris Watson egyébként a Cabaret Voltaire zenekar tagjaként lett híres.) Talán ide sorolhatjuk a madárhangokat tartalmazó lemezeket is; ezek közül Szőke Péter gyűjtései világhírűek.

Az internet pedig szinte kimeríthetetlen forrása a letölthető felvéteknek, illetve az ezek készítését segítő tanácsoknak. Érdemes például innen elindulni. Interaktív hangtérképet is sokat találhatunk; akár New Yorkról, akár a teljes Nagy-Britanniáról, vagy éppen az Inukjuak nevű inuit településről. A SoundTransit nemcsak hogy a világ rengeteg helyéről tartalmaz hangokat, de ezek között "utazásokat" is tehetünk: a kiindulópontot, a végcélt és a közbenső állomások számát megadva a rendszer megalkot számunkra egy meghallgatható, letölthető hangutazást. (A field recording kifejezést egyébként olyan népzenei gyűjtésekre is használják, amelyeket a helyszínen, vagyis a zenészek, énekesek természetes környezetében rögzítettek.)

Végül pedig ott vannak a meditációs, relaxációs célokra árult lemezek a természet megnyugtató, fenséges stb. hangjaival. Itt mindenki csinálhat magának ilyet, négy különböző hangforrást elindítva és a nyugihoz optimálisan kalibrálva.

Köszönjük Banyek a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségét.