Elmondta a kormány, mit tesznek a rezsicsökkentésért

földgáz gáz gáztűzhely láng gázláng
Vágólapra másolva!
A kormány szándéka a rezsicsökkentés megvédése. Jelenleg egy kötelezettségszegési eljárás miatt tárgyalnak az unióval, amiről egyelőre nem tudnak részleteket megosztani. 
Vágólapra másolva!

A magyar kormány intenzív tárgyalásokat folytat az ügyben az EU-val, és kellő időben részletes tájékoztatást ad majd, de bármi történik is, a kabinet szándéka a rezsicsökkentés eredményeinek megvédése - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő. Kovács Zoltán szerint

a rezsicsökkentés a kormány egyik legfontosabb intézkedése."

A tárgyalásokról annyit mondott, hogy "egy rendkívül bonyolult, leginkább szabályozási kérdésekről folyó vitával állunk szemben, amelynek legkevésbé fontos eleme az árképzés".

Újra drágulhat a gáz és az áram

Kovács Zoltán mindezzel arra reagált, hogy a Hvg.hu megírta: Trócsányi László igazságügyi miniszter május 8-án levelet írt az uniós energetikai biztosnak, Miguel Arias Canete-nek, amiből azt lehet kiolvasni, hogy a magyar kormány kész a rezsicsökkentés leállítására, sőt a kilátásba helyezett lépések szerint jöhet a gáz és az áram drágulása (a levélről itt olvashat bővebben).

Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője rossz dolognak tartja, hogy "ez a levél kikerült", "a taktikai elemeket" nem szeretnék megosztani.

Rossz dolog, hogy kikerült a levél Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Kötelezettségszegési eljárás

A kormányszóvivő a tájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy

februárban az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az úgynevezett harmadik energiacsomag vállalásaival kapcsolatban.

Ezeket egyébként szerinte szinte egyetlen európai országnak sem sikerült maradéktalanul átültetnie.