Illiberális ébresztőt fújt Orbán
2015. február 27. 13:58
Az évértékelés előtt nincs könnyű helyzetben a miniszterelnök.
Elemzők három lehetséges forgatókönyvet vázoltak az Origónak: a kivárásét, a látszatkonszolidációét és a legkevésbé valószínű érdemi konszolidációét.
Ezúttal új helyszínre várja válogatott közönségét, híveit Orbán Viktor: az Origo számolt be elsőként arról, idén a többször átadott Várkertbazárban értékeli a tavalyi évet a kormányfő.
A beszédek helyszíne többé-kevésbé állandó volt eddig: az első öt évben a Vigadóban beszélt, egyszer az ELTE-n, egyszer a Körcsarnokban, kétszer a SYMA-csarnokban, majd 2007-től nyolc éven át a Millenárison.
Az idei biztosan más lesz, mint a tavalyi évértékelő, amely a kampány jegyében zajlott. "Fújjátok meg a kürtöket, és nyergeljetek, mert holnap indulunk!" - adta ki a jelszót.
Másfél órával a rendezvény előtt fennakadás nélkül lehet közlekedni a Várkertbazár előtt. Az Origo tudósítója két rendőrautót látott, parkolni nem lehet a Várkertbazár előtt.
Lassan érkeznek a vendégek az évértékelő helyszínére. Egyelőre csak Hollik Istvánt, a KDNP ifjúsági szervezetének az elnökét látta tudósítónk.
A Várkertbazárt egyébként egész napra lezárták.
Bayer Zsolt lázasan parkolóhelyet keres. A bazár előtt nem volt. Megy tovább.
Amíg nem kezdődik a friss értékelés, emlékezzen az Origóval a korábbiakra.
Orbán az általa teremtett műfaj "nagy öregje", aki általában ígér, mindig kritizál, de olyan is előfordult, hogy szinte semmi konkrétumot nem mondott vicceken és nehezen érthető példázatokon kívül.
Egy vendég arról beszél, hogy nagyon sajnálja, ami a Magyar Nemzetnél történt az Orbán-Simicska háború nyomán. Szerinte a köztévé nem tudja pótolni a Nemzetet és a Hír TV-t.
A vendég szerint hosszú ideig tartott a jobboldali média felépítése, ezért is szomorítja el, ami történt.
Az Origo is megírta, hogy felmondott a Magyar Nemzet gazdasági rovatának vezetője, távozott a Class FM hírigazgatója, és elmegy a Hír TV-től a Célpont teljes stábja.
Bayer Zsolt talált parkolóhelyet, és végül megérkezett az értékelőre.
Egyre több közéleti személyiség érkezik. Sorra foglalják el helyüket sportolók, színészek, illetve a Fideszhez közel álló személyek - jelentette helyszíni tudósítónk.
Megérkezett a helyszínre Kárpáti György vízilabdázó, háromszoros olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója.
Tudósítónk kiszúrta a tömegben Fekete Györgyöt, a Magyar Művészeti Akadémia elnökét is.
Az egyik résztvevő nem számít arra, hogy Orbán Viktor valami nagyon jelentőset mondana. Szerinte a Fidesz veszprémi veresége amúgy várható volt.
Az újságíróknak fenntartott részen pénzért lehet ételt és italt venni. Egy tökmagos pogácsa 240 forint.
A Várbazár előtt járó külföldi turisták érdeklődve kérdezgetik, mi lesz itt. Többen angolul magyarázzák el, miért nem lehet bemenni.
A "Magyarország erősödik" szlogen fogadja az Orbán-beszéd helyszínére érkezőket.
A hallgatóság soraiban felfedeztük Jókai Anna írót, Kálomista Gábor producert, Borókai Gábor volt kormányszóvivőt, a Heti Válasz főszerkesztőjét, és Páva Zsolt pécsi polgármestert is.
Együtt érkezett Rogán Antal frakcióvezető és Kósa Lajos alelnök. Kovács Zoltán államtitkár hiába akart Rogánnal beszélni, a frakcióvezető nem ért rá diskurálni.
Felfedeztük Kozma Imre atyát is a hallgatóság soraiban.
Pesti László törött lábbal érkezett. Azt mondta, motorbalesete volt.
Kubatov Gábor is megérkezett. Antall József özvegye is itt van, hogy Orbán Viktort hallgassa.
A sajtó munkatársai a terem hátsó részén, egy elkerített helyen ülhetnek le. Pár éve még leülni sem lehetett.
Tarlós István főpolgármester kapott helyet Semjén Zsolt KDNP-elnök, miniszterelnök-helyettes mellett.
A hangszórókból dzsesszzene szól. Mádl Ferencné, a volt köztársasági elnök, Mádl Ferenc özvegye is megérkezett.
Az előszóban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere alighanem G. Fodor Gábornak, a Századvég agytrösztjének üzent azzal: jól hallották, ez egy polgári rendezvény, a polgári együttmüködés pedig nem lejárt szavatosságú kezdeményezés.
A tisztesség jövedelmezőbb, mint a mutyi - erről is beszélt bevezetőjében Balog Zoltán. Szerinte korlátok közé kell szorítani azokat, akik nem képesek saját érdekeiket a közösség érdekében háttérbe szorítani.
Balog Zoltán szinte minden mondatába belecsempészi a polgári szót, hogy G. Fodort bosszantsa.
Még mindig van elszámolnivalónk a kommunizmus örökségével - figyelmeztetett Balog.
A menny és pokol szavakat említette Balog, mielőtt átadta a szót Orbán Viktornak.
Hangos taps köszönti a miniszterelnököt.
Mindenkit biztosított Orbán arról, hogy "zászlónk magasan lobog", és szerinte ebben a következő száz évben sem várható változás.
Visszautalt a miniszterelnök Balog szavaira, és okoskodó elemzőket említett.
Több önbizalmat kért Orbán a minisztereitől, és jó szerencsét kívánt mindenkinek. Ez volt a bevezető rész.
Akár kormányzásunk szimbóluma is lehetne a Várbazár - mondta Orbán, aki dicsérte a beruházást, és emlékeztetett, hogy annak helyén régen csak romok voltak.
Az egyéni és csoportérdek sosem kerülhet a haza szolgálata elé - ezzel Orbán talán Simicska Lajosnak üzent.
Sorra emelkednek fel a nyugtalanító szélsőséges pártok, terrorszervezetek toboroznak tagokat Európában, és menekülthullámmal is meg kell küzdeni - sorolta Orbán, és szerinte ezekre a problémákra a liberális multikulturalizmus eszközeivel nem adható válasz.
A miniszterelnök kitért az ukrán válságra, és jelezte: az a cél, hogy biztonságos hely maradjunk egy bizonytalan környezetben. "Eközben még több magyar ember számára kell megteremteni az önérvényesítés lehetőségét". Szuverén külpolitikát kell folytatnia Magyarországnak - hívta fel a figyelmet.
Szokatlanul csöndes a hallgatóság. Se tapsot, se más reakciót nem hallani.
Beszédében is megvédte Orbán Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminisztert, bár elismerte, hogy sokaknak talán meghökkentő lehet az új külpolitikai doktrína.
A külpolitikában is önmérsékletre intett Orbán, mondván: nehogy úgy járjunk, mint "Tigris a Micimackóból, aki túlzásba vitte az ugrálást".
Mi már 2010-ben abban a jövőben éltünk, ahová sokan csak most vágynak, vagy épp oda tartanak - mondta Orbán, de nem teljesen világos, hogy mire gondolt.
Elengedtük a neoliberális gazdaságpolitikát, talán a 24. órában - fejtette ki Orbán, és hozzátette: vállalva a támadásokat, elengedtük a politikai korrektség dogmáját is. Ezzel a mondattal már megnevettette a közönséget, és tapsot is kapott tőlük.
Noha Orbán most kezd belemelegedni a beszédbe, Kálomista Gábor éppen most aludt el.
Van magyar modell, de annak sikeréről az idő dönt majd - jelentette ki Orbán, aki szerint azért az eddigi eredmények ezt a modellt igazolják.
Tavaly több gyermek született, mint öt éve, sőt mint az elmúlt öt évben bármikor, ráadásul nő a házasságkötések száma is - sorolta a jó híreket Orbán.
A magyar ember természeténél fogva inkorrekt, azaz nem veszítette el teljesen a józan eszét - eddig talán ez Orbán legmarkánsabb mondata.
1954 óta nem volt ilyen alacsony a terhességmegszakítások száma - dicsekedett Orbán Viktor.
A képet árnyalja, hogy azt a korszakot hívták Ratkó-korszaknak, amikor tilos volt az abortusz.
Köszönjük a munkát Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank kormányzójának - mondott köszönetet Orbán az MNB elnökének.
Nyugaton már természetes, hogy a magyarok függetlenségi csatákat vívnak - állapította meg Orbán.
A devizaalapú hitelek kivezetésével félmillió család otthonát mentették meg - emlékeztetett Orbán.
2010-hez képest 455 ezerrel többen dolgoznak, 236 milliárd forint maradt a családoknál - sorolta a sikereket a miniszterelnök.
Teljesítette ígéretét, hogy megvédi a nyugdíjakat - folytatta Orbán, megjegyezve: időközben apránként emelték is az ellátás összegét. Így a nyugdíjasok hamarosan visszakapják a 13. havi nyugdíjat, amelyet a Bajnai-kormány szüntetett meg - szúrt oda elődjének a miniszterelnök.
Már a harmadik székely hasonlatot mondja Orbán. Ezúttal azzal kapcsolatban, hogy a sikerek ellenére nem árt a szerénység.
A székely vicc így hangzik:
"Megkérdik az egyszeri székelyt: Józsi bácsi, maga mindenhez ért? Mire a válasz: mindenhez is."
Végre nem adósságból, külföldi hitelből növekszik a gazdaság, hanem saját teljesítménye révén - mondta Orbán, aki szerint ezzel a nemzet pénzügyi értelemben nagykorú vált.
"Ezért vagyunk kint a vízből, és jöhetett meg az étvágyunk a további sikerekre" - mondta.
Vannak komolyan vehető ellenzéki bírálatok - ismerte el a költségvetés egyensúlyának témakörét érintve Orbán. Szerinte a növekedés azonban fenntartható, így "az ellenzék még sokáig árulhatja a petrezselymet a bálteremben".
Azért harcolunk, hogy a szocialisták ne jöhessenek vissza - mondta Orbán, és szerinte még más ellen is.
A dolgozó emberek útjából kell a kormánynak eltakarítani a nehézségeket, ez a következő három év legfontosabb feladata Orbán szerint. Ezért olyan döntéseket hoznak majd, amelyek megkönnyítik a dolgozó emberek életét. "Hogy ne csak a szükségét, értelmét is lássák a munkájuknak."
Nőni fog a gyerekek után járó adókedvezmény, a háziorvosok juttatásai, lesz életpályamodell a pedagógusoktól a tűzoltókon át sokaknak, és lesz ingyenes közétkeztetés is - gyűjtötte csokorba ígéreteit Orbán.
Megvédjük a rezsicsökkentést a még oly körmönfont brüsszeli szándékoktól - tette le a garast Orbán a rezsicsökkentés folytatása mellett.
A munka, ami előttünk áll, bonyolultabb, mint egy végkimerülésig tartó futás - utalt a nehézségekre, hozzátéve: "a lehetetlen nem tény, hanem egy vélemény".
Simán vesztettünk - ismerte el Orbán a veszprémi bukást. Szerinte ez is azt bizonyítja, hogy se a demokráciával, se a sajtószabadsággal, sem pedig a választási szabályokkal nem lehet baj, "különben hogy győzhetett volna egy független szocialista jelölt".
Híveink egy része nem állt ki mellettünk, elégedetlen velünk - fordította komolyra a szót Orbán, aki szerint vagy nem harcol a kormány eléggé, vagy nem harcol jól.
Már látjuk, nem lesz egy nuygodt percünk sem, így álom marad az, hogy azt gondoltuk, itt a nyugodt kormányzás időszaka - állapította meg Orbán.
A végén még a milliárdos kommunisták fognak itt urizálásról beszélni, azok fognak felelősségről papolni, akik a devizahiteleket engedték - sorolta Orbán, mit lesz, ha "a kormány nem figyel oda eléggé".
Egyszer egy tanítvány megkérdezte a mestert, sokat kell-e még várni, hogy a dolgok jobbra forduljanak? Mire a válasz: ha még várunk, akkor sokat! - zárta beszédét Orbán egy példázattal.
Végül azzal búcsúzott: Jó reggelt, Magyarország, jó reggelt, magyarok!
Orbán kritikus szavait mély csend fogadta, de a beszéd végén szokás szerint vastapsot kapott.
Ami viszont az eddigiektől eltért: a rendezvény végén sem a Szózatot, sem a Himnuszt nem játszották el.
Egy résztvevő szerint a beszéd jó volt, de ő több önkritikát is elvárt volna a miniszterelnöktől.
Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője és a Hír TV volt elnöke is a teremben volt, Orbán beszédét hallgatta.
Liszkay egyike volt a Simicska Lajos médiabirodalmát irányító vezetőknek, akik csoportosan jelentették be távozásukat, miután Simicska előállt a totális médiaháború ötletével.