A kapitány vezette a szerencsétlenül járt gépet

Vágólapra másolva!
Megérkezett Marseille-be a Lufthansa légitársaság különjárata, amely a keddi szerencsétlenség spanyol áldozatainak hozzátartozóit vitte a baleset helyszínére.
Vágólapra másolva!

A különjáraton 62-en utaznak, pszichológusok és orvosok kísérik őket. A spanyol közszolgálati televízió információi szerint a különjárat este vissza is tér az utasokkal Barcelonába.

A szomszédos Digne-les-Bains település lakói saját házaikat ajánlották fel szállásként az áldozatok családtagjainak, amíg a kutatás tart – írta az El País című spanyol napilap.

Németek voltak a pilóták

A Le Monde francia illetékesektől úgy értesült, hogy a tapasztalt kapitány vezette a gépet a szerencsétlenség idején, és a másodpilóta volt az, aki elhagyta korábban a fülkét, majd nem tudott oda visszatérni.

A Germanwings egyelőre nem hozta nyilvánosságra a két pilóta nevét, de a Bild című német bulvárlap azt írta, hogy mindketten németek: a düsseldorfi Patrick S. és a montabauri Andreas L.