Őrültnek nevezte a feleségét Po Hszi-laj

Vágólapra másolva!
A volt csungkingi párttitkár pere címlapsztori Kínában. Egy tárgyalás ennyire nyílt és átlátható közvetítésére eddig nem volt példa az országban.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi évtizedek legnagyobb kínai belpolitikai botrányának a főszereplője szerint a felesége csak azért tett rá nézve terhelő nyilatkozatokat, mert abban reménykedett, hogy kegyelmet kap.

Po Hszi-laj volt csungkingi párttitkár a korrupciós perének második napján az ellene valló feleségéről azt mondta, pszichikai nyomásnak volt kitéve, és bizonyára abban reménykedett, hogy kegyelmet kap, ha a férjére nézve terhelő nyilatkozatokat tesz.

Po Hszi-laj azt is mondta, hogy a felesége "őrült", és gyakran hazudott, konkrét állításai kitalálások. Más vallomásokat is visszautasított, a volt rendőrfőnök által mondottakat képtelenségnek nevezte. A bíró - stílusa miatt - rendre is utasította a vádlottat. Po csütörtökön is tagadta vagy megkérdőjelezte a vesztegetéssel, korrupcióval és a hatalommal való visszaéléssel kapcsolatos vádakat.

A meghallgatás során részletesen kitértek arra, hogy miként épült meg a Po család cannes-i villája, ki finanszírozta az újjáépítését és valóban a villa kiadásából származó pénz miatt keletkezett-e a feszültség az ügyletben közreműködő brit Neil Heywood és Po felesége, Ku Kaj-laj között. Ku egy videofelvételen arról is vallott, hogy a fiát Heywood megfenyegette, és ez szülte meg benne a gyilkosság gondolatát.

Po Hszi-laj pere címlapsztori Kínában, az online és a nyomtatott média is kiemelt helyen foglalkozik vele. A Global Times című, angol nyelvű kínai napilap pénteken arról írt, hogy a miniszteri és afölötti szintű vádlottak perének ilyen szintű nyílt és átlátható közvetítésére eddig nem volt példa Kínában, és utalt arra, hogy a Csinan városi bíróság folyamatosan közölt információkat a mikroblogján. A tárgyalás interneten nyilvánossá tett kínai nyelvű jegyzőkönyvét csaknem 25 millió alkalommal nézték meg.

A Zsenmin Zsipao című vezető pártlap pénteken a mikroblogjára feltöltötte Ku Kaj-laj korábban videóra rögzített vallomásának egy részét. Az újság jegyzetében "cáfolhatatlannak" nevezte a Po elleni bizonyítékokat.

Cikkeinket az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb kínai belpolitikai botrányáról itt olvashatja.