Tényleg üldözi Dopemant a politika?

dopeman, Tüntetés a Kossuth téren a sajtószabadság mellett 2011-ben
Tüntetés a Kossuth téren a sajtószabadság mellett
Vágólapra másolva!
Dopeman és öccse, állandó zenésztársa, KicsiDope nagy visszhangot váltott ki a bejelentéssel, hogy elhagyják az országot. Azt mondták, hogy nyíltan vállalt ellenzéki nézeteik miatt bezárultak előttük a lehetőségek, és nem tudják biztosítani a megélhetésüket, ezért pályáztak meg egy munkát egy hajón. Megpróbáltunk utánajárni, vajon tényleg a félelem miatt nem foglalkoztatják a rappert, vagy egyszerűen csak már nem elég népszerű?
Vágólapra másolva!

Nem könnyű megítélni, hogy mennyi igazság lehet Dopeman szavaiban. Ő maga is azt mondta a Quartnak, hogy "úgysem fogják elismerni, mert félnek". A rapper nem akart neveket mondani, hogy ne okozzon kellemetlenséget a szórakozóhelyeknek, illetve ne gyengítse esetleges jövőbeli lehetőségeit. KicsiDope, aki nemcsak a zenélésben vesz részt, hanem a koncerteket is ő szervezi, azt mondta a Quartnak, hogy felhívott néhány klubtulajdonost, hogy beszélnének-e erről, de még név nélkül sem akart senki nyilatkozni.

Dopeman szerint van, aki kimondja nekik, hogy politikai okból nem léphetnek fel, más esetekben viszont csak érzik, hogy erről van szó. "Lebeszéled a dátumot, aztán nem reagálnak, vagy azt mondják, hogy 'á, mégse'."

Dopeman friss klipje

KicsiDope említett egy koncertet, amelyet már meghirdettek, majd előtte egy héttel ÁNTSZ-ellenőrzés miatt bezárták a helyet, valamint egy telt házas bulit, ahova kivonult a tűzoltóság ellenőrizni, ami megölte a hangulatot. De persze ezeknél sem lehet megfogni, hogy vajon tényleg a Dopeman-koncerttel összefüggésben volt-e az ellenőrzés. Elmondta, hogy egy helyen jazzgitárosként lépett fel, és szóltak a helynek, hogy ezt nem kéne. Máshol pedig, ahol már korábban több telt házas bulit csináltak, azzal indokolták, hogy nem hívják őket többet, hogy jazz-zenészek játszanak az együttesben, viszont a hely elsősorban rockos profilú.

KicsiDope szerint míg az év nagy részében azért vannak "bevállalós szórakozóhelyek", a nyár a "totális halál" a zenekar számára, mert mióta a Fidesz van kormányon, összesen két fesztiválfellépésük volt. Pedig ez nagyon fontos a mai zenei piacon. Míg a kilencvenes években lehetett még nyáron is turnézni, mostanra a "mozdítható közönség" már csak a fesztiválokra megy ebben az időszakban. (A témáról részletesen lásd tavalyi cikkünket.) KicsiDope szerint vannak olyan fesztiválok, ahol megmondják, hogy politikai okból nem játszhatnak, máshol viszont kifogásokat találnak ki: "arra fogják, hogy a szponzorok nem szeretnék, hogy fellépjünk", ami szerinte nonszensz. "Sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy sikertelen lenne a produkció. A közönség nem is érti, hogy mi miért nem vagyunk." Ennek az az eredménye, hogy "nem is tudom, hogy szoktuk túlélni a nyarat. Ilyenkor úgy élünk, mint a legnagyobb punkok."

Nem hívjuk, mert nincs most slágere

Muraközy Péter, aki a Sziget fesztiváljainak (Sziget, Volt, Balaton Sound, B.my.Lake, Strand) magyar fellépőit szervezi, a Quartnak elmondta, hogy ők hívják a zenekarokat, és nem azok keresik meg őket, így rájuk biztosan nem vonatkozik az, hogy mondvacsinált okokkal hajtották volna el Dopemanéket. Annak, hogy nem hívták őket, nincs különösebb oka azon túl, hogy egyszerűen nem merült fel a nevük. A program összeállításánál figyelik a zenekarok népszerűségét, az országszerte vonzott közönségük méretét; illetve keresik a fiatal, feltörekvő zenekarokat is. Dopeman egyik kategóriába sem tartozik, vagyis nincs úgy jelen a koncertéletben, hogy az egy fesztiválszervezőnek eszébe juttatná, hogy be kéne tennie a programba. "Mások kerültek a látóterünkbe, talán mert azok aktuálisabb programmal voltak jelen a zenei piacon" - fogalmazott Muraközy Péter.

Kurucsai János, a Szegedi Ifjúsági Napok sajtószóvivője a Quartnak azt mondta, hogy semmilyen különös oka nincs, hogy Dopeman még nem lépett fel a fesztiválon, amelynek fő vonala nem a rap és a hiphop, és kizárólag ez határozza meg, hogy kiket hívnak meg és kiket nem. Az EFOTT-tól a következő közleményt kaptuk: "a fesztivál programját mindig a közönség igényeinek felmérése alapján, minél sokszínűbben állítjuk össze, nincs ez másképp az idei évben sem" - fogalmazott Barota László marketing és kommunikációs vezető az első neveket nemrég bejelentő fesztiváltól.

Dopeman és KicsiDope Forrás: Facebook/DopemanTV

Felhívtunk egy nagy halom szórakozóhelyet az ország minden szegletéből, olyanokat, amelyekben fellépett Dopeman az elmúlt néhány évben (tehát amikor már elkezdte a politizálást), és olyanokat is, amelyekben nem, de a programjukba illeszkedne. Sehol nem mondták azt, hogy bármi bajuk lett Dopeman miatt, illetve nem tudták elképzelni, hogy ez lehetséges volna. Többen azt sem tudták, hogy a rapper politizál, nem hogy azt, hogy ellenzéki volna. A paksi Ibiza Juice Klubban, ahol Dopeman videót is forgatott, elismerték, hogy megosztó személyiség, de azt mondták, hogy ebből nem volt semmi gond. A bajai Armstrong programszervezője azt mondta, hogy ő egyáltalán nem nézi, hogy ki milyen nézeteket vall, csak az számít neki, hogy rendben menjen a buli, legyen szó Dopemanről, reggae-ről vagy éppen nemzeti rockról. Itt egyébként elmaradt a tavaly meghirdetett fellépés, de a programszervező szerint ennek semmi köze nem volt a politikához.

A siófoki Retro Club Fáraóban 2012-ben lépett fel Dopeman, itt a hely vezetője azt mondta, hogy azért hívták meg őt, mert volt akkoriban egy nagy nézettségű slágere a YouTube-on, de egyébként nem vág a profilba, és azóta nem volt olyan száma, ami indokolta volna, hogy felléptessék. A nemrég nyílt, makói IQ Music Caféban pedig elsőre úgy értették az érdeklődésünket, hogy szeretnénk leszervezni egy koncertet Dopemannek, és megkérdezték, hogy mennyit kér.

Egy klubtulajdonossal beszéltünk, aki azt mondta, el tudja képzelni, hogy érhetnek hátrányok valakit, ha fellépteti Dopemant, de ez sem vele nem történt meg, sem konkrét esetről nem tudott. Volt viszont egy olyan programszervező, aki még név nélkül sem kívánt nyilatkozni semmit.

Márciusban a Nagy Duettben énekelt

Dopeman már 2012-ben azt mondta a Quartnak, hogy előfordult, hogy politikai nézetei miatt nem hívták meg fellépni. De azt is hozzátette, hogy "ha hangosan érzékeltetem a véleményem, akkor nagyon sok mindenkihez átmegy, mert az emberek többsége elégedetlen. Tehát ha ezt önző, piaci szempontból nézem, úgy is egy jó húzás." Idén januárban írt blogbejegyzésében viszont már úgy foglalta össze a saját és az ország helyzetét, hogy "akármerre nézek, mindenhol a félelem falaiba ütközöm", például "a szórakozóhely-tulajdonost győzködni kell, hogy meg merjen hívni".

E bejegyzésben a kereskedelmi tévékre is tett egy utalást. A két nagy közül ugyannakkor a TV2-n elég sok műsorban megjelent a közelmúltban, legutóbb most márciusban a Nagy Duettbe tért vissza, hogy Szinetár Dórával elénekeljen egy AC/DC-slágert. Az RTL Klubnál pedig azt mondták kérdésünkre, hogy nem is nagyon látják, hogy milyen műsorukban szerepelhetne náluk a rapper. A Dopeman által szintén említett rádiók közül tavaly októberben, a szobordöntős tüntetés után három Zala megyei adó adott ki közleményt, hogy nem fognak többet Dopeman-dalokat játszani. Azt írták, hogy "döntésünk nem politikai természetű, kizárólag az erkölcs és a demokrácia szilárd talaján állva hoztuk meg."

Azt pedig, hogy az újabb, erősen politizáló számokat nem játsszák a rádiók, nem szükséges annak betudni, hogy félnek valamiféle politikai retorziótól: simán lehet, hogy nem akarnak ilyen, potenciálisan sokakat elidegenítő zenét játszani. Hiszen egy dolog csinálni egy koncertet egy megosztó előadónak, amire az megy el, aki akar, más dolog rádióban lejátszani. (Az októberi szobordöntés, amelyen Dopeman részt vett, a Századvég közvélemény-kutatása szerint a lakosság 85 százaléka szerint "túlment a jó ízlés határán".)

A kiadókkal nehéz dolgunk volt, elvégre eleve nincs olyan sok, és már jó régen dolgoztott együtt Dopeman bármelyik céggel: 2008-ban jött ki az utolsó ilyen "hagyományos" lemeze, a 2012-es Drogsztár már magánkiadásban jelent meg, először ingyen volt letölthető, azóta digitális áruházakban kapható. (Lemezkritikánk itt olvasható.) Akikkel beszéltünk, azokat Dopeman nem kereste. De ezt a helyén kell kezelni: már évek óta az az elterjedt vélemény a magyar popban, hogy a lemezkiadás csak amolyan passzió, a zenész örülhet neki és mutogathatja, de pénzügyi szempontból nincs értelme.

2012. március 15-én, a Milla tüntetésén Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Most akkor üldözik, vagy nem?

Általában kétféle kép rajzolódott ki kicsit sem reprezentatív felmérésünk során. Sokak, főleg a vidéki klubok számára Dopeman egy előadó a sok közül, akit simán fel lehet léptetni, néha van valami nagyobb slágere, ami miatt érdemesebb hívni. Mások viszont azt mondták vagy érzékeltették, hogy szerintük Dopeman már nem igazán sikeres, túl régen volt olyan száma, ami igazán nagyot szólt volna, és kétségtelen múltbeli sikerei már túl régen voltak.

Ha megnézzük az adatokat, akkor a Facebookon a 73 ezernél több lájk soknak számít. Viszont az újabb zenés videók közül a két hete, március 11-én a YouTube-ra felkerült Egyszer volt, hol nem volt... (40. születésnapomra) alig lépte át a 12 ezres nézettséget, ami elég kevés, ha azt nézzük, hogy egy országosan ismert emberről van szó. Az ezt megelőző két zenés videó, a januári Az elmúlt 4 év két hónap alatt kb. 38 ezres, a tavaly októberi Magyarországon születtem (A szobordöntő balladája) öt hónap alatt kb. 130 ezres nézettségig jutott.

Ezeket a nem rossz, de azért nem is túl erős kategóriába sorolhatjuk. A számok pozícióját az is gyengíti, hogy valószínűleg egyiket sem játszotta sok rádió. Vannak zenekarok, amelyek ennél alacsonyabb YouTube-nézettséggel is sokat koncerteznek jó helyeken, de ezek más csatornákon is megjelennek, nemcsak a neten. Ha még azt is számításba vesszük, hogy biztosan vannak olyanok, akik inkább politikai indíttatásból néznek meg egy Dopeman-videót, hogy jól egyetértsenek vagy felháborodjanak, vagy hasonló okból lájkolják a Facebookon (bár nyilván nem lehet megmondani, hányan), akkor tovább erősödik az a benyomás, hogy Dopeman zenészként már nem tartozik az igazán népszerű előadók közé.

Dopeman közéleti pályafutásának főbb állomásai

2011-ben a Bazmeg című száma miatt feljelentették, aminek nyomán nemzeti jelkép megsértésének gyanújával indult nyomozás. A sokat vitatott számban Dopeman a Himnusz sorait keverte káromkodással. A nyomozást 2012 februárjában megszüntette a rendőrség.

2012 márciusában az Egymillióan a sajtószabadságért-csoport (Milla) alternatív köztársasági elnökké választotta az egyre többet politizáló rappert, aki március 15-i beiktatása után beszédet is mondott a Milla több tízezres tüntetésén.

2013 márciusában megalapította a Mafiát, azaz a Magyar Fiatalságért Pártot. Akkor még úgy tervezte, hogy a 2014-es választások után a parlamentben politizál majd tovább.

2013 szeptemberében a Szolidaritás tüntetésén ledöntötték Orbán Viktor négyméteres hungarocellszobrát. A szobor feje letört, a rendezvény konferansziéja, Dopeman belerúgott egy nagyot, majd diadalittasan a színpadra vitte, és úgy emelgette, mintha a Bajnokok Ligája trófeája lenne.