Felfedték lapjaikat az európai óriások

Vágólapra másolva!
Ma bepörgött az európai gyorsjelentési szezon is, több nagy európai vállalat is kora reggel számolt be első negyedéves jelentéséről, köztük a Nokia, a BP, a Gazprom vagy a Santander is. A többségük kellemes meglepetést tartogatott a részvényeseknek, de akadt azért rosszabb számokat közlő cég is.
Vágólapra másolva!

Nokia, Santander

5 milliárd eurót költene a Nokia részvény visszavásárlásokra, adósságcsökkentésre, valamint osztalékra, továbbá azt is bejelentette a vállalat, hogy Rajeev Suri lesz majd az új vezérigazgató. A Microsoftnak eladott készülékgyártás nélküli nettó nyereség ugyanakkor 108 millió euró lett, miközben tavaly még 98 millió eurós vesztesége volt a vállalatnak. Az árfolyam 7 százalékos pluszban.

Jól szerepelt az első negyedévben a Banco Santander is, miután 1,3 milliárd eurós nettó nyeresége szépen meghaladta az 1,23 milliárd dolláros várakozásokat. Közben a spanyol bankcsoport bejelentette, hogy 4,7 milliárd euró értékben vásárolja meg a brazil egységének 25 százalékát, ami 20 százalékos prémiumot jelent. Az árfolyam 0,7 százalékkal emelkedik.

Statoil, BP, Gazprom

Remek gyorsjelentést könyvelhet el a norvég Statoil, mivel a tisztított nettó nyereség 15,8 milliárd norvég korona lett az előző negyedévben, szemben a várt 12,4 milliárdos várakozással, és az egy évvel korábbi 12 milliárddal. Elsősorban az emelkedő amerikai gázárak segítették a jó teljesítményt, ez Hedge Lund, a vezérigazgató szerint 9 százalékos pluszt jelentett. Az organikus növekedés 2 százalékos lehet 2014-ben. A Statoil árfolyama 3,3 százalékkal halad felfelé.

9,75 centre emelte negyedéves osztalékát a BP, miközben az elemzők 9,5 százalékot vártak a mai gyorsjelentést követően. A tisztított nyereség ugyanakkor "csak” 3,2 milliárd dollár lett, ami bár az elemzői várakozásokkal egybevág, jelentős visszaesés az egy évvel korábbi 4,2 milliárd dollárhoz képest. Főleg a finomítók csökkenő nyereségessége, illetve az alacsonyabb kitermelés érintette negatívan a brit olajipari óriást. Az árfolyam egy százalékkal emelkedik.

Az ukrán feszültségek miatt gyenge negyedévről számolt be az orosz Gazprom, nettó profitja 7 százalékkal csökkent 1140 milliárd rubelre, ami még az elemzői várakozást is alulmúlta (1240 milliárd rubel). Nem tesz jót a cégnek az sem, hogy az EU és az USA is szankciókat fogalmazott meg Oroszoprszággal szemben. Mivel Ukrajnán keresztül jut el a Gazprom gázexportjának nagy része Európába, így itt is lehetnek fennakadások. A gyenge negyedév ellenére a Londoni tőzsdén forgó Gazprom részvények árfolyama 2 százalékkal emelkedik.

Orange, Sanofi

Felemásra sikerült viszont az Orange gyorsjelentése, miután a francia telekomcég ugyan hozta az elemzői várakozásokat, de továbbra is csökkenést mutat az árbevétel (9,8 milliárd euró), valamint az EBITDA (3 milliárd) is. Azonban a cégnél megállt a profitabilitás csökkenése, amit főleg az Iliad támasztotta verseny okozott az elmúlt két évben. Az Orange árfolyama több mint két százalékos pluszban van.

Felemás lett a francia Sanofi gyorsjelentése is, az árbevétel csak 1,55 milliárd euró lett (várt: 1,6 milliárd euró), miközben az 1,21 eurós EPS minimálisan haladta meg az 1,19 eurós várakozásokat. Főleg a devizahatások érintették negatívan az elmúlt 12 hónapban 6,2 százalékot eső gyógyszergyártó árfolyamát, aminek hatása a vezérigazgató szerint ebben a negyedévben is jelentkezhet. Ma 0,8 százalékkal csökken a Sanofi árfolyama.