13 dollár alá csökkent az európai benchmarknak számító Brent olaj és az amerikai WTI olaj közötti árrés, legutóbb tavaly nyáron volt ilyen szűk a két típus közötti különbség. Februárban még 20 dollár fölött is járt az árrés, tavaly pedig 25 dollárt is megütött a differencia.
A Financial Times által megkérdezett elemzők szerint a WTI áremelkedésében a legnagyobb szerepe az oklahomai készletek csökkenésének van, ugyanis ezt a típusú olajat a befektetők, felhasználók itt tudják "átvenni". Fontos lehet még az is, hogy a tervek szerint idén a Seaway csővezeték miatt megindulhat a Mexikói-öböl felé Oklahomából az olaj, ez pedig szintén a készletek zsugorodását eredményezheti.
Továbbá segítette a múlt héten a WTI erősödését olajkereskedők szerint, hogy a BP indianai finomítója a szokásos javítási munkálatok után ismét teljes üzemmel működni kezd, ami növelheti a keresletet a nyersanyag iránt. Ezzel azonban a Morgan Stanley szakértője nem ért egyet, ő úgy véli, a BP egységének nem lesz túl nagy hatása a piacra.
Az európai Brent olaj árát olyan tényezők befolyásolták, melyek inkább lefelé nyomták az instrumentum árát. Az öreg kontinens olajfinomítói jelenleg az éves, szokásos fenntartási munkálataikat végzik, ami miatt enyhébb a kereslet, viszont az Északi-tengeren a kitermelés javulni tudott, ami viszont a kínálatot növeli ezzel pedig lefelé szorítja az olaj árát.
Fontos kiemelni, hogy az elmúlt hónapok során a WTI és a Brent olaj közötti különbség alakulásában a geopolitikai feszültségek is komoly szerepet játszottak. Többek között az iráni atomprogram körüli bizonytalanság miatt volt képes a Brent folyamatosan emelkedett szinten maradni, hiszen az európai olajellátás kerülne veszélybe, ha Irán esetleg lezárná a Hormuzi-szorost. Márciusban és február második felében azonban az Iránnal kapcsolatos feszültségek némileg csökkentek is.