Meghalt Andy Fraser

Andy Fraser free
Vágólapra másolva!
Az All Right Now című világsláger írója 62 éves volt. 
Vágólapra másolva!

A Free basszusgitárosa és dalszerzője, Andy Fraser kaliforniai otthonában hunyt el, miután évtizedekig küzdött a rákkal. A betegség elleni harcát a 80-as években diagnosztizált AIDS fertőzése is nehezítette.

"Az AIDS és a rák nagy túlélője volt, emellett igazi aktivista, az emberi jogok védelmezője. Szerető családja, lányai Hannah és Jasmine, felesége Ri, testvérei Gail, Gavin, Alex és megannyi barátja gyászolja" - áll a BBC hivatalos közleményében.

Andy Fraserről barátja és zenésztársa Paul Rodgers is megemlékezett Twitter-oldalán.

Andy az 1960-as évek végén alapította a Free nevű zenekarát az énekes Paul Rodgers-el. Bár a csapat csak pár éven keresztül volt aktív, mégis számos kislemez és két album is a TOP10-es listákra került, köztük az 1970-ben megjelent Fire and Water, amin a zenekar mindenki által ismert gigaslágere, az All Right Now is szerepel.

A dal a brit slágerlisták második helyéig jutott, az Egyesült Államokban negyedik lett, míg napjainkra a rocktörténet egyik kiemelkedő darabjává vált. A Free 6 éves fennállása alatt, több mint 20 millió lemezt adott el világszerte és 700 nagyszínpados koncertet is adott.

Andy egy 2005-ben tett interjúban elmondta, hogy nem basszusgitárosként, hanem sokkal inkább dalszerzőként tekint magára. A Free dalai mellett - köztük az All Right Now társszerzőjeként - számos dalt írt brit előadóknak, úgy mint pl. Robert Palmer Every Kind of People című dala, de 2005-ben szólólemezt is készített Naked … And Finally Free! címmel, amit rá pár évre az On Assignment követett. Sőt 2008-ban Barack Obama Yes We Can című kampányához is írt dalt.