Csütörtök délben jön a magyar Spotify

Vágólapra másolva!
December 12-én délben Magyarországon is elérhető lesz a Spotify, az utóbbi évek egyik legnagyobb sikert aratott zenés online szolgáltatása.
Vágólapra másolva!

A feliratkozók ingyenesen hallgathatnak zenét a 20 millió számból álló adatbázisból, ekkor azonban egyrészt időről időre reklámokat kell hallgatniuk, és csak online tudják hallgatni a zenét. Elérhető prémium szolgáltatás is, havi 4,99 eurós díjért; ekkor nincsenek reklámok, jobb a hangminőség és offline is működik a Spotify.

A svéd fejlesztésű Spotify 2008-ban indult, több hasonló, reklámokért ingyenes zenét kínáló próbálkozás bukása után, és először több európai országban, majd 2009-től az Egyesült Államokban is komoly sikereket ért el. Egy időben zeneipari körökben egyenesen a jövőt látták benne és a hasonló streaming szolgáltatásokban; mára ez a lelkesedés alábbhagyott, de ettől még az egyik fontos platformnak számít a mai sokszínű zenei világban. Viszont elég sok kritika éri azért, mert az egyes lejátszott zeneszámok után elenyészően kevés jogdíjat fizet - legalábbis a zenészek, kiadók közül sokan így látják.