Vágólapra másolva!
Új csúcsra ment az S&P 500 tőzsdeindex az USA-ban, köszönhetően a vártnál jobb makroadatoknak. Ma pedig az ázsiai börzéken is a vevők vannak többségben.
Vágólapra másolva!
  • A vártnál jobb makroadatok segítségével újabb rekordszintre emelkedett az S&P 500 tőzsdeindex. Az új zárócsúcs 1911,91 pont. De mellette a Dow Jones és a Nasdaq is jó napot fogott ki, utóbbi közel nyolc hete nem látott magasságokig szárnyalt. Ráadásul tegnap a forgalom is jól alakult.
  • Ahogy arról már tegnap beszámoltunk az érkező makroadatok közül több is felülmúlta a várakozásokat, és ez megalapozta az emelkedést a parketteken.
  • Ma nem érkezik fontos makrogazdasági mutató, így csendesebben folyhat majd a kereskedés. Viszont csütörtökön érkezik az amerikai első negyedéves GDP második olvasata, valamint lakáspiaci és munkaerőpiaci adat is.
  • Az arany viszont nagyon rossz formában volt tegnap, és 1264 dollárig esett az árfolyama. Ebben főleg az játszhatta a szerepet, hogy a technikai elemzés szemszögéből meglehetősen csúnya a kép az arany grafikonján, és a jó makroadatok sem tettek jót a nemesfémnek.
  • A jó részvénypiaci hangulat pedig átragadt az ázsiai piacokra is. Az összes vezető tőzsde a zöld tartományban zárt, vagy ahol még folyik a kereskedés ott időzik.
  • Az európai határidős indexek pedig egy hajszálnyival magasabban nyithatnak a tegnapi záróáraiknál, de persze ez még változhat.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu