Vágólapra másolva!
A Malajziai Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén is egy Mercedes végzett az első és egy Ferrari a második helyen, Vettel azonban feltornázta a harmadikra a Red Bullt.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül35 bejegyzés
07:40
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Jó reggelt!

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Malajziai Nagydíj péntek délutáni szabadedzéséről élőben készülő tudósításunkban! A következő szűk két óra során szokás szerint igyekezni fogunk minél több háttérinformációval szolgálni a pályán zajló eseményekről. Az időeltolódás hét óra, Szepangban tehát mindjárt délután 2 óra lesz.

07:42
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton kezdett az élen

Az első szabadedzésen a Mercedes ott kezdte, ahol Ausztráliában abbahagyta: Lewis Hamilton 1:40.691-es idejével az élen végzett, de Kimi Räikkönennek alig 0,152 másodperces hátránnyal sikerült beférkőznie a két Ezüstnyíl közé a Ferrarival. Az idő ugyan tűrhető volt. az eső egyelőre megkímélte a mezőnyt, a pálya azonban nagyon nyers volt, így elég sok kicsúszást láthattunk. A délelőtt történtekről itt olvashatják a tudósításunkat.

Délelőtt Räikkönen férkőzött be a két Mercedes közé Forrás: AFP/Roslan Rahman
07:45
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

A Mercedesek gyorsak az egyenesben

A pálya harmadik szektorában Räikkönen érte el a legjobb részidőt, de a Mercedes motorok fölényéhez nem férhetett kétség: a végsebességek listáján ők végeztek az első hét helyen. A finn Ferrarija majdnem 10 km/ó-val lassabb volt az egyenesben.

07:49
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Egyelőre jó idő van

A világnak ezen a tájékán hírhedten szeszélyes az időjárás, és erre a hétvégére is ígértek esőt, de a második edzés kezdete előtt még süt a nap, felhőknek nyoma sincs az égen.

07:55
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Most itt van Jan Magnussen is

Azt még a tévéből nézte végig, ahogy a fia az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon a dobogón mutatkozik be, de Szepangba már elutazott, és éppen Kevinnel beszélget a McLaren garázsában.

07:58
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Forró az aszfalt

A levegő 34, a pálya már 50 fokos, ami alaposan próbára fogja tenni a gumikat. A monitor szerint 40% a valószínűsége, hogy az edzés alatt elered az eső. Ez arra késztetheti a csapatokat, hogy előrehozzák a közepes gumikon teljesített időmérő-szimulációjukat.

08:01
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Kobajasi kihagyja az edzést

Az ERS akkumulátora már az első edzés elején megadta magát a Caterhamben, amit ezért szétszereltek, de a javítást nem sikerül időben befejezniük, úgyhogy a japán ma sem jut messzire... Viszont megkezdődött az edzés, és Grosjean az első a pályán: nem csoda, a Lotusnak nagy szüksége van a kilométerekre. Már kilencen hajtottak ki a bokszból, hogy megtegyék az ellenőrző körüket.

08:04
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Chilton kicsúszott

Megcsípte a jobbelső kerékkel a 3-as kanyar belső rázókövét, ami megbolygatta a Marussia egyensúlyát, és a füvön kötött ki. A motorja nem fulladt le, de egyelőre hiába integet a beavatkozó bíróknak, hogy tolják vissza a pályára, pedig veszélyes helyen áll...

08:07
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Maldonado sem megy sehova

A Lotusa délelőtt füstölögve megállt, és most még mindig szétszerelve rostokol a garázsban. Chilton is kénytelen volt feladni a hiábavaló küzdelmet, a traktor megérkezett az autójához, hogy elvontassa a tetthelyről. Közben már nyolc versenyző megtett mért kört is, egyelőre 1:42.293-mal Hülkenberg vezet.

08:10
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Vergne megpördül

Az utolsó kanyarban kitör a Toro Rosso fara, így bemutat egy elegáns piruettet, de zavartalanul folytatja a körözést. Már tizen iratkoztak fel a tabellára.

08:14
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

A két Williams az élen

Bottas 1:41.072-es idejével 3 ezredet vert Massára, míg az első két szektorban Räikkönen érte el a legjobb részidőt, de így is csak a 3. helyen fejezte be a körét. Mögöttük az első negyedóra után Rosberg, Button, Alonso és Hülkenberg van. Egyelőre mindenki a kemény gumikat használta.

08:17
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Alonso átveszi a vezetést

1:40.737-es eredménye révén már ő a leggyorsabb. Hamilton néhány másodperccel utána fejezte be a körét, de 48 ezreddel lemaradt tőle, miközben Hülkenberg lesodródott a fűre a bokszbejáratnál.

08:21
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Ismét gondban a Lotus

Amíg Maldonado autója bakon áll a garázsban, Grosjean beragadt váltóval sántikált vissza a bokszba, de legalább addigra megtett 9 kört. Már csak Chiltonnak, Kobajasinak és Maldonadónak nincs időeredménye, míg Vettel feljött harmadiknak Alonso és Hamilton mögé.

08:25
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Ecclestone most hallja először a motorokat

Ausztráliában ő is csak a tévében látta a versenyt, úgyhogy élőben most hallja először a turbók hangját, és a Sky-nak elismerte, hogy az távolról sem olyan rossz, mint állították. "Ha kicsit emelni tudjuk a hangerőt, minden rendben lesz" - mondta. Közben Martin Brundle, aki a pálya szélén áll, arról számolt be, hogy az autók a kanyarokban is gyorsabbnak tűnnek, mint tavaly, mert a versenyzőknek látványosabban kell birkózniuk velük.

08:29
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Az első fél óra után, a kemény gumikon így állunk: Alonso, Hamilton, Vettel, Bottas, Massa, Ricciardo, Räikkönen, Rosberg, Vergne, Button. Pérez tette fel elsőként a közepes gumikat az imént, és 1:44.239-ről 1:41.671-re javított, de így is csak a 11. helyet szerezte meg a Force Indiával.

08:33
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Előkerültek a lágyabb gumik

Hamilton, Bottas, Massa és mások is megjelentek a pályán, hogy menetrend szerint nekivágjanak az időmérő-szimulációjuknak. Mindjárt meglátjuk, mire mennek velük...

08:35
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Rosberg a leggyorsabb

Ő az első, aki befér 1:40 alá a hétvégén: 1:39.909 alatt teljesíti a körét a közepes gumikon, 1 tizedet verve Hamiltonra és 2 tizedet Massára. Az első szektorban Bottas volt a leggyorsabb, de az utolsót elrontotta, így csak 7. lett.

08:39
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Räikkönen a második

Akárcsak délelőtt, sikerült beférnie a két Mercedes közé, miután ő is megtette a körét a közepes gumikkal. Magnussen viszont küszködik, most az utolsó kanyarban sodródott le az ívről.

08:41
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Alonso csak a negyedik

2 tizeddel lemaradt Räikkönentől, de a Ferrari így is elég meggyőzőnek tűnik: ők a Mercedes legkomolyabb kihívói egyelőre. Most azonban jön Vettel...

08:43
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Vettel a Williamsek között

A pálya közepén az övé lett az abszolút legjobb részidő, végül azonban csak a 6. helyre, Massa és Bottas közé kormányozta az autóját. Horner az imént a Sky-nak azt állította, a Red Bull 8 tizedet veszít az egyenesekben a motorerő hiánya miatt. Egyébként a 3. helyezett Hamiltont, valamint Alonsót, Massát és Vettelt csak egytized választja el egymástól.

08:47
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Vettel már a harmadik

Az etapja 5. körében javított, amire mások nem igazán voltak képesek, vagyis úgy tűnik, a Red Bull elég jól bánik a gumijaival. Vettel is bebújt 1:40 alá, ez rajta kívül csak Rosbergnek és Räikkönennek sikerült.

08:50
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

A Mercedesek már elkezdtek a versenyre készülni, egyelőre kitartva a lágyabb keverékű gumik mellett. Rosberg éppen a rajtolást gyakorolja a bokszkijáratnál. Az időmérő-szimulációk után a sorrend: Rosberg, Räikkönen, Vettel, Hamilton, Alonso, Massa, Ricciardo, Button, Bottas, Hülkenberg.

08:53
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

A gumik közötti különbségek

Néhány versenyző legjobb körideje a kemény => közepes gumikon.

ALO 1:40.737 => 1:40.103
HAM 1:40.785 => 1:40.051
VET 1:41.041 => 1:40.161 => 1:39.970
BOT 1:41.072 => 1:40.638
MAS 1:41.075 => 1:40.112
RIC 1:41.079 => 1:40.276
RAI 1:41.142 => 1:39.944
ROS 1:41.195 => 1:39.909
VER 1:41.576 => 1:40.777
BUT 1:41.635 => 1:40.628

A különbség 0,8-1,0 másodpercnek tűnik a keverékek között.

08:56
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Megkezdődtek a versenyszimulációk

A versenyzők többsége egyelőre a közepes keveréken vágott neki a hosszabb etapjának, Hamilton az előbb le is sodródott a pályáról. Most 12 autó van a pályán, elég sűrű a forgalom.

09:00
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Button gyors

A kemény Pirelliken teljesített egy 1:40.649-es kört, ami érdekes módon csak 2 századdal maradt el a legjobb lágy gumis eredményétől. Ezt azt sugallja, hogy a McLaren egy mért körben nem préselt ki mindent az autójából az előbb.

09:04
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

A Mercedes kiegyensúlyozottnak tűnik

A legutóbbi körben ugyan 1:44.280-nal Vettel volt a leggyorsabb, de neki ez még csak a 7. köre ebben az etapban, míg Rosberg már a 12. körét teljesítette 1:44.651 alatt. A Mercedesek régóta 1:44 közepére képesek, nagyon egyenletes időket futnak. Jelenleg csak Ricciardo és Button használja a kemény gumikat a hosszú etapjában. Vettelnek szóltak a rádión, hogy "az opciós gumikkal nagynak tűnik a kopás, kíméld őket a szokásos módokon!"

09:08
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Rosberg már a 15. körében jár

Ezt már 1:48.328 alatt teljesítette, de a rádión folyamatosan kapja az utasításokat arról is, hogy a benzinnel mennyire kell spórolnia. Massa a 15. körét is 1:46.387 alatt tette meg, ám a következőben Rosberg is visszagyorsult 1:45.879-re. Vettel a 11. körében 1:44.848-nál jár.

09:13
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Grosjean Lotusa megint lerobban

A sebességváltó átugrott egy fokozatot, így az autó a 4-es kanyarnál megállt. Viszont el akar gurulni, ezért Grosjean elszaladt egy kavicsért, és kitámasztotta a jobbelső kerekét... Egy sportbíró a biztonság kedvéért így is tartja a lábával.

09:20
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

A Mercedesek a kemény gumikon

Ők átváltottak a másik keverékre a következő hosszú etapjukhoz. A legutóbbi körét Rosberg 1:45.326, Hamilton 1:44.650 alatt tette meg, míg Räikkönen, aki a 11. körében jár a közepes Pirelliken, arra panaszkodik, hogy a hátsó gumik "máris gyatra állapotban" vannak.

09:23
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Räikkönen is keveréket váltott

Ő, a Mercedes párosa, valamint Hülkenberg és Vergne használja a kemény Pirelliket, a többség továbbra is kitart a közepesek mellett. Egyelőre úgy tűnik, a Red Bull kevésbé koptatja a gumikat, mint a többiek, de Horner szerint ezt még nehéz megítélni.

09:27
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Nem változott az időmérő-szimulációk óta, tehát így fest: Rosberg, Räikkönen, Vettel, Hamilton, Alonso, Massa, Ricciardo, Button, Bottas, Hülkenberg. Már csak 2 perc van hátra.

09:29
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Magnussen nagyot fékez

A bokszbejáratnál az utolsó pillanatban kap észbe, és lassítja le füstölő kerekekkel a McLarent a 80 km/ó-s megengedett sebességre.

09:31
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Ricciardo kicsúszik

"Csak egy kirándulás a kavicságyba" - jelenti a rádión, miután visszavánszorog a pályára a 11-es kanyarnál.

09:33
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Az edzésnek vége

Rosberg nyert, az esőt megúsztuk. Köszönjük a figyelmet, de ne menjenek messzire, mert hamarosan bővítjük a cikket az összefoglalóval, később pedig jelentkezünk az esélylatolgató elemzéssel is!

09:40
március 28, 2014
Vágólapra másolva!

Az eredmények

A Mercedes megtartotta a vezetést a Malajziai Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén is, amelyen azonban csapattársa, Lewis Hamilton helyett Nico Rosberg állt az élre. Kimi Räikkönen sokkal jobban boldogult a Ferrarival, mint eddig: akárcsak délelőtt, sikerült megszereznie a második helyet, a harmadikra pedig a címvédő Sebastian Vettel tornázta fel a Red Bullt.

Mivel a várt eső nem érkezett meg Szepangba, az edzés forgatókönyve a szokványos módon alakult. A versenyzők először a keményebb gumikkal köröztek, bő félóra után teljesítették az időmérő-szimulációikat a lágyabb keverékkel, beállítva a végső sorrendet, majd a versenyre készülve nekiálltak a hosszú etapjaiknak.

A Ferrari számára biztatóan alakult a nap: amellett, hogy Räikkönen mindössze 35 ezredmásodperccel maradt le Rosbergtől, a tempójuk a hosszú etapokon is erősnek tűnt. Az már most, az 50-52 fokos aszfalton nyilvánvalóvá vált, hogy a hőség miatt a gumik gyorsabban használódnak el a vártnál, ami a versenyen fontosabb tényező lehet a 100 kg-os üzemanyaglimitnél.

Rosberg vette át a vezetést délután - a galériához kattintson! Forrás: AFP/Mohd Rasfan

Ebből a szempontból a Red Bull áll a legjobban, mert a köridőkből úgy látszott, ők a többieknél kevésbé koptatják a gumikat. Vettel úgy került egy tizedmásodpercen belül Rosberg Mercedeséhez képest, hogy a közepes Pirellikkel nem is az első körében érte el a legjobb időeredményét, Daniel Ricciardo viszont ezúttal 3 tizedmásodperccel lassabb volt nála.

A Williams ismét biztatóan szerepelt. Bár Felipe Massa csak a 6. helyen, Hamilton és Fernando Alonso mögött végzett, ő is egyike volt annak a tizenegy versenyzőnek, aki 9 tizedmásodpercen belül tudott kerülni Rosberg eredményéhez képest. A legjobb tíz közé egyik autójával, Nico Hülkenberg jóvoltából beverekedte magát a Force India is.

Az edzés ugyanakkor nem zajlott mindenki számára zökkenőmentesen. Kamui Kobajasi, aki már délelőtt is szinte végig a garázsban rostokolt, a hajtáslánccal kapcsolatos hiba miatt most sem tudott kimenni a pályára, ahogy Pastor Maldonado sem. Az ő Lotusa végig egy bakon állt szétszerelve, és csapattársa, Romain Grosjean is csak 14 kört tett meg, mielőtt a sebességváltója másodszor is megadta magát. Max Chilton az edzés elején kicsúszott, később azonban visszatérhetett a pályára.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!