Százezer főt befogadó menekültközpontokat létesít az EU

HORIZONTAL MIGRATION AND IMMIGRATION REFUGEE EXODUS CONSQUENCES OF WAR ISLAND SEA BEACH LANDING FIRE MAN WOMAN CHILD EMERGENCY BLANKET
Menekültek melegednek egy tábortűz mellett a görög Leszbosz-szigetén az Égei-tenger partján. Nekik, több száz sorstársukkal ellentétben, sikerült az átkelés.
Vágólapra másolva!
17 pontos akciótervet fogadtak el a hétfő hajnalban véget ért brüsszeli csúcstalálkozón, amelyen a nyugat-balkáni migráció által érintett országok vezetői vettek részt. A tervek között szerepel százezer fő befogadására alkalmas központok létesítése Görögországban és a Nyugat-Balkánon.
Vágólapra másolva!

A 11 uniós és három nem EU-tag állam vezetői megállapodtak abban, hogy Görögország már az év végére 30 ezerre növeli a férőhelyek számát, és az országban kialakít 20 ezer új férőhelyet az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is.

A további ötvenezer helyet a balkáni államokban alakítják ki, amelyeken keresztül a menekültek Németországba és Skandináviába tartanak – jelentette a BBC.

Csak októberben 157 ezer menekült érkezett Görögországba a tengeren Forrás: AFP/Aris Messinis

Erősítik a határvédelmet

„A rend helyreállításának egyetlen módja az emberek ellenőrizetlen áramlásának lelassítása” – hangsúlyozta a csúcs végén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

Az akcióterv keretében egy héten belül 400 rendőrt küldenek erősítésképpen Szlovéniába, amely nehezen tud megbirkózni az érkezők tömegével.

Emellett megállapodtak abban is, hogy az érintett országok hatóságai nem terelik majd a szomszédos államok határaihoz a menekülteket anélkül, hogy erről értesítenék az illetékes országot.

Rendőri erősítést küldenek Szlovéniába Forrás: AFP/Jure Makovec

Továbbítják az adatokat

A dokumentumban arra is kitértek, hogy megtagadható a belépés azoktól, akik nem kérnek menekültstátuszt, valamint az összes rendelkezésre álló eszközzel tájékoztatják a migránsokat jogaikról és kötelezettségeikről.

Döntöttek arról is, hogy az érintett országokban kijelölnek kapcsolattartókat, akik továbbítják az érkező menekültek számával kapcsolatos információkat a szomszéd országok illetékes hatóságainak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!