A Sydney városától mintegy 550 kilométerre északra fekvő Evans Headnél történt támadásban a férfi bal lába és karja sérült meg - közölte a rendőrség. Az áldozatot súlyos, de stabil állapotban szállították a Lismore Base Kórházba, ahol a nap folyamán egy műtéten is átesett.
Cameron Lindsay nyomozó szerint
a férfi észrevette a közeledő állatot, és figyelmeztette vele lévő barátját.
A szörfösök ezután megpróbáltak a cápa elől kievickélni a nyílt óceánról a part irányába, a tengeri ragadozó ekkor csapott le áldozatára.
Hozzátette: a beszámolók szerint a férfi valósággal visszaverte a cápa támadását, a partot pedig társa és a strandon tartózkodó járókelők segítségével érte el. A férfi életét végül az mentette meg, hogy a mentők kiérkezése előtt
a szörfdeszka lábrögzítő köteleit érszorítóként alkalmazva sikerült csillapítania a sebesülések okozta vérzést.
Az Evans Head környéki strandokat 24 órára lezárták a cápatámadás után.
A térségben idén több hasonló eset is előfordult:
július elején egy 32 éves szörfös sérült meg életveszélyesen egy tengeri ragadozóval való találkozásban, februárban egy cápa halálosan megharapott egy 41 éves japán turistát. A legutóbbi halálos kimenetelű cápatámadás a múlt szombaton történt a dél-ausztráliai Tasmania szövetségi állam partjainál, ahol egy lányával búvárkodó 46 éves férfit mart halálra egy cápa.