A magyarok közül Szőcs Emőke mutatkozik be másodikként a Szocsiban zajló téli olimpián, ő a sílövők női 7,5 km-es sprintszámában indul, a vasárnapi műsor legnagyobb érdeklődéssel várt versenye viszont a férfi lesiklás lesz, ahol a nagy esélyes a norvég zászlóvivő Aksel Lund Svindal és az amerikai Bode Miller. A részletes mai programról ittolvashat.
Az Észt Olimpiai Bizottság elismerte, hogy a visszavonult kétszeres olimpiai bajnok sífutójuknak, Kristina Smigun-Vähinak gyanús a 2006-os torinói játékokon vett mintája. Siim Sukles főtitkár elmondta: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság levélben értesítette őket, de további részleteket nem közölt, és a NOB sem kommentálta az ügyet.
A nyolc évvel ezelőtti téli olimpia mintái közül több kétszázat az elmúlt hónapokban újra elemezték. Smigun-Vähi - aki a torinói duplázás után 2010-ben, Vancouverben egy ezüstérmet szerzett, majd visszavonult - tagadja, hogy tiltott szert használt
Még mindig gépek tartják életben Lais Souza brazil síakrobatát, aki egy héttel az olimpia előtt szenvedett súlyos balesetet az egyesült államokbeli Park Cityben. Kezelőorvosa, Antonio Marttos szerint a sportoló az életéért harcol. Részletek itt.
Max Pacioretty semmiképpen nem szeretné kihagyni a szocsi olimpiát. A Montreal Canadiens balszélsője a szombat este a Carolina Hurricanes elleni NHL-meccsen sérült meg, de csapata 4-1-es győzelem után azt nyilatkozta, teljesen rendben van, és készen áll az utazásra.
Pacioretty a jégkorong-mérkőzés nyolcadik percében sérült meg egy ütközés következtében, nem is tudta folytatni a játékot. A 25 éves játékos a szezonban 49 mérkőzésen 26 gólt ütött és 11 asszisztot jegyzett eddig.
A nap első számát, a férfiak lesiklását magyar idő szerint 8 órától rendezik. Nagy kérdés, hogy mennyire tudja majd elviselni az esélyesség terhét a Világkupában élen álló norvég Aksel Lund Svindal, illetve az amerikai Bode Miller, esetleg képes lesz-e beleszólni az elsőség kérdésébe más. Esetleg az osztrák Matthias Mayer, a kanadai Erik Guay, a francia Adrien Theaux, a svájci Patrick Küng vagy honfitársa, a címvédő Didier Defago.
Negyedórás csúszással indult a verseny, a szervezők nem közöltek semmit a halasztás okáról. Lehet, megvárták az m1 híradóját...
Az első tizenkét induló közül a francia Johan Clarey volt az első kieső, az élen az osztrák Matthias Mayer áll 2:06.23-as idővel, megelőzve a norvég Kjetil Jansrudot és az amerikai Travis Ganongot.
Az osztrák Matthias Mayer 2:06.23-as ideje egyelőre megközelíthetetlen, a norvég Aksel Lund Svindal csak a harmadik helyen áll egyelőre, az amerikai Bode Miller viszont csak a hetedik.
A huszadikként induló olasz Christof Innerhofer alaposan ráijesztett Matthias Mayerre, de hiába vezetett az első három ellenőrzési pontnál, végül hat századmásodperccel elmaradva a második helyre csúszott be.
Nem sikerült a bravúr a mezőny legidősebb tagjának, a 36 éves svájci Didier Defagónak sem, aki az első tízbe se tudott beférni. A lesiklást így az osztrák Matthias Mayer nyerte az olasz Christof Innerhofer és a norvég Kjetil Jansrud előtt. Aksel Lund Svindal csak negyedik lett, az amerikai Bode Miller a 8. helyen ért végül célba.
A 19 éves Justine Dufour-Lapointe testvére kezét fogva dolgozta fel a szocsi sikert, miután Chloe Dufour-Lapointe előtt megnyerte a női síakrobaták mogul számát. A győztes nyilatkozatát itt elolvashatja.
A női lesiklók vasárnapi edzésén Miklós Edit és Berecz Anna is biztatóan mozgott, előbbi a 10., utóbbi a 27. helyen zárt, írja a Nemzeti Sport.
41 évesen sem adja fel, és olimpiai bajnoki címre vágyik Claudia Pechstein. A németek ötszörös olimpiai bajnok, kétszeres ezüst- és bronzérmes, hatszoros világbajnok gyorskorcsolyázója 2009-ben kétéves eltiltást kapott, mert Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség vérdoppinggal vádolta, noha erre nem volt bizonyítéka. Pechstein azt állította, hogy az értékek egy szüleitől örökölt genetikai probléma miatt voltak magasabbak, de érvelését figyelmen kívül hagyták.
"Azért akarok ott lenni a hatodik olimpiámon, mert a vancouveri indulást ellopták tőlem. A feladatom, hogy ezt megbosszuljam” - idézte a Welt. "A célom egyértelmű, szeretném megszerezni a tizedik érmemet, és erre 1500, 3000 és 5000 méteren is van esélyem.”
Amennyiben aranyérmet szerezne, úgy a 42. életévét február 22-én betöltő sportoló lenne a téli játékok legidősebb olimpiai bajnoka.
A hódeszkások női slopestyle-döntőjének első futama után a cseh Sarka Pancochova áll az élen, megelőzve az amerikai Jamie Andersont és a svájci Sina Candriant.
Ezt elkiabáltuk: a hódeszkások női slopestyle-döntőjének első futama után élen álló cseh Sarka Pancochova nagyot esett a második futamban, Szerencsére nem történt baja, de így az éremesélyei is elszálltak.
"Amíg fizikailag lehetséges, én szeretnék versenyezni, ezért azt se zárom ki, hogy a 2022-es játékokon is indulok" - nyilatkozta Marit Björgen, a norvégok négyszeres olimpiai bajnok sífutója, aki szombaton a női 15 km-es üldözéses versenyben nem talált legyőzőre.
A hódeszkások női slopestyle-döntőjét az amerikai Jamie Anderson nyerte a finn Enni Rukajärvi és a brit Jenny Jones előtt. Részletek itt.
Svédország válogatottja - még az első harmadban szerzett góllal - 1-0-ra nyert Japán legjobbjai ellen a szocsi téli olimpia női jégkorongtornáján, a B csoport vasárnapi nyitómérkőzésén.
Elkelt a jegyek 92 százaléka a téli olimpia versenyeire, közölte Alekszandra Kosztyorina, az orosz olimpiai szervezőbizottság sajtófőnöke. Állítása szerint a megnyitót követő első versenynapon, szombaton több mint 40 ezer néző követte figyelemmel a helyszínen a versenyeket.
A vancouveri 15 km-es szabadstílusú sífutásban elért aranya után a 30 km-es üldözéses versenyben is olimpiai bajnok lett Dario Cologna. A svájciak világbajnoka nagyon jól hajrázott, így utasította maga mögé a svéd Marcus Hellnert, illetve a norvég Martin Johnsrud Sundbyt.
A britek nagyon boldogok Jenny Jones slopestyle-ban szerzett bronzérme miatt, hiszen a téli játékokon ritkán végeznek sportolóik a dobogón. Erre eddig egyszer volt példa havas versenyen: 2002-ben Alain Baxter szlalomban lett harmadik, de miután megbukott a doppingteszten, elvették tőle.
Fél 4-től rajtol a női biatlonisták 7,5 kilométeres sprintversenye, amelyen a magyar színeket képviselő Szőcs Emőke a 44.-ként rajtol - az ukrán Valj Semerenko után és a fehérorosz Lludmila Kalincsik előtt.
Annak ellenére elindul a nők keddi, szabadstílusú sprintszámában Astrid Jacobsen, hogy a norvég sífutó bátyja pénteken váratlanul életét vesztette. A hét éve Szapporóban világbajnoki aranyat nyert sportolót jelölte az indulók közé Roar Hjelmeset szövetségi kapitány, aki szerint Jacobsen kezében volt a döntés, de ő azt mondta, szeretne rajthoz állni.
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elsősorban a rövidpályás gyorskorcsolyázókban bízik a szocsi olimpián, és nagyon örülne, ha a magyar küldöttség pontot szerezne a téli játékokon. Bővebben itt.
A gyorskorcsolya férfi 5000 méteren szerzett három érem mellé női 3000 méteren, Ireen Wüst jóvoltából újabb arannyal gazdagította olimpiai kollekcióját a holland küldöttség. A második helyen a címvédő cseh Martina Sáblíková, a harmadikon az orosz Olga Graf végzett. Az ötszörös olimpiai és hatszoros világbajnok, 41 éves Claudia Pechstein a negyedik helyen zárt.
Szőcs Emőke hamarosan kezd a 7,5 km-es biatlonos sprint versenyen, az M1-nek nyilatkozva megdicsérte a pályát. "A legfontosabb számomra, hogy ne legyen jeges, ez szerencsére teljesül. Ami a céljaimat illeti, az üldözők között szeretnék lenni, ami az első 60-at jelenti." Az erdélyi származású versenyző a válogatott szerelésére is kitért: "Jó látni magunkon a kalocsai mintát, fontos számomra, hogy én is magyarnak számítok."
Két harmad után Franziska Busch góljával a német nőijégkorong-válogatott 1-0-ra vezet a házigazda Oroszország ellen a B csoport nyitófordulójában.
Érdekes elmélettel állt elő a L'Equipe, a francia sportnapilap ugyanis azt írta, hogy az olimpia műkorcsolya-versenyén az orosz és az amerikai pontozó összejátszik egymással. Amíg az amerikaiak abban segédkeznek, hogy a hazaiaké legyen a csapatarany, addig viszontszívességként az oroszok a jégtáncban pontoznak majd az esélyes amerikai javára.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szóvivője, Mark Adams pletykának minősítette a híresztelést, és azt mondta, se a NOB, se a Nemzetközi Korcsolyázó Unió nem indít vizsgálatot.
2002-ben történt már hasonló csalás, akkor a francia pontozó azért segített a párosok között az orosz Jelena Berezsnaja, Anton Sziharulidze kettősnek, hogy orosz kollégája cserébe a Marina Anissina, Gwendal Peizerat francia jégtáncos duót lássa jobbnak. Miután kiderült az ügy, pontozás rendszerét muszáj volt megváltoztatni.
Zajlik a női biatlonosok 7,5 km-es versenye, a csíkszeredai Szőcs Emőke is nekivágott a távnak.
Talált tárgyak irodája kezdte meg működését Szocsiban, az olimpiai park bejáratánál megnyílt központban több mint száz tárgyat őriznek, és reggel 8-tól éjjel egyig várják a tulajdonosok megjelenését. Az emberek a leggyakrabban az igazolványukat és mobiltelefonjukat hagyják el, de a pénteki megnyitón valaki még a táskáját is elvesztette, benne egy értékes táblagéppel.
A játékokon dolgozó egyik önkéntes azonban megtalálta és leadta a holmit. Az a család, amelyhez a táska tartozott, csak a gyorsvasúton fedezte fel a veszteséget, és másnap tértek vissza érte Szocsiba.
Harmadik napja őrzik egy japán turista útlevelét is a szocsi olimpiai parkban, és mert az illető nem kereste eddig a fontos dokumentumot, a külügyminisztériumon keresztül fogják felkutatni a feledékeny külföldit.
A hajrában megnyerte első meccsét a házigazda orosz csapat a nőihokitorna B csoportjában. A németek hiába vezettek két harmad után 1-0-ra az oroszok 4-1-re győztek. A csoport másik vasárnapi meccsén: Svédország-Japán 1-0.
A szlovák Anastasiya Kuzmina nyerte a női sílövők 7,5 km-es sprintszámát. Szőcs Emőke a 70. helyen végzett.
Pályafutása harmadik olimpiai aranyérmét szerezve a holland Ireen Wüst nyerte a női gyorskorcsolyázók 3000 méteres számát Szocsiban. A németek klasszis korcsolyázója, az ötszörös olimpiai bajnok és eddig kilenc ötkarikás éremmel büszkélkedő Claudia Pechstein leszorult a dobogóról, ezúttal negyedik lett. A hollandok második aranyérmüket nyerték, szombaton gyorskorcsolyában férfi 5000 méteren Sven Kramer lett aranyérmes.
További részletek itt.
Kónya Zsófia maradt ki a 3000 méteres női váltóból, amely hétfőn a rövidpályás gyorskorcsolyázók elődöntőjében próbálja meg kivívni a fináléba jutást a Szocsiban zajló téli olimpián. A szakvezetés vasárnapi döntése azt jelenti, hogy Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Keszler Andrea és Lajtos Szandra alkotja a kvartettet, amely 12.35-től az oroszokkal, a dél-koreaiakkal és a kanadaiakkal csatázik. A döntőbe jutáshoz az első kettőben kellene végeznie a magyar stafétának, az egyúttal biztos pontszerző helyet is jelentene.
Telegdi Attila szövetségi kapitány azzal indokolta a döntést, hogy a 19 éves versenyző, aki az idei Európa-bajnokságon 1500 méteren és a váltóval is bronzérmes lett, betegen érkezett Szocsiba, emiatt csak hétfőn kezdhette el az edzéseket, de nem érte teljesen utol magát.
A németeknek még érmük sincs az olimpián, de már nem kell sokáig várniuk. A címvédő Felix Loch a harmadik futamot is megnyerte a férfi szánkósok között, és összetettben is vezet az orosz Demcsenko (38 század mp-cel) és az olasz Zoeggeler előtt (1:04 mp).
A nyolcszoros viláhbajnok 98 kilós Lochról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.
Már biztos, hogy vasárnap megszületik a házigazda első aranyérme a szocsi téli olimpián. A műkorcsolyázók csapatversenyben a Jevgenyij Pljuscsenko vezette oroszok behozhatatlan előnyre tettek szert.
A csapatversenyben tíz nemzet küzdhet meg az aranyéremért úgy, hogy mind a négy számban - jégtánc, páros, férfi és női egyéni - egy-egy képviselője korcsolyázik, s a rövidprogramot követően a legjobb öt ország versenyzői mutathatják be a kűrjüket.
"Kissé csalódott vagyok" - nyilatkozta a biatlonosok 7,5 km-es sprintszámában 70. Szőcs Emőke az MTI-nek. "Nem azért, mert bárki elvárt volna tőlem bármit, hanem én szerettem volna a legjobb hatvan közé kerülni. Ez világkupán, nehezebb mezőnyben már sikerült. Túl lassan lőttem és még így is kétszer tévesztettem, sajnos túlgondolkodtam a második sorozatot."
Miután Szőcs 70. lett, nem indulhat a keddi, 10 kilométeres üldözéses viadalon.
A férfi szánkósoknál a német Felix Loch nyerte meg az aranyérmet. A 191 centis 98 kilós Loch megvédte címét, a németek első aranyérmét szerezte meg Szocsiban.
A német szánkós az első kivételével mind a négy futamot megnyerte, az orosz Demcsenko lett a második (+0,47 mp), az olasz Zoeggeler (1,27 mp) a harmadik.
A téli olimpia második napjának végén megszületett az első hazai aranyérem: a műkorcsolyázók csapatversenyében Oroszország győzött megelőzve Kanadát és az USA-t.
Kamil Stoch végzett az élen a férfi normálsánc síugrás első körében. A lengyelnek 142 pontja van, a norvég Bardal 135,8 pontos, a szlovén Prevc 134,8 ponttal áll a most kezdődő döntő előtt.
A férfi szánkóban második helyen végzett Albert Gyemcsenko a sportág legidősebb olimpiai érmesévé lépett elő, az orosz 42 évesen és 74 naposan ünnepelt vasárnap.
Harmadikként az olasz Armin Zöggeler is csúcsot döntött. 40 évesen és 36 naposan sorozatban a hatodik olimpiáján végzett dobogón, ami korábban senkinek sem sikerült téli olimpián. 2014 előtt 2002-ben és 2006-ban arany-, 1998-ban ezüst-, 1994-ben és 2010-ben bronzérmes volt.
A műkorcsolyázók csapatversenyében Jevgenyij Pljuscsenko a negyedik olimpiai érmét gyűjtötte be. A 31 éves klasszis 2006-ban aranyat, 2002-ben és 2010-ben pedig ezüstöt szerzett. Korábban csak egy férfi műkorcsolyázónak jött össze ennyi ötkarikás érem: a svéd Gillis Grafström 1920 és 1932 között három aranyat és egy ezüstöt nyert.
A lengyel Kamil Stoch megnyerte a normálsáncú férfi síugrást Szocsiban. A nagy fölénnyel győztes lengyel (278 pont) mögött a szlovén Prevc végzett (265,3 p), megelőzve a norvég Bardalt (264,1 p).
Véget ért a második nap Szocsiban. Az éremtáblázat élén Norvégia áll 2 arannyal, 1 ezüsttel és 4 bronzzal, megelőzve a hollandokat (2-1-1) és az USA-t (2-0-2).