Játékot csinálnak a híres bestsellerből

Ken Follett brit író, interjú
Vágólapra másolva!
Videojáték-adaptációt kap Ken Follett leghíresebb regénye, az 1990-ben megjelent A katedrális.
Vágólapra másolva!

Ken Follett bemutatta az A katedrális című bestselleréből készült videojátékot a Frankfurti Könyvvásáron. A játék a tervek szerint 2017-ben kerül piacra.

"Tulajdonképpen nem vagyok egy videojátékos típus, de ezt biztosan játszani fogom.

- mondta a brit szerző.

Ken Follett nem egy nagy játékos, de ez a program őt is érdekli Forrás: AFP/Johannes Eisele

Follett szkeptikusan fogadta az ötletet, hogy videojáték készüljön regényéből. Majd rájött, hogy egy könyv írásában és egy játék fejlesztésében két fontos elem azonos.

- fogalmazott a szerző, utalva a játékkészítőkre.

Már több adaptációt megélt

A Katedrális Follett leghíresebb regénye, mely 1990-ben jelent meg. A regény a középkori Angliában játszódik, egy katedrális építésének történetét meséli el. A könyv anyagából már egy kártya- és egy táblajáték is készült, valamint 2010-ben egy minisorozat is.