Vágólapra másolva!
Testvérével együtt hat rablóval bánt el a korábbi könnyűsúlyú világbajnok Amir Khan Birmingham utcáin, két hónap múlva viszont a ringben csatázik majd, pályafutása egyik legfontosabb meccsén.

December 15-én már a megszokott környezetében verekszik majd Khan: az eddig veretlen Carlos Molinával csap össze Los Angelesben. Khan az utolsó két meccsét elvesztette (Lamont Peterson, illetve Danny Garcia ellen), ezért edzőt váltott, Freddie Roach helyett Virgil Hunterrel készül.

"Khan nem érti a bokszot" - jelentette ki kissé meglepően Hunter, ám a sportoló sejti, mit akart ezzel mondani: "Mikor elkezdesz kényelmesen nyerni, könnyen elfelejtheted, mit jelent bokszolónak lenni. Azt hiszem, Virgil azt várja tőlem, hogy újra harcos legyek, de okos és tudatos is."

Molina eddigi 18 meccséből 17-et megnyert, hetet KO-val, míg egyszer döntetlenre pontozták. Mindössze 168 centi magas, 26 éves, és mivel kaliforniai, lényegében hazai pályán meccselhet decemberben. Khan egy évvel fiatalabb, tíz centivel magasabb, mérlege 26 győzelem (18 KO), 3 vereség (2 KO).