Bele lehet szeretni a Nemzeti Színházba

David Doiashvili Anglia, Horvátország és Tbilisi után idén nyáron a gyulai Shakespeare Fesztiválon is színpadra állította a Szentivánéji álmot. A rossznyelvek szerint az előadás csupán a korábbi rendezések újrahasznosítása volt, de Doiashvili visszautasítja a vádakat. A Nemzeti Színház ma délutáni nyílt előadásán bárki meggyőződhet róla, mire képes a szentivánéji álomgyár.

Hogy érzi magát? Úgy hallottam, nagyon izgatott a Szentivánéji álom nemzeti színházi próbái miatt.

Rosszul. Az ember persze mindig így van ezzel a bemutató előtt.

A gyulai Shakespeare Fesztiválon tartott bemutató előtt a prae.hu-nak azt nyilatkozta, hogy alig várja ezeket a próbákat, mert beleszeretett a Nemzeti Színház színpadába és a tér adta lehetőségekbe. Ütközött esetleg nem várt nehézségekbe is?

Nem, épp ellenkezőleg. Itt az egyetlen nehézséget a lehetőségek hihetetlen tárháza okozza. Ezért sajnálom, hogy ezek közül nem tudok mindent kihasználni. A próbák utolsó fázisában is újabb és újabb ötletek merültek fel. A rendezőnek ilyenkor már vissza kell fognia magát.

Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának próbáján a budapesti Nemzeti Színházban Forrás: MTI/Kallos Bea

Már a gyulai előadás is rendkívül látványosra sikerült. Mivel lehet ezt még tovább fokozni?

Majd a bemutató után kiderül. Egészen őrült dolgokat ki lehet találni, és itt mindezt meg is lehet valósítani. A Nemzeti Színházban remek technikai személyzet dolgozik, akik anélkül is pontosan tudják, mit szeretnék, hogy kimondanám, úgyhogy a műszakkal maximálisan elégedett vagyok. És ez engem lelkesít, hiszen sok színházban dolgoztam már, de ilyen inspiráló légkörrel még sehol nem találkoztam. Azt gondolom, hogy ez egy óriási fegyvertény a Nemzeti Színház részéről.

A változások kizárólag a színpadképet érintik, vagy ezek az előadás egészét, hangsúlyait is óhatatlanul befolyásolják?

Az összkép természetesen megmarad, de koncepcionális szempontból a Szentivánéji álom komoly változáson megy át, hiszen sokkal álomszerűbbé válik az előadás. A munka kezdetén, amikor elkezdtünk foglalkozni a Szentivánéji álommal, éppen ez az álomszerűség volt a kiindulópont.

Vannak jelenetek, melyeket már átdolgoztunk, de csak két nappal a premier előtt láttam először egyben az előadást, és még most is változtattam. Eddig csak a technikáról kérdezett, de minden koncepció csak akkor kel életre, ha olyan nagyszerű színészekkel dolgozhat az ember, mint Nagy-Kálózy Eszter és Szarvas József, Horváth Lajos Ottó vagy Tompos Kátya és egy sor remek fiatal művész.

Fogalmazhatunk úgy, hogy tökéletesedett a Szentivánéji álom a gyulai Shakespeare Fesztiválon tartott előbemutató óta?

Abszolút.

Szentivánéji álom Forrás: Copyright Eöri Szabó Zsolt/Eori_Szabo_Zsolt

Már csak azért is kérdezem, mert amennyire a gyulai előadás hatása alá kerültem, annyira csalódott voltam, amikor szembesültem a Szentivánéji álom korábbi, Tbilisiben bemutatott változatával. Előbbi ugyanis az alábbi videó tanúsága szerint feltűnően hasonlít az utóbbira.

Egyáltalán nem gondolom azt, hogy a két előadás hasonlítana egymásra. A Szentivánéji álmot megrendeztem már Angliában, Horvátországban és Tbilisiben is, és itt teljesen más koncepcióval dolgoztam. A mostani bemutató egyáltalán nem hasonlít ezekre az előadásokra. Londonban még a meseszerű, könnyedebb – mondhatni hagyományosabb – értelmezés útját választottam, Tbilisiben a fő koncepció az volt, hogy a szereplők egytől egyig próbababák, míg itt ezt a vonalat egyáltalán nem használtam.

Ami a legfontosabb, ezúttal az alapgondolat is teljesen más volt. A Nemzetiben a szereplők szövevényes érzelmi labirintusba keverednek az álom és a valóság határvidékén, és már nem tudnak különbséget tenni a vágyaik diktálta álom és az általunk élt valóság között. Sőt az álmokban megélt érzések tűnnek valóságosabbnak.

Szentivánéji álom Forrás: Copyright Eöri Szabó Zsolt/Eori_Szabo_Zsolt

Én nem láttam a tbilisi előadást, csak a fenti videót, de a vetített háttér, a kötélhúzás, az irodai székek, a guruló zongora, a daru segítségével lebegő Titánia és Oberon vagy a mobil díszletfal mind-mind visszaköszöntek a gyulai előadásban.

David Doiashvili Forrás: Eöri Szabó Zsolt/Eöri Szabó Zsolt

Nos, a budapesti előadásban például már nincsenek daruk. Nyilván lehet találni párhuzamokat a formai megoldásokban, de ettől a két előadás még nem lesz ugyanolyan, mert más a koncepció. A hasonlóságokat én inkább úgy nevezném, hogy ez az én színházi kézírásom. Lehet, hogy egy-egy motívum egyezik, de ahogy felépítettem a jeleneteket, az nagyon erősen különbözik.

Nagy segítségemre volt Kozma András dramaturg, aki figyelmembe ajánlotta, hogy a darabnak két remek fordítása is létezik, amivel tovább gazdagítjuk az előadás tartalmi koncepcióját. A realitás világát Nádasdy Ádám modern szövegével érzékeltetjük, a varázslatosan lidérces álom képeihez pedig Arany János 19. századi költői sorait használjuk. Az előadás végén, az ébredéstől kezdve keveredik a két fordítás, hiszen a szereplők maguk sem tudják már, hol az álom, és hol a valóság határa.

Azért sajnálom, hogy erről a színházi gondolkodásmódról egy árva szó nem esik a színlapon (Shakespeare-ről, a Szentivánéji álom recepciójáról és a darab magyarországi színpadi hagyományairól annál több), mert ez nagyon szimpatikus hozzáállás. Mindig így dolgozik? Újra és újra elővesz egy témát és addig csiszolja, ameddig késznek nem érzi?

Őszintén szólva én nem ezt a darabot szerettem volna megrendezni, hanem A vihart – talán most ez a Shakespeare-dráma áll hozzám a legközelebb. Sok-sok megbeszélés után azonban abban maradtunk, hogy legyen a Szentivánéji álom. Elsősorban azért, mert a színház szempontjából sokkal jobban ki tudtuk osztani a szerepeket.

Szentivánéji álom Forrás: Copyright Eöri Szabó Zsolt/Eori_Szabo_Zsolt

Másrészt azért, mert az előadás a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház koprodukciójában készült, a Shakespeare Fesztiválra pedig már be volt tervezve egy előadás A viharból. De itt és most ünnepélyesen megfogadom, hogy bárhová is hívnak, nem fogok több Szentivánéji álom-előadást rendezni. Legalábbis tíz éven belül biztosan nem, és akkor is teljesen más koncepcióval. Mert ennyi idő alatt azért az én életszemléletem is megváltozik.

Pedig kifejezetten érdekelne, mennyire érzi késznek a mostani előadást, és mi az, amit biztosan megtartana a jelenlegi produkcióból egy későbbi bemutatóhoz?

Ebből az előadásból leginkább azt a barátságos, bizalmi légkört vinném tovább magammal, ami a próbák folyamán körülvett engem, és ami a színház és a színészek részéről folyamatosan áradt felém. Arról nem is beszélve, hogy bárcsak mindenütt ilyen színpad lenne, mint itt – ennek az emlékét mindenképpen megőrzöm.

Szentivánéji álom Forrás: Copyright Eöri Szabó Zsolt/Eori_Szabo_Zsolt

És erre a sokat emlegetett színpadra milyen A vihart álmodna?

Egy abszolút őrült előadást! Van egy sanda gyanúm, hogy Shakespeare eleve erre a színpadra írta A vihart.

Lát arra esélyt, hogy ez a közeljövőben megvalósul?

Erre még nem gondoltam, de az az igazság, hogy 2016-ig eléggé be vagyok táblázva.

Mesélne ezekről a tervekről?

Először Szlovéniában rendezek, aztán Kínában, majd Tbilisiben fogok dolgozni, közben Londonban a Cseresznyéskertet állítom színpadra. Ez összességében hat előadást jelent, amire nagyon komolyan fel kell készülnöm, tehát félig-meddig már a következő feladaton jár az eszem.

David Doiasvili grúz színházi rendező. Tbilisziben született, itt szerzett diplomát a Sota Rusztaveli Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendezői szakán. 1998-tól a Mardzsanasvili Színház főrendezője, 2007 óta a Vaszo Abasidze Állami Zenés és Drámai Színház igazgató-művészeti vezetője Tbilisziben. Olyan jelentős európai teátrumokban is dolgozott, mint a londoni Royal National Theatre, a leedsi Playhouse Theatre és a szentpétervári Mariinszkij Tyeatr. 2014-ben az I. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón a Macbeth-rendezése volt látható a Nemzeti Színházban. A 2014/2015-ös évad második premierje az általa rendezett Szentivánéji álom.