Vágólapra másolva!
Száz sláger részletei lelassítva és széteffektezve: fura, de hatásos, főleg, ha sokáig hallgatjuk Keith Fullerton Whitman Greatest Hits gyűjteményét.
Vágólapra másolva!

Keith Fullerton Whitman, az egyik legjobb és legnevesebb amerikai kísérleti zenész kirakta a SoundCloudra a Greatest Hits című gyűjteményét; letölteni nem lehet ugyan, de majdnem 12 órán át keresztül hallgatni igen. A cím itt nem azt jelenti, hogy KFW saját slágereit gyűjtötte össze (itt jegyezném meg, hogy abban mindenképpen szerepelnie kellene ennek a csodálatosan szétcseszett Amen-döngölésnek!), hanem a gyerekkorát meghatározó dalokból készült átiratait. Mindegyikből kiválasztott egy-egy jellemző részletet, ezt a felére lassította, majd mindenféle effektet ráeresztett. Ezek, mint írja, "lassan és pontosan szétrágták a hangokat, rejtett rétegeket felfedve, a sötét sarkokban rejtőzködő szellemekre rávilágítva." Az eredmény a legtöbbször sötét, melankolikus ambientre hasonlít, de van, amikor idézőjelben "poposabb", vagy éppen nyüzsgő szintik kavarognak (a 021-030 rész elején), lassú gitárok darálnak (ugyanannak a végén), esetleg keményebb, de ezzel együtt szerethető ritmikus-pulzáló zaj keletkezik (például a 061-070 című rész elején). Nem állítanám, hogy a 11 óra 51 perces gyűjtemény akár kisebb részét is végighallgattam, de a hatás már egy fél óra múlva is jelentkezik. Persze hamar a háttérbe húzódik a zene, nem lehet rá folyamatosan figyelni; innen viszont szépen és egészen sajátos módon át- és magára hangol. Egy idő után teljesen természetesnek tűnik ez a lassú, lebegő tempó, és kicsit fájdalmas leállítani és valami "normális zenét" berakni: valahogy minden más olyan durva és tolakodó lesz. [Update: 2013. szeptemberben lecserélte az alábbi, immár külön számokra lebontott gyűjteményre.]

Keith Fullerton Whitman egyébként harmincadik születésnapja előestéjén kezdett el dolgozni a slágerek "automatikus feldúsításán", és tíz éven keresztül, főleg álmatlan éjszakáin gyakran visszatért hozzájuk. Most, a negyvenhez közelítve döntött úgy, hogy az első százat megosztja, ami azt jelenti, hogy még ennél is több van! A lelassítást persze nem ő találta fel. DJ Screw például már a kilencvenes évek elején kitalálta a chopped and screwed lassítást-buherálást, ami az elmúlt években az interneten nagy karriert futott be (itt van erről egy nagyon érdekes cikk). Egyik kedvencem, a 9 Beet Stretch, vagyis Beethoven 9. szimfóniájának 24 órásra lassított változata 2002-es, ezt innen lehet streamelni. 2010-ben pedig Justin Bieber végletesen elnyújtott számának hirtelen sikere után kisebbfajta netes divat lett az extrém lassításokból.