Tényleg mindent szabad, ami nem tilos?

Vágólapra másolva!
Olykor törvényadta lehetőségünk van eltérni egyes rendelkezésektől a vállalati működésben – természetesen korlátok között. Még a szakemberek sem látnak teljesen tisztán abban, melyek ezek, de bizonyos szabályokról már most el lehet dönteni, a fekete, a szürke vagy a teljesen tiszta zónába tartoznak.
Vágólapra másolva!

Míg a régi társasági törvény szabályozása alapvetően kötelező erejű volt, addig az új Ptk. bevezette a ”mindent szabad, ami nem tilos” elvét, azaz bizonyos határok között el lehet térni a társasági jogi szabályoktól. Ez alól biztosan kivétel,

  • ha az eltérést maga a törvény tiltja,
  • ha az a hitelezők, munkavállalók vagy a kisebbség jogait nyilvánvalóan sérti,
  • ha az a társaság feletti törvényességi felügyelet érvényesülését akadályozza.

Bejó Ágnes, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje szerint a szakemberek között is hónapok óta óta heves vita tárgya, mely szabályokról van szó. Az új Ptk. első évének végére kikristályosodni kezd a bíróságok álláspontja a kérdésben. Eszerint a fentiek mellett a jellegadó sajátosságokat leíró szabályoktól sem térhetnek el a cégek. Meg kell tehát vizsgálni, státuszszabálynak minősül-e a kérdéses rendelkezés. De ez sem mindig egyértelmű a gyakorlatban, véli Bejó Ágnes.

A fekete lista

A bíróságok viszonylag gyorsan kimondták, hogy nem megengedett részvénytársaság és korlátolt felelősségű társaság fogalmi elemeit ötvözni vagy keverni. Egy kft. továbbra sem fog tudni részvényt kibocsátani, sem a részvénytársasági igazgatósághoz hasonló testületet (például ügyvezetőséget) létrehozni. Még képlékeny, de eldőlni látszik az is, hogy egy tag továbbra is csak egy üzletrésszel rendelkezhet.

Nem meglepő módon a bírói gyakorlat nem enged eltérést az egyes társasági jogi formákra jellemző felelősségi szabályok alól sem: egy kft.-nek vagy egy részvénytársaságnak bármely tagja továbbra sem rendelkezhet korlátlan felelősséggel. A kkt. tagjainak vagy a bt. beltagjának a felelőssége sem korlátozható a tagok megállapodása által.

A szürke lista

Számos társasági jogi rendelkezés tekintetében nem alakult még ki egységes álláspont, hogy azok státuszszabálynak minősülnek-e vagy sem. Ezeket a kérdéseket cégbíróságok vagy bíróságok egyelőre az ország különböző pontjain eltérően kezelik.

Nincs meg még a végső válasz például arra, hogy egy kft. törzsbetétje lehet-e kisebb 100.000 Ft-nál. Vagy arra, eltérhet-e a társaság azon szabálytól, mely szerint a saját üzletrészt egy éven belül be kell vonni. Gyakran felmerül továbbá a kérdés, státuszszabály-e az a rendelkezés, mely szerint valamely speciális részvényosztályba vagy részvényfajtába tartozó részvények száma nem haladhatja meg a jogszabályban foglalt mértéket – így például a dolgozói részvények együttes névértéke nem haladhatja meg az alaptőke 15 százalékát.

Elképzelhető, hogy a fenti kérdésekben egy miskolci és egy budapesti cégbíróság ellentétes következtetésre jut. Ami korántsem megnyugtató.

A fehér lista

Az új Ptk. közel egyéves gyakorlata szerencsére kidolgozta azon rendelkezések körét is, amelyektől az eltérés a bíróságok egyöntetű véleménye szerint lehetséges. Nem akadály, ha a jogszabály egy adott rendelkezésnél a „kell” vagy „nem lehet” kifejezést használja – ez önmagában nem jelenti azt, hogy az adott rendelkezéstől ne lehetne eltérni. Ha például a törvény arról rendelkezik, hogy a társaság munkavállalója „nem lehet” a felügyelőbizottság tagja, a tagok a társasági szerződésben feloldhatják ezt a tilalmat.

A társaságok szabadon létrehozhatnak a jogszabályban foglalt szervezeti egységeken túlmenő szerveket és bizottságokat, ezen szervek tagjainak felelősségét szabályozhatják és ezen szervekhez társasági jogi erővel bíró (azaz kikényszeríthető) hatásköröket rendelhetnek. Így például a tagok a taggyűlés mellett, meghatározott tagok részvételével működő tulajdonosi bizottságot hozhatnak létre, amely akár át is vehet egyes, korábban a taggyűlés hatáskörébe tartozó kérdésekben való döntéshozatalt.

Üdvözlendő az a rugalmasság is, amellyel a cégbíróságok a kft. mintájára egy zrt.-nél is megengedik, hogy a társaság a vesztesége fedezésére a tagoktól pótbefizetést követelhessen. A bírósági gyakorlat alapján nincs továbbá akadálya annak sem, hogy egy bt. kültagja vezető tisztségviselő legyen – még ha ettől a lehetőségtől a társasági törvény 1988 óta konzekvensen és mereven elzárkózott.

Merre tovább?

Látható, hogy az új törvény szabályozási logikája nagy horderejű szemléletváltást igényel. Ez hosszadalmas folyamat. Bizonyos fokig érthető ezért az a bírósági álláspont is, amely inkább a konzervatív megközelítést választaná ahelyett, hogy feltárja Pandora szelencéjét – a beláthatatlannak tűnő következményekkel együtt. A szabályozás adta rugalmasságnak azonban nem a bíróság vagy az ügyvédség kényelmét kell szolgálnia, hanem mindenekelőtt a gazdasági élet változatos igényeit kell kielégítenie. Csak bízni lehet abban, hogy előbb-utóbb beáll egy olyan egyensúlyi helyzet, amely alkalmas lesz ennek a szerepnek a betöltésére – véli Bejó Ágnes.