Öveket becsatolni, megcsúszott a csodabank!

Vágólapra másolva!
A várttól sokkal alacsonyabb díjbevétel miatt profit soron sem tudta teljesíteni az elemzők által előrejelzett nyereséget a második negyedévben az Alior Bank, amit tovább tetézett, hogy a menedzsment visszavágta éves profitcélját. Azt azonban érdemes hozzátenni, hogy a 2008-ban alapított bank lehengerlő teljesítményt nyújtott az elmúlt években, ráadásul hiába csökkentette várakozását, míg így is duplázódhat tavalyhoz képest a nyeresége. A befektetők azonban igencsak elkenődtek a friss hírekre, aminek következtében a csodabank árfolyama távolabb került a júniusban felállított történelmi csúcstól.
Vágólapra másolva!

Egyedül a kamatbevételek terén tudta teljesíteni az elemzői várakozásokat második negyedéves gyorsjelentésében a csodabankként is titulált Alior Bank. A díjbevételek terén viszont óriási csalódást okozott a lengyel pénzintézet, ugyanis a PAP által összegyűjtött elemzői konszenzust 37 százalékkal vétette el. Utóbbi a biztosítási díjbevételek markáns visszaesésével magyarázható, az első negyedévi 113 millió zlotyról ugyanis 66 millióra zsugorodott. Az elkövetkezendő negyedévekben azonban már nem várható hasonló mértékű visszaesés, mivel július 1-jén egy újabb, kedvezőbb feltételeket nyújtó együttműködési megállapodást kötött a biztosítókkal.

Forrás: Origo

A díjbevételek óriási zuhanása miatt profit szinten sem hozta a várakozást az Alior, amit a vezérigazgató ráadásul azzal tetézett, hogy visszavágta a 2013 egészére előrejelzett profitcélt. Habár korábban még 414 millió zlotys nyereséget rebesgetett a menedzsment, addig most már csak 380-400 milliós profittal számolnak.

Az elemzőket ugyanakkor nem érte meglepetésként a menedzsment lépése, mivel az előző negyedéves gyorsjelentés közzététele óta az idei és a jövő évi profitvárakozásukat is visszavágták. Három hónap leforgása alatt előbbit 3, míg utóbbi 14 százalékkal csökkentették. A szakértők jelenleg pesszimistábban látják a nyereség alakulását, 2013-ra ugyanis 369 millió zlotys profitot várnak a menedzsment 380 milliós várakozásával szemben.

Forrás: Origo

Még él a felvásárlási sztori

A vezérigazgató elmondása szerint az olasz nagytulajdonos, a Carlo Tassara pakkjának értékesítése folyamatban van. A befektető még korábban jelezte, hogy a tavalyi tőzsdére bocsátást követően idén legalább 30 százalékos csomagtól szeretne megválni. Lehetséges érdeklődőként a sajtó az orosz Sberbank, a francia BNP Paribas, az olasz Intesa Sanpaolo és az osztrák Erste Bank nevét szellőztette meg. Utóbbival kapcsolatban egyelőre annyit tudni, hogy az Erste Lengyelországban képzeli el a terjeszkedést. Ugyanakkor a bank vezérigazgatója, Andreas Treichl az Investor.hu-nak adott interjújában hozzátette, hogy az árak egyelőre nem vonzóak, így vélhetően 2014 vége előtt nem kerül sor akvizícióra.

A vevő nem zsákbamacskát venne, hiszen a 2008-ban alapított Alior nem akármilyen múlttal büszkélkedhet, 2011-ben már nyereséges működést mutathatott fel, amit évről évre késtzámjegyű növekedés mellett hízlal. Ráadásul 2012 végére a harmadik legnagyobb hálózattal rendelkezett Lengyelországban 750 fiókjával a PKO Bank és a Bank Pekao mögött.

Pozitív hírek is érkeztek időközben

Újabb fontos indexbe kerülhet be az Alior Bank részvénye azok után, hogy márciusban a közepes kapitalizációjú lengyel cégeket tömörítő mWIG40-be, májusban pedig az MSCI Poland indexbe nyert felvételt. A kettő közül az MSCI tagság számít igazán nagy horderejű hírnek, ugyanis az MSCI Barra a világ legnagyobb és legelismertebb indexszolgáltatója. Indexeit a világ számos meghatározó intézményi befektetője követi és használja összehasonlító mérceként. Mindebből igen sokat profitált a bankpapír, hiszen a május közepén érkező bejelentést követen 30 százalékos emelkedést produkált 97,68 zlotys történelmi csúcsáig röpke egy hónap alatt.

Szeptembertől egy újabb fontos indexbe nyert felvételt az Alior, ez pedig nem más, mint a varsói tőzsde újonnan létrehozandó indexe, a WIG30, amely a WIG20-at fogja váltani. A lépéstől a befektetői érdeklődés élénkülését várja a lengyel tőzsde. A WIG20 jelenlegi komponensei és az Alior mellett az Azoty Tarnow, a Boryszew, a CCC, a Cyfrowy Polsat, az Enea, az ING Bank Slaski, az LPP, a Netia, illetve a TVN kerülhet be az indexbe varsói tőzsde döntése értelmében.

Az Alior Bank árfolyama (Varsó)

Forrás: Origo

Bár a mai események nem vetnek túl jó fényt az Aliorra, ennek ellenére még mindig jókora növekedést mutathat fel a bank, ami miatt vonzó lehet a befektetők számára. Ráadásul azzal, hogy lehetősége nyílt bekerülni a WIG30 indexbe, még inkább rivaldafénybe kerülhet. Ehhez foghatót pedig nemrégiben akkor láthattunk, amikor tagja lett az MSCI Poland indexnek, ami 30 százalékos pluszt eredményezett. A két index közül azonban az MSCI-nak jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a befektetők.