Már a bíróság is e-mailben és sms-ben tájékoztat ügyeinkről

justitia jusztícia bíróság jog
Budapest, 2011. december 14. Justitia szobra az aulában, a Legfelsőbb Bíróság épületében, Budapesten. A kormány által átalakított bírósági rendszerben a Legfelsőbb Bíróság megváltozott jogkörökkel, Kúria néven folytatja tevékenységét 2012. január 1-jétől. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A bírósági elektronikus figyelmeztető rendszer megteremti annak lehetőségét, hogy az állampolgárok a folyamatban lévő bírósági ügyeikben – előzetes regisztrációt követően – egyes adatokról, eljárási eseményekről elektronikus figyelmeztető értesítést kapjanak sms vagy e-mail formájában.
Vágólapra másolva!

Az Origó értesülése szerint a kezdeményezést eredetileg a Budapesti Ügyvédi Kamara indította el. Az ügyvédi vezetés célja, hogy az ügyvédek tapasztalatai, észrevételei minél szélesebb felületről érkezzenek be, és annak alapján a betekintési rendszer folyamatosan, és az ügyvédek tapasztalatait figyelembe vevő módon bővüljön.

Az Országos Bírósági Hivatal által indított EKOP projektek eredményeként a bíróságokon jelentős technológiai újításokat vezettek be 2015. január 1-jétől.

Új projektek a bíróságokon

A projekt részei közül az állampolgárok számára az úgynevezett „Levelező” és a „Hírvivő” projektek nyitnak meg új lehetőségeket egy elektronikus ügyfélportál létrehozásán keresztül.

A rendszert az állampolgárok a bíróságok központi honlapjáról (www.birosag.hu), illetve közvetlenül az https://e-ugyintezes.birosag.hu/ oldalról érhetik el, és itt találnak részletes tájékoztatást az egyes elemek igénybevételével kapcsolatosan.

Személyes megjelenés nélkül

A projekt útján megvalósuló fejlesztések egyike, hogy az ügyfelek a bíróságokon való személyes megjelenés nélkül, elektronikus formában – az Ügyfélkapun – keresztül tudnak panaszbejelentésekkel élni a bíróságok felé.

Ennek segítségével egy elektronikus nyomtatvány használatával gyorsabban, és egyszerűbben tehetik meg panaszaikat.

Eljárási időtartam kalkulátor

A másik fontos lépés az eljárás időtartam kalkulátor bevezetése, melynek segítségével az állampolgárok tájékozódhatnak arról, hogy az adott bíróságon az ügyek várhatóan milyen időtartam alatt fejeződnek be.

Fotó: Bielik István - Origo

Az ügyfél az oldalon található kalkulátor segítségével össze tudja hasonlítani a várható pertartamot az egyes bíróságok között, továbbá információkhoz juthat azon tényezőkről, melyek befolyásolják az ügyek befejezését.

A leglényegesebb újítás

A projekt elemei közül talán a leglényegesebb újítás a bírósági elektronikus tájékoztatási és figyelmeztető rendszer bevezetése. A bírósági elektronikus tájékoztatási rendszer lényege, hogy az állampolgárok és képviselőik a bírósági ügyek őket érintő adataiba, az e célra kialakított felületen, a nap 24 órájában, akár az otthonukból is betekinthessenek, és tájékoztatást kapjanak arról, hogy milyen iratok érkeztek az ügyben.

A bírósági elektronikus figyelmeztető rendszer pedig megteremti annak lehetőségét, hogy az állampolgárok a folyamatban lévő bírósági ügyeikben – előzetes regisztrációt követően – egyes adatokról, eljárási eseményekről elektronikus figyelmeztető értesítést kapjanak sms vagy e-mail formájában.

A megvalósult újításokkal kapcsolatos visszajelzések rendkívül fontosak a bíróságok számára, ezért a honlapon lehetőség van egy ügyfél-elégedettségi kérdőív kitöltésére is.