Magyar prostituálthálózat után nyomoznak Angliában

Vágólapra másolva!
Négy magyar férfi és egy brit nő több mint 50 fiatal nőt alkalmazott prostituáltként az angliai Sussex megyében.
Vágólapra másolva!

Fiatal, 18 év körüli magyar lányokat is szexmunkásként dolgoztatott egy ötfős, négy magyar férfiból és egy brit nőből álló társaság Angliában – írja a The Argus című brit lap. A nőket szállodákban, diákszállásokon és lakóházakban helyezték el, és az interneten hirdették szolgáltatásaikat.

A brit rendőrök október közepén elfogtak három gyanúsítottat – két magyar férfit és a brit nőt –, majd különböző helyszíneken több velük kapcsolatba hozható prostituáltat lefüleltek.

A Brighton melletti Hove településen zajló tárgyalások november elején kezdődtek. Szerdán egy korábban fogvatartott nőt is meghallgatott a bíróság, aki elmondta, hogy eredetileg az egyetemi tanulmányaira akart pénzt gyűjteni, ezért állt prostituáltnak. A 24 éves nő 2011-ben repült Budapestről Londonba, ahonnan rögtön Eastbourne-be szállították, és néhány órával később már munkába is állt.

A nő az angliai lehetőségről egy Magyarországon prostituáltként dolgozó barátjától hallott. Amikor felvette a kapcsolatot az angol munkát szervező férfiakkal, először képeket készítettek róla egy erdőben, amiket aztán feltöltöttek egy angol weboldalra.

A nő elmondta, hogy a férfiak először 80 fontot kértek fél óráért és 100-120 fontot egy óráért, később azonban ezt 50 és 80 fontra csökkentették. A csökkenést a nőnek azzal indokolták, hogy már nem újonc, így kevésbé népszerű. Reggel 10-től este 10-ig dolgoztatták, és volt olyan nap, hogy 15 kuncsaftja is volt.

A bíróságon elmondta, hogy eredetileg két hétre utazott ki, ám utána nem engedték haza, hanem megfenyegették, hogy elmondják a családjának, hogy mit dolgozik. A nő azt mondta, azért nem szökött meg, mert nem volt hova mennie, és nem ismert senkit.

A rendőrök keresik a két további magyar gyanúsítottat.