Közeleg a Doktor House vége - Zsigmond Tamara a kezdetekről

Rövidesen itt a Doktor House vége itthon is, már nincs sok hátra a sorozatból. Zsigmond Tamarát Holl Nándorral együtt néztük munka közben, ahogy az amerikai tempó alapján haladó House-rajongóknak már ismerős képsorokon elsőre vette fel Jennifer Morrison utolsó jeleneteit - majd egy nevetéssel zárta le a hatévnyi munkát. A színésznő mesélt élete első szinkronjáról, a karakterek közti különbségről és arról, mennyi vágy van benne arra, hogy sorozatokat nézzen este, auztán, hogy egész nap egy képernyőt bámult.

Ha Katie Holmes, Christina Applegate és Jennifer Morrison egy filmben szerepelne, akkor melyiknek lennél a hangja?

Ezt sajnos a rendező dönti el, és nem én. A nézők általában ragaszkodnak ahhoz, hogy ha egy színészt szinkronizált valaki egy hosszabb sorozatban, akkor utána is az legyen a magyar hangja. Pedig lehet, hogy az utána jövő filmben vagy sorozatban az a színész olyan karaktert alakít, akit a megszokott hangja nem csinálna meg olyan jól. Erre egy szinkronrendező jól rá tud érezni. Nem azért vannak néha más hangok, mert a rendező azért sem akarja a megszokottat, hanem úgy gondolja, hogy az a másik valaki jobban megcsinálná. Vagy nagyon sokszor nem lehet összeegyeztetni a forgatást a megszokott magyar hanggal, és nincs idő arra, hogy őt megvárják. Szóval én mindig bízom abban, hogy a rendezők jól választanak hangot: döntsék el ők, kinek legyek én a hangja. Ez karaktertől is függ. Nem tudom, hogy erre jó példa-e, de ugye Jennifernek most van egy új sorozata, az Egyszer volt, hol nem volt. Sok helyen olvastam, hogy itt sokkal keményebb a karaktere, más hang illene hozzá. És miért ne? Miért ne lehetne más a hangja? Hiszen ez egy teljesen más karakter, mint a House-ban volt. Ott ugye néha szerelmes House-ba, meg sokat vívódik, itt meg egy nagyon karakán csajszit alakít.



De nem esik rosszul, hogy tudod, hogy azt az újabb karaktert te is meg tudnád csinálni, mégis más a hangja?

Biztos rosszulesne, de Christina Applegate-et is nagyon sokszor nem rám osztották. De ez olyankor történt, amikor teljesen más karaktere volt. Ráadásul őt gyerekként szinkronizáltam, és ő is gyerek volt, miközben van köztünk pár év korkülönbség. Ő egy érettebb nő, érettebb hanggal, nekem pedig ma fiatalosabb hangom van. Tehát az ilyeneken nem kell megsértődni. Maximum rosszulesik, mert milyen jó lett volna, ha én csinálom... De ha jó az új hangválasztás, akkor elfogadom.

Számos filmben és sorozatban hallani a hangodat, de valahogy mégsem érzem, hogy elcsépelt lennél. Egy új filmben, sorozatban hamar el lehet felejteni, hogy te egyébként Cameron vagy Kelly Bundy hangja voltál egy nappal előtte.

Köszönöm, hogy ezt mondod! Én is azt tartom jó szinkronnak, ha nem az ugrik be, hogy ki a hang, vagy hogy az előző sorozatban kit szinkronizált. Hanem abszolút el tudok vonatkoztatni, meg nem érzem, hogy ez egy szinkronizált film, mert annyira összesimul a karakter a hanggal. Ez amúgy egy nagyon kicsi szakma. Ahhoz képest, hogy mennyi DVD, sorozat, film, tévécsatorna van, kevés embert foglalkoztat ez a szakma. Ez abból is adódik, hogy valóban kissé rutinná vált a munkafolyamat, nagyon gyorsan kell dolgoznunk. A fülesben halljuk az eredeti hangot, és rögtön felvétel van. Persze bakizik az ember, de a filmnek pörögnie kell, tehát arra nincs idő, hogy megnézzük a jelenetet, azután felvétel, és még utána kicsit csiszoljuk, ahogy régen volt. Most nagyon számít a rutin. Akik kicsit kiesnek akár két-három hónapra mondjuk egy színházi darab miatt, azok nehezebben jönnek vissza. Ezért maradnak sokan csak a szinkronnál, mert nincs idő meg lehetőség arra, hogy több helyen legyen az ember. Hiszen a szinkronban hamar elfelejtik, meg ha nincs benne a mindennapokban, akkor egy idő után már nem kell a szakmának.

De miért változtatnak egy bevált hangon?

A TV2 meg az RTL egy ideje már azért tart válogatásokat az egyes hangokra, mert úgy tartja, hogy ha egy-két sorozatban már szerepel egy bizonyos hang, akkor ne szerepeljen még egyben. Hiszen a nézőnek is rossz, hogyha minden sorozatban ugyanazokat a színészeket hallja. Különben tényleg úgymond elfárad a színész. Kell a frissítés. Én most három évet félig-meddig kihagytam a fiam születése miatt: eddig ő volt a főszereplő az életemben, de majd meglátjuk, hogy mostantól mennyi munkám lesz vagy mennyire felejtettek el. De már jelentkeztem több stúdióban is, hogy megint vagyok, és azt mondták, visszavárnak.

Visszavárnak, mert már gyerekként is a szakmában voltál. Akkor rögtön főszerepeket kaptál?

Teljesen más világ volt akkor, mint ma - a szinkronizálás terén is. Földessy Margit kreatív stúdiójába jártam, és ő egyszer elvitt engem egy meghallgatásra, ahol rögtön megkaptam a főszerepet. De akkor nem úgy történt, mint ma, hogy egy nap alatt felveszünk egy filmet vagy egy sorozatból két-három, akár több részt is. Akkoriban egy film szinkronját két-három hétig forgattuk, azaz, ha valaki kapott egy főszerepet, az nagyon nagy szó volt, és ez többhetes munkát jelentett. Amúgy pedig nem jöttek utána sorra a főszerepek, meg akkor nem volt ennyi film meg sorozat. Sok szovjet, csehszlovák meg hasonló film volt, viszont kisebb-nagyobb szerepek jöttek. Az egész folyamat a kilencvenes évektől gyorsult fel ennyire, és akkor kezdték a tömeggyártást a szinkronban is.

Mire emlékszel az első szinkronmunkádból?

Az anyukám megtanította nekem az egész szöveget. Akkor mentem elsőbe vagy másodikba, és még nem ment annyira flottul az olvasás. Régen még meg lehetett nézni a filmet forgatás előtt; volt egy színészvetítés, és előre megkaptuk a teljes szövegkönyvet. Tehát minden ott volt a kezünkben ahhoz, hogy az anyukám ezt megtanítsa nekem. Akkoriban naponta csak 20-30 tekercset vettek fel egy filmhez. Tehát én dolgoztam vagy 2-3 órát, és abba öt tekercs fért bele. Arra emlékszem, hogy nagyon izgultam, meg kis sámlin álltam a színészek mellett.

Földessy Margit stúdiójában kik voltak az osztálytársaid?

Köves Dóri, Kolovratnik Krisztián, Haumann Petra, Horváth Lili, Kecskés Karina, Németh Kristóf... hát, egy elég jó társaság volt! Meg még lehetne sorolni azokat, akiknek ennyire nem ismert a nevük, de valahol a média területén helyezkedtek el, és abban a körben mindenki tudja, kik ők.

Ki a kedvenc karaktered vagy színésznőd azok közül, akiket szinkronizálni szoktál?

Természetesen Natalie Portman a number one és hál' istennek őt nagyon sokszor magyaríthattam. Katie Holmest is elég sokszor szinkronizálhattam, ő is nagy kedvenc. De mindig az a favorit, akit éppen szinkronizálok, vagy akivel egy sorozatom, nagyobb munkám van folyamatban.

Hogyan indult Cameron szinkronizálása a Doktor House-ban? Milyen instrukciókat kaptál a rendezőtől?

Hú... Azt tudom, hogy castingoltak minket a szerepre, mert a TV2 mindegyik karakterre több hangot is kért. Arra nem emlékszem, hogy lett volna utasítás vagy bármiféle iránymutatás. Ez úgy működik, hogy az ember meglátja a figurát, és jön egy hang. Ennél mondjuk tudtuk, hogy nagyjából miről szól a sorozat. Egy brazil szappanoperánál előfordul, hogy csak a karaktered nevét mondják meg, és rögtön belevágunk a közepébe. A House-nál például gyakran kronológiában haladtunk a jelenetekkel: általában mi hárman, akik az elején House csapatában voltunk - Fekete Zoli, Holl Nándor és én - egyszerre vettük fel a tekercseket. Tehát nem ugráltunk az időben a felvétellel. Hiszen nagyon sokszor nincs arra idő, hogy sorrendben haladjunk a jelenetekkel vagy akár a részekkel, mert állandóan egyeztetni kell a kollegák időbeosztását a stúdiók között. A sorozatban ráadásul végig ugyanaz volt a dramaturgunk, tehát abból sem adódott probléma, hogy az egyik dramaturg korábban írt meg pár résszel későbbi szövegeket és azt rögtön fel kellett venni. Hanem egy dramaturgunk volt, és az elején mi hárman mindig együtt forgattunk, tehát lehetett sorban haladni. Egyszer-kétszer Szakácsi Sándor is csatlakozott hozzánk, de tényleg csak egyszer-kétszer.

Mennyire nehéz Jennifer Morrisont szinkronizálni?

Inkább az orvosi szövegek nehezek. Viszont őt egyáltalán nem nehéz szinkronizálni, mert abszolút követhető, rá lehet állni a ritmusára, és azt szépen tartja is. Nincsenek hirtelen váltásai - ez bizonyára a szerepéből is adódik. Különben jó színésznőnek tartom, szerintem nagyon jól játszik.

Egyébként nézed a Doktor House-t?

Az elején néztem. Általában nem szoktam visszanézni a munkáimat, meg nem is vagyok sorozatfüggő. Meg ugye az ember egész nap tévét néz a stúdióban, szóval otthon nem azzal foglalkozik, hogy most éppen mi megy, és mit nézzen.

A Színművészetiről állítólag azzal a szöveggel utasították el a felvételidet, mert már eléggé kiforrott az egyéniséged, és nem lehet téged kellően formálni. Mit gondolsz erről?

Igen, legalább is Hegedűs D. Géza ezt mondta - akkoriban vele dolgoztam, és ő is bent volt a felvételin. Nem is azt mondta, hogy kiforrott az egyéniségem, hanem hogy tudatos vagyok. Nem tudom, hogy most hogy van, de a főiskolán régebben azt szerették, ha olyanok mennek oda, akiket lehet még formálni és alakítani. Én pedig nagyon tudatosan mentem a felvételire, és mondtam a versemet. Vagy lehet, hogy nem voltam annyira hajlítható, amikor kértek valamit.

Utólag hogyan ítéled meg, hogy nem vettek fel?

Igazából fölösleges azon töprengeni, hogy mi lett volna, ha... Akkor persze rosszulesett, hiszen egészen máshogy képzeltem el az életemet. De most már egyáltalán nem bánom. Sőt jó ez így, ahogy van, engem abszolút kielégít a szinkronizálás. Nem vágyom arra, hogy színházban, filmben vagy bárhol szerepeljek.

Nemrég rábukkantam a rajongói oldaladra a Facebookon. A leírásában az olvasható, hogy "Zsigmond Tamara szinkronszínésznő rajongói oldala". Erre a szinkronszínész megnevezésre sokan meg szoktak sértődni.

Tényleg, van ilyen oldalam? Nem tudtam. Nem azt mondanám, hogy meg szoktunk sértődni. Inkább kicsit küzdünk ellene, meg kicsit már bele is törődtünk. Mert szerintünk ilyen meghatározás nincsen, hogy szinkronszínész. Van a színész, aki szinkronizál, rádiózik, színházban játszik, filmezik... amit éppen ad neki az élet. Az, hogy valakit csak a színház vagy csak a szinkron vitt el, az nagyon sok mindenből adódik. Persze természetesen abból is, hogy nem jártam főiskolára. De emellett azért játszottam gyerekszínházban, meg a Színészkamarától van színészminősítésem, tehát színésznek vallom vagy mondom magam. Sokan vannak, akik elmennek gyereket szülni, és utána nem mennek vissza a színházba, mert egyszerűen nem fér össze a kettő, és nekik is csak a szinkron marad. Sokan pedig elvégeznek egy kurzust, egy úgynevezett szinkronszínészképzőt, és ők kezdték el használni ezt a kifejezést. Ezért nem vállaljuk fel azt, hogy van ilyen státusz, hogy szinkronszínész: én úgy szoktam fogalmazni, hogy "szinkronizálok", vagy "egy-két ismertebb színész magyar hangja vagyok".

A nagyobbik fiad most fog érettségizni. Őt is érdekli a színészet?

Egyáltalán nem, nem. Soha nem szeretett szerepelni. Kisebb korában jött velem stúdióba, hogy esetleg egy-egy mondatot megcsináljon, de semmi komolyabbra nem lehetett rávenni. De nem baj, nem törvényszerű, hogy neki is ezzel kelljen foglalkoznia.