Látványos videón a masszív napkitörés

napkitörés AR 12192
Vágólapra másolva!
Helyenként problémákat okozott a telekommunikációban a Jupiter méretű napfolt kitörése.
Vágólapra másolva!

Az AR 12192 a jelenlegi napciklusban a legnagyobb ismert napfolt, nagysága összemérhető a Jupiterrel, Naprendszerünk legnagyobb bolygójával. Október 19-e óta folyamatosan ontja magából a kitöréseket, a legutóbbi múlt pénteken történt, a videón is rögzített esemény a negyedik a sorban.

Az AR 12192 egyik napkitörése kifejezetten látványos volt október 23-án, amikor az Egyesült Államok felett részleges napfogyatkozás volt. A napfolt mind a négy kitörése a legmagasabb, ötödik, "X" kategóriába sorolható. Az eddig megfigyelt legnagyobb kitörés X28-as volt 2003-ban (28-szor akkora, mint egy X1). A videón látható kisebb, X3,1-es.

Napfolt

A Napban keringő mágneses áramlatok nem mindig tudnak akadálytalanul mozogni, "eldugulnak": így keletkeznek a napfoltok. Ez a Nap felszínén úgy jelenik meg, mint egy "hideg gödör". A napfoltok ugyanis kráterszerűek és átlagosan 2000 C°-al hidegebbek a környezetüknél, ezért tűnnek sötétebbnek is. A szó szoros értelemében sötétnek viszont nem nevezhetőek, hiszen még így is 3500 C° körüli hőmérséklettel rendelkeznek, így inkább csak kevésbé vakítóan fényesek.

A napfolt ugyan "sötét" a napkitörés viszont egy fényes robbanás, amely túlragyogja a korongot. A kitöréskor nagy mennyiségű energia szabadul ki a Nap felszínéből és részecskefelhő indul meg a Föld felé. Ezek főlek nagy energiájú elektronokból, atomokból és ionokból állnak és néhány nap késéssel érik el a Földet. A napkitörésnek csak egy része zajlik a látható fény tartományban, de rádiófrekvencián és gamma-sugárzásként is érzékelhető a robbanás.

Az X3,1-es napkitörés a jelenlegi legnagyobb napfoltból ered. Forrás: NASA/SDO

A kommunikációs rendszereket ugyan zavarhatják, élettani hatásai nincsenek az ilyen erősségű napkitöréseknek, mivel a Föld légköre megvéd az erős sugárzástól. Az asztronauták a műholdak viszont védtelenek velük szemben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!