Vágólapra másolva!
Kőbán Rita visszatér a kajak-kenuba, a kétszeres olimpiai bajnok az MTK edzője lesz.

Borzasztó nehéz most létezni mindenkinek - interjú Kőbán Ritával

Az egyesület elnöke, Deutsch Tamás elmondta, Kőbán május elején szerződést kötött a klubbal, ahol edzőként fog dolgozni.

"Az egyesület egyedülálló kezdeményezést indít el Sportágváltó Program néven, amelynek keretében olyan 13-15 éves fiatalokat fog kajak versenyzőnek képezni, akik más sportágban kezdték el a pályafutásukat, de valamilyen oknál fogva ott nem jutottak el a csúcsra" - áll az MTK közleményében.

Ennek a programnak lesz a szakmai vezetője Kőbán Rita, aki 1992-ben a négyes tagjaként, 1996-ban pedig egyesben nyert olimpiát.

Kőbán a 2000-es olimpia után fejezte be pályafutását, tíz évet eltöltött a lovassportban is, az [origo]-nak adott interjúban márciusban jelezte, hogy készül visszatérni a kajak-kenuba.