Egyre gyengébb a forint

Vágólapra másolva!
Megfontolt, de határozott léptekkel gyengül a forint az elmúlt napokban, tegnap pedig hosszú hónapok óta először zárt 300 felett az euró-forint árfolyam, és ma reggel is itt téblábol a forint. A napot az amerikai makroadatok uralják majd, amiből sok minden kisülhet, de ha kicsit hosszabb távra tekintünk, akkor szinte minden lényeges tényező a forint további érezhető gyengülése felé mutat.
Vágólapra másolva!

Megragadt 300 felett az euró-forint árfolyam, miután tegnap április óta nem látott módon a lélektani küszöb felett zárt. Ma reggel ugyan drámai gyengülést nem láttunk, de ha nem tud visszakapaszkodni a fontos ellenállás alá az árfolyam, az további, akár jelentős forintgyengülés előtt is megnyithatja az utat.

Az euró-forint árfolyam alakulása az elmúlt pár napban

Forrás: Investor.hu

A mai nap feltehetően a kora délutáni amerikai makroadatokról fog szólni, a bizonytalanság pedig a forinthoz hasonló kockázatos eszközöknek nem feltétlenül tesz jót. Nem valószínű, hogy jelentős vételi erő jelenjen meg már az amerikai munkerőpiaci adatok publikálásáig, feltehetően nem kell nagyobb mozgásra sem számítanunk addig. Ha jók lesznek az adatok - márpedig az ADP által szerdán közzétett számok alapján jó lesz - , az az amerikai kötvényhozamok további emelkedését hozhatja magával (a Fed stimulusának egyre valószínűbb csökkentése miatt is), ami relatíve kevésbé vonzóvá teszi a magyar eszközöket, úgyhogy közvetve még ez is a forint gyengítése felé hat.

Még mindig a devizahitelek

A forint nagyjából két hete veszítette el relatív erejét, amikor a kormány felelevenítette a devizahitelek kisöprését a magyar gazdaságból. A pontos megoldás még várat magára, és a hírek is ellentmondóak, hiszen egyfelől úgy tűnik, hogy a kezdeti nagy lendülettel szemben a Varga Mihály képviselte mérsékeltebb forgatókönyv válhat valóra, aminek a miniszter korábbi nyilatkozatai alapján kizárólag a hitelek forintosítása állhat a fókuszában. Azóta ugyanakkor Varga is kijelentette, hogy nem ragaszkodik foggal-körömmel a forintosításhoz, más megoldások is szóba jöhetnek, amiből akár újabb súlyos veszteségek származhatnak a bankszektorban.

Akárhogy is történik majd, a lehetséges megoldási módok többsége valamilyen módon hatást gyakorol a forint piacára, és nem az erősödés irányába. Mindez ráadásul kiegészül a jegybank további kamatvágási terveivel és a mesterséges hatások elmúltával várhatóan ismét élénkülő inflációs fenyegetéssel, így az előttünk álló időben a magyar politikai, makrogazdasági tényezők, a nemzetközi hangulat, a mögöttes, hosszabb távú fundamentumok és a technikai kép is egyaránt a forint gyengülését jósolják.

A grafikonra tekintve első körben a 305-308 körüli ellenállásokat tesztelheti az árfolyam, ezek áttörésével viszont akár újabb csúcsokat (a forint szempontjából mélypontokat) is elkönyvelhetünk majd. A további gyengülés lehetőségét erősíti, hogy az elmúlt két hétben alább hagyott az árfolyam csapkodása, meglehetősen nyugodt, de szilárd emelkedő trend alakult ki az árfolyamban.

Az euró-forint árfolyam alakulása

Forrás: Investor.hu